search
Makk Péter könnyed győzelemmel jutott túl a rangadón - Fotó: MTSZ
Makk Péter könnyed győzelemmel jutott túl a rangadón - Fotó: MTSZ

Az időjárás adta meg a pénteki napon meccsek ritmusát a Nemzeti Edzésközpontban zajló felnőtt országos bajnokságon.

A férfiaknál az 1. kiemelt, s két évvel ezelőtti bajnok Valkusz Máté alig tanúsított ellenállást a címvédő Makk Péter ellen. Marozsán Fábiánnak sem volt nehéz dolga a negyeddöntőben, Nagy Péter és Madarász Gergely viszont küzdelmes, három játszmás meccseken jutott az elődöntőbe.

 

A péntekre maradt négy-négy negyeddöntős találkozóból három alakult át maratoni csatává, amelyen a két esőszünet egyáltalán nem segített, sőt. Madarász Gergely és Nagy Péter egyaránt három szettben és látványos labdameneteket követően győzte le ellenfelét, Füle Mátyást illetve Fajta Pétert.

A legtovább Tóth Amarissa Kiara és Szabanin Natália gyűrte egymást. S bár a tiszta játékidő „csupán” 3 óra 29 perc volt, gyakorlatilag pontosan négy órát töltöttek pályán. No persze az esőszünetekkel együtt. A le- és felvonulásokat, újrakezdéseket végül a BTC-s Tóth bírta jobban idegekkel és 6:1, 5:7, 6:4-re nyerte a találkozót.

Kettejük véget nem érő meccsét Drahota-Szabó Dorka figyelte a legnagyobb érdeklődéssel, immáron a nézőtérről, hiszen a Molnár Kitti elleni gyors 6:1, 6:3-as győzelmének köszönhetően bőven maradt ideje a szombati elődöntős ellenfele feltérképezésére. A 18 éves szegedi játékos nem drukkolt egyik várható riválisának sem, számára mindig a győzelem a fontos, teljesen mindegy ki áll a háló másik oldalán.  

- Megpróbálom a saját játékomat játszani és az ellenfelemre kényszeríteni, ahogy általában mindig – mondta honlapunknak Hajnal István tanítványa, aki az elmúlt három hétben, Szlovéniában, Franciaországban, majd Csehországban indult női ITF-tornákon. Az első 15 ezer dollár összdíjazású viadalon a második körben szenvedett vereséget az olasz Nicole Fosse Huergotól, a másodikon Saint-Palais-sur-Merben viszont döntőt játszott. Ez volt karrierje eddigi első felnőtt fináléja.

– Szerintem színvonalas torna volt, hiszen a koronavírus-járvány miatt jelenleg nincs túl sok játéklehetőség Európában, mindenki oda megy, ahová tud. A második körben például azt a lett Kamilla Bartonet győztem le, aki egy évvel ezelőtt a junior világranglista hatodik helyén állt, s jelenleg is tizedik. Biztosan sokat segített, hogy a karantén idején is folyamatosan edzettem, de az is igaz, hogy most különösen jól éreztem magam. Nem tudom miért, de minden tökéletesnek tűnt, a pályák, a környezet, a hangulat. Ritka az ilyen, biztos ez is közrejátszott a sikerben. Páros társammal, Nagy Adriennel, akivel egy héttel korábban döntő játszottunk Szlovéniában, teljesen egyedül utaztunk Franciaországba, ezért nagyon jól esett, hogy sok néző volt. Nem drukkoltak senkinek sem, sportszerűen mindenkit megtapsoltak, ami engem határozottan feldobott.  

A döntőben az ITF rangsorában 404. helyen álló Dorka ellenfele a svéd Caijsa Wilda Hennemann volt, aki tizenkilenc évesen már 183. az ITF női világranglistáján, mégis három szettre volt szüksége a győzelemhez. Az utolsó mindent eldöntő játékrész ráadásul tiebreak volt, s még ott is hajszálon múlt csupán a mérkőzés sorsa.

− Meccslabdám volt, mégsem érzem úgy, hogy valamit elrontottam volna, inkább az ő érdeme, hogy nyerni tudott – idézte fel karrierje első „15 ezres döntőjét” Drahota-Szabó Dorka, aki a finálénak köszönhetően kapott speciális szereplési lehetőséget a csehországi 25 ezres főtábláján. – Azt játszottam, amit kellett, a következő majd sikerülni fog. Annak viszont nagyon örültem, hogy nem fogytam el a második hét végére, jóllehet ez korábban többször is előfordult velem. A harmadik viadal első meccse után azonban már éreztem a fáradtságot, és a karom is fájt egy kicsit, ezért gondolkodtam is az ob-induláson. De annyira szeretek játszani, hogy végül inkább jöttem, azért, hogy élvezzem kicsit. Eddig nem ment túl jól a játék, de simán hoztam a meccseimet. Az ITF-tornákon végig koncentrált tudtam maradni, nyugodtan kijátszottam a pontokat, s ha valami rosszul alakult, akkor is mentem előre. Szeretném ezt itthon is hasonlóan folytatni. A Molnár Kitti elleni mostani meccsen mindenesetre sikerült, amikor a második szett elején elment három-nullára, egyáltalán nem ijedtem meg. Tudtam, mit csináltam rosszul és javítottam. Összességében kint jobban játszottam, de engem az ellenfél is nagyban befolyásol, minél jobb, annál feljebb teszem én is a lécet.

Szombaton Tóth Amarissa ellen, az egyik női elődöntőben minden bizonnyal magasabb fokozatra kell kapcsolnia Drahota-Szabónak is, bár azt még senki sem tudja, hogy a BTC 17 éves játékosából mennyit vett ki a Szabanin ellen hosszúra nyúlt presztízsmérkőzés. Ahogy a férfiaknál is nehezen megjósolható, mennyiben rontja Nagy Péter és Madarász Gergely esélyeit, hogy ellenfelük, Marozsán Fábián illetve Makk Péter  (az 1.kiemelt Valkusz Máté elleni) gyors és könnyű mérkőzést nyert a negyeddöntőben.

                                                                                                                    Szabadtéri magyar bajnokság

FÉRFIAK
Gulyás István emlékverseny

Selejtező:

Szebeni Dániel (Római TA, 1.) - Belkovics Achilles (Tenisz Műhely) 6:2, 7:6(5)
Páll Noel (Tenisz Park) - Szőke Ádám (Pasarét) 7:5, 6:2
Paár Tamás (Fagyas T.) - Pfliegel Ádám (KPRO) 6:0, 6:0
Drágár Péter (MTK, 6.) - Becser Dominik (Marso TC) 6:0, 6:1
Mészáros Patrik (Vasas) - Haunold Máté (MTK, 2.) 5:4, sérülés
Miljanic Marko (MAFC) - Halmy Zsolt (Evopro SE) 6:1, 6:2
Máthé Gábor (DEAC) - Tildi Balázs (Match Point) 6:3, 7:6(4)
Tóth Gábor János (Diego, 5.) - Péter Soma (MTK) 6:0, feladta
Szappanos Márton (Kőszeg) - Kincses Kristóf (MTK, 3.) 4:6, 6:4, 3:1, feladta
Szakács Olivér (Tenisz Műhely) - Visontai Milán (MTK) 6:0, 6:2
Kisantal Botond (MTK) - Tállay Miklós (Pasarét) 7:6(4), 2:6, 7:6(5)
Visontai Márk (MTK) - Zsigrai László (Városmajor, 8.) 6:3, 5:7, 7:5
Pethes Ambrus (Pasarét) - Koczka Patrik (CO-OP Star, 4.) 2:6, 6:4, 6:0
Gubi Trisztán (MTK) - Szilágyi András (Match Point) 6:4, 6:0
Deli Merse (Tenisz Műhely) - Kosztoványi Roland (Unik SE) 7:5, 6:2
Szabó Zoltán (Real Team, 7.) - Dienes Krisztián (Fővárosi Vízmű) 6:3, 6:4

2. forduló:

Páll - Belkovics 7:5, 6:1
Drágár - Paár 7:6(1), 6:3
Mészáros - Miljanic 7:5, 1:6, 7:5
Tóth - Máthé 6:1, 6:1
Szappanos - Szakács 6:2, 6:2
Kisantal - Visontai 6:3, 7:5
Pethes - Gubi 7:5, 6:3
Deli - Szabó 6:3, 7:5

A feljutásért:

Drágár - Páll 7:5, 6:3
Tóth - Mészáros 7:6(0), 6:4
Szappanos - Kisantal 5:7, 6:4, 6:2
Pethes - Deli 6:4, 7:5

Főtábla

1. forduló:

Valkusz Máté (Golden Ace, 1.) - Vörös Máté (MTK) 4:6, 6:3, 6:1
Bíró André (Sportmánia, WC) - Tóth Gábor János (Diego, Q) 6:0, 6:2
Kisantal Dominik (Pasarét TK) - Héjjas Csongor (Római TA) 6:0, 7:5
Makk Péter (Győri AC, 7.) - Kisantal Botond (MTK, LL) 6:1, 6:1
Madarász Gergely (Diego SC, 4.) - Hermán Benedek (Unik SE) 6:2, 6:4
Balla Péter (Pasarét TK) - Szellő Ádám (MTK) 6:1, 3:6, 6:4
Bartakovics Marcell (Kőszegi SE) - Hornung Iván (BBTC) 6:7, 6:4, 6:3
Füle Mátyás (MTK, 5.) - Nyárádi Csanád (MESE) 6:4, 6:3
Fajta Péter (Győri AC, 6.) - Kovács Márk (Pasarét TK) 6:1, 6:1
Zeljenka Martin (Fagyas T.) - Pethes Ambrus (Pasarét TK, Q) 6:0, 6:2
Velcz Zsombor (Match Point) - Balogh Bálint Siófoki Spartacus) 6:1, 6:2
Nagy Péter (MTK, 3.) - Sztasák Jonatán (Tenisz Műhely, WC) 6:1, 6:0
Kis-Balázs Rafael (BBTC, 8.) - Szappanos Márton (Kőszegi SE, Q) 6:3, 6:2
Drágár Péter (MTK, Q) - Tóth Attila (Pasarét TK) 6:7(6), 6:4, feladta
Varga-Tóth Olivér (Budaörs SC) - Boros Attila (Pasarét TK) 4:6, 6:2, 7:5
Marozsán Fábián (Győri AC, 2.) - Kéki Márk (Panakor TK) 6:3, 6:3

2. forduló:

Valkusz – Bíró 6:2, 6:3
Makk – Kisantal D. 6:1, 6:4
Madarász – Balla 6:3, 6:2
Füle – Bartakovics 6:0, 6:4
Fajta – Zeljenka 6:3, 6:3
Nagy – Velcz 3:6, 6:2, 6:3
Kis-Balázs – Drágár 6:1, 6:3
Marozsán – Varga-Tóth 6:0, 6:1

Negyeddöntők:

Makk - Valkusz 6:0, 6:2
Madarász – Füle 6:1, 5:7, 6:4
Nagy - Fajta 6:2, 1:6, 6:3
Marozsán – Kis-Balázs 6:0, 6:0

Elődöntők:
Makk - Madarász
Marozsán - Nagy

Férfi páros

1. forduló:

Marozsán Fábián, Nagy Péter (GYAC, MTK, 1.) – Belkovics Achilles, Deli Merse (Tenisz Műhely) 6:1, 6:1
Fajta Péter, Makk Péter (GYAC) – Nyárádi Csanád, Szakács Olivér (MESE, Tenisz Műhely) 6:3, 6:1
Kéki Márk, Vörös Máté (Panakor, MTK, 4.) – Kosztoványi Roland, Tili Balázs (UNIK, Match Point) 6:1, 6:1
Kaszás Benjamin, Kovács Márk (Diego, Pasarét) – Kisantal Dominik, Tóth Attila (Pasarét) 7:6, 6:4
Bíró André, Velcz Zsombor (Sportmánia, Match Point) – Sztasák Jonatán, Varga-Tóth Olivér (Tenisz Műhely, Budaörs) 6:4, 6:3
Füle Mátyás, Hermán Benedek (MTK, UNIK, 3.) – Gubi Trisztán, Kisantal Botond (MTK) 6:4, 6:3
Hornung Iván, Mészáros Patrik (BBTC, Vasas) – Horváth Henrik, Kőszegi Dominik (Future TT) 6:4, 6:4
Balla Péter, Madarász Gergely (Pasarét, Diego, 2.) – Pethes Ambrus, Tállay Miklós (Pasarét) 6:4, 6:1

2. forduló:
Marozsán, Nagy - Fajta, Makk 6:4, 6:2
Kéki, Vörös - Kaszás, Kovács 7:6, 5:7, 10-7
Bíró, Velcz - Füle, Hermán 3:6, 6:4, 11-9
Balla, Madarász - Hornung, Mészáros 6:4, 7:6

Elődöntők:
Marozsán, Nagy – Kéki, Vörös
Balla, Madarász – Bíró, Velcz

*

NŐK

Körmöczy Zsuzsa emlékverseny

1. forduló:

Drahota-Szabó Dorka (Sportmánia, 1.) – Bodó Blanka (MTK) játék nélkül
Kurdi Dóra (Future TT) – Faludi Vivien (Soproni VSE) 6:1, 6:3
Szabó Laura (Budaörs SC) – Bak-Szabó Norina (Top Sport) 6:1, 6:2
Molnár Kitti (Metro RSC, 5.) – Murzsa Gréta (MTK) 6:0, 6:1
Szabanin Natália (MTK) – Fárbás Réka (Kiskút TK, 4.) 6:3, 6:1
Farkas R. Bonita (BBTC) – Stumpf Alíz (MTK) 6:0, 6:1
Tóth Amarissa Kiara (MTK) – Tállay Luca (Pasarét TK) 6:0, 6:0
Varga Viktória (Marso TC, 8.) – Finak Eszter (Medikus SE) 6:3, 7:5
Bartha Panna (Pécs VTC, 7.) – Dávid Cintia (Százhalombatta VUK SE) 6:3, 6:4
Dankó Vanesa (Vasas) – Csordás Boglárka (Panakor TK) 6:3, 7:5
Badics Mila (Kiskút TK) – Müller Nikoletta (Budaörs SC) 1:6, 7:5, 6:1
Bukta Ágnes (MTK, 3.) – Wiandt Viktória (Százhalombattai VUK SE) 6:2, 6:0
Matkó Réka (Future TT, 6.) – Mihálka Zsófia (Alfa TI) játék nélkül
De Paola Viviana (Fortuna SE) - Kállai Szófia (Pasarét TK) 6:0, 6:1
Bíró Melinda (Gellért SE) – Ferenczy Szilvia (MTK) 6:1, 6:1
Nagy Adrienn (MTK, 2.) – Bordás Patrícia (Százhalombatta VUK SE) 6:0, 6:0

2. forduló:

Drahota-Szabó – Kurdi 6:1, 6:0
Molnár – Szabó 6:0, 6:0
Szabanin – Farkas 6:0, 6:0
Tóth – Varga 6:0, 6:0
Dankó – Bartha 6:2, 6:1
Bukta – Badics 6:1, 6:1
Matkó – De Paola 6:4, 6:2
Nagy – Bíró 6:2, 6:1

Negyeddöntő:

Drahota-Szabó – Molnár 6:1, 6:3
Tóth - Szabanin 6:1, 5:7, 6:4
Bukta – Dankó 6:2, 6:1
Nagy – Matkó 6:1, 6:0

Elődöntők:
Drahota-Szabó - Tóth
Bukta - Nagy

Női páros

1. forduló:

De Paola Viviana, Fárbás Réka (Fortuna, Kiskút, 1.) erőnyerő
Molnár Kitti, Szabanin Natália (Mtero RSC, MTK) erőnyerő
Dávid Cintia, Murzsa Gréta (SZVUK SE, MTK) erőnyerő
Bartha Panna, Müller Nikoletta (PVTC, Budaörs) erőnyerő
Bíró Melinda, Kis-Czakó Eszter (Gellért SE) – Finak Eszter, Szabó Laura (Medikus SE, Budaörs) 6:3, 6:3
Bordás Patrícia, Faludi Vivien (SZVUK, SVSE) erőnyerő
Kállai Szófia, Velcz Luca (Pasarét, Match Point) – Farkas R. Bonita, Stumpf Alíz (BBTC, MTK) 6:3, 6:1
Bak-Szabó Norina, Nagy Adrienn (Top Sport, MTK, 2.) erőnyerő

2. forduló:

Molnár, Szabanin – De Paola, Fárbás 0:6, 6:2, 10-6
Dávid, Murzsa – Bartha, Müller 7:6, 5:7, 10-5
Bíró, Kis-Czakó – Bordás, Faludi 6:3, 6:3
Bak-Szabó, Nagy – Kállai, Velcz 6:1, 6:4

Elődöntő:

Molnár, Szabanin – Dávid, Murzsa 6:1, feladta
Bíró, Kis-Czakó – Bak-Szabó, Nagy 1:6, 6:4, 10-6 

Döntő:
Molnár, Szabanin – Bíró, Kis-Czakó

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline