search
Simara János és Dankó Vanesa - Fotók: tenisz-palya.hu
Simara János és Dankó Vanesa - Fotók: tenisz-palya.hu

Dankó Vanesa Dalma egyesben és párosban is győzött Székesfehérváron a Viszló Trans Cup G5-ös junior ITF-tornán.

A fiúk fináléjában a torna egyik meglepetésembere, Sztasák Jonatán a szlovák Peter Nadtól szenvedett vereséget.

A Kiskút TK pályáin a jövő héten újabb nemzetközi korosztályos versenyt rendeznek, hasonló mezőnnyel, ami kifejezetten jó lehetőség a magyar fiatalok ITF-pontszerzésére.

Szöveg és kép: Gy. Szabó Csilla * Bár az eredeti 1-es és 2-es kategóriájú juniorverseny helyett végül „csak” két 5-össel tér vissza az ITF korosztályos sorozata Magyarországra, a jelenlegi járványügyi helyzetben ennek inkább örülni kell, mintsem bánkódni felette. A székesfehérvári Kiskút TK pályáin mind a szervezők, mind pedig a játékosok és edzőik osztották a véleményt: az is nagy eredmény, hogy egyáltalán meg lehetett rendezni. Gulyás István szövetségi edző szerint a nemzetközi szövetség jóindulatára is szükség volt ehhez, hiszen a külföldiek beutazása mostanra szinte teljesen ellehetetlenült.

− A járvány első hulláma után nagyon gyorsan újraindítottuk a versenyrendszert, ám most ismét erősen csökken a mozgásterünk – jelentette ki a vasárnap befejeződött első G5-ös junior ITF-torna döntőit figyelve az U16-os és U18-as korosztályokért felelős szakember, aki szerint e két hét alatt könnyebben juthatnak nemzetközi pontokhoz a magyar fiatalok, akik a külföldi viadalok helyett idén nyáron eddig itthon, egymással mérkőztek. – Akik kihasználták ezt a lehetőséget, azokon látszik is a fejlődés, ugyanakkor szakmailag mindenképpen egyetértek azokkal a kiemelkedő juniorjátékosainkkal is, akik nem neveztek, hiszen ők ezen a szinten már túlléptek. Ennek a helyzetnek igazából ők a legnagyobb vesztesei, hiszen a magyar mezőny számukra nem kínál fejlődési lehetőséget, a külföldi korosztályos tornák pedig csak a szokásosnál kisebb számban és meglehetősen vegyes színvonalon indultak újra.

A fiú és a leánymezőnyben egyaránt 3-3 külföldi játékos képviselte a nemzetközi hangulatot a 31 illetve 22 induló között. A 16 esztendős, szlovák teniszező, Peter Nad számára azonban nem jelentett problémát átverekednie magát a magyar ellenfeleken, hiszen szettveszteség nélkül, magabiztosan jutott a döntőbe, ahol a torna egyik meglepetésembere, Sztasák Jonatán ellen nyert 6:2, 6:2 arányban, alig több mint egy óra leforgása alatt. Rastislav Nakládal, aki a szlovák U16-os és U18-as korosztályok szövetségi edzőjeként kísérte el válogatott játékosát Székesfehérvárra, ennek ellenére a legnagyobb szerénységgel nyilatkozott honlapunknak a finálét követően:

− Számítottam a jó eredményre, de egyáltalán nem voltunk biztosak a végső sikerben. Miközben én egyre bizakodóbb lettem a torna során, Peter nem is reménykedett a tornagyőzelemben, ezért most nagyon boldog. Mindenképpen maradunk a második heti versenyre is, hiszen most már a hazatérés is egyre nehezebb. De miért is sietnénk? Remekül érezzük magunkat Székesfehérváron, nagyon kellemes a környezet és a szervezőknek köszönhetően akkor edzünk és annyit, amikor és amennyit csak szeretnénk. Az emberek kedvesek, a szállásunk remek, remélem a második hét sem lesz rosszabb.

A döntő magyar résztvevője, Sztasák Jonatán sem számított végső győzelemre, sőt a papírforma szerint már a második körben is elvérezhetett volna csapattársa, az első kiemelt Kalocsai Péter ellen, akit 6:3, 7:5-re vert. A negyeddöntőben újabb nagy skalpot gyűjtött be Drágár Péter személyében (6:2, 6:0) az elődöntőben pedig még erre is húzott egyet Deli Merse legyőzésével (6:0 6:0). A tavasz óta Selmeci Petra és Lukács Iván irányításával készülő 17 éves teniszező, aki augusztusban mellesleg két F2-es felnőtt tornát is megnyert, egyetlen tényben jelölte meg a siker okát:

 

sztasak lukacssztasak lukacsSztasák Jonatán és Lukács Iván

 

− Az edzéseken nagyon odafigyelek, és minden utasítást pontosan végrehajtok. Szerintem ez a legfontosabb tudnivaló velem kapcsolatban. Nem igazán voltak extra meccseim, inkább kihasználtam a gyorsaságomat. A győzelmeket a lábamnak köszönhetem, nem pedig az ütőerőmnek. Ám emellett az is fontos volt, hogy végig stabil tudtam maradni. Mentálisan az osztrák fiú elleni első meccsem volt a legnehezebb, hiszen az első szettet elveszítettem, fejben kellett nagyon ott maradnom, nehogy elszálljak. Csapattársak ellen nem szeretek játszani, Merse ellen azonban egyszerűen minden bejött, amit elterveztem. A döntőben szlovák ellenfelem nagyon jól játszott, nem hagyott érvényesülni, ezért is lett vereség a vége. A felnőtt tornák nagy önbizalmat adtak, bizonyára ez is közrejátszott azért a sikerben.

A Tenisz Műhely edzője, Lukács Iván szerint tanítványa egyszerűen egy melós játékos, aki szeret dolgozni és eszébe sem jut ellógni a gyakorlásokat. A fiatal kora óta válogatott kerettag, de kiugró eredményeket eddig nem produkáló Sztasák esetében pedig világosan látható, ez az egyik legfontosabb összetevője a sikernek.

− Pár hónapja dolgozunk csupán együtt, de az eredményen már most látszik az a munka, amit lelkiismeretesen beletesz, hosszútávon pedig semmi más nem fog számítani – jellemezte kérdésünkre Jonatánt a Tenisz Műhely szakembere, aki maga sem számított részéről döntőre, és sokkal boldogabb lett volna, hogyha másik tanítványukkal, Deli Mersével a fináléban találkoznak. – Gyors, jó lábmunkájú teniszező, akinek a tenyerese is elég jó és stabil. Van még hová fejlődnie, ezt ő is tudja, de ez a siker biztosan segíti majd a fejlődésben. Temperamentumos, tüzes gyerekről van szó, de én ezt a tulajdonságát kifejezetten szeretem, hiszen a pályán is van benne élet. Ennek persze lehetnek negatív oldalai is, de a mi dolgunk megtanítani ezt a jó irányba terelni és kezelni. Sokat kell még fizikálisan is erősödnie, és ugyanezen az úton haladni tovább.

Az MTK-ból a Tenisz Műhelyhez érkező játékos nemcsak az eredményei miatt tekinti jónak döntését, de a társaság miatt is. Baráti, mégis munkára sarkalló, szerény közösségbe érkezett, ahol mindenki figyel a másikra. S bár hosszú távú céljai között egy amerikai ösztöndíj szerepel az első helyen, az élet fogja eldönteni, mire is jut a jövőben a tenisszel. Ami biztos, hogy a járványügyi helyzettől függően, egyre több nemzetközi tornán szeretne indulni.

Párosban Boros Attila és Kalocsai Péter duója nyert, a döntőben 7:5, 6:1-re legyőzve a Kincses Kristóf, Riskó Roland kettőst.

 

A hölgyeknél döntőbe jutott két magyar játékos, Dankó Vanesa Dalma és Bartha Panna egyaránt esélyesként menetelt a fináléig, amelyet nagy csatában 6:3, 6:4-re nyert a Vasas játékosa, Dankó Vanesa, aki karrierje első junior ITF-tornáját nyerte Székesfehérváron.

− Ritka pillanat ez a mai, eddig a hazai mezőnyt utasította maga mögé Vani, ezzel a győzelmével azonban a nemzetközi színtéren is letette a névjegyét – dicsérte tanítványát Simara János, aki egyéni edzőként a Vasas teammel közösen irányítja védence felkészülését. – Mérföldkőnek is nevezhetem ezt az eredményt, hiszen párosban Molnár Kitti oldalán is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Mindkét feladatára tökéletesen tudott koncentrálni. Ma nem igazán tudta kihozni magából a maximumot, ezért is különösen értékes a győzelem, hiszen ilyen körülmények között is megoldotta a helyzetet. Okos, tudatos játékos, aki a pályán és azon kívül is ennek megfelelően építkezik.

 

danko barthadanko barthaDankó Vanesa és Bartha Panna

 

A döntőt követően a PVTC játékosa, Bartha Panna ugyan kicsit szomorú volt a vereség miatt, ám egész heti teljesítményét így is jónak értékelte, s elsőként Dankó Vanesának gratulált jó játékához:

− Vani jobb volt nálam, én egy kicsit lassúnak éreztem ma magamat. Tegnap nagyon nagy meccset játszottam a román Zvonaru ellen, három szettben nyertem, a maximumot kellett kiadnom magamból. Azt hiszem, elfáradtam a fináléra. A sorsolásom egyébként közepesen jó volt, egyre jobban játszottam a hét folyamán és fokozatosan lendültem bele a tornába. A döntőnek is örülök most már, de még jobban a mutatott játéknak.

Dankó Vanesa Dalma egy fordulóval korábban, vagyis a negyeddöntőben kényszerült három szettes meccsre, mégpedig az MTK-s Nagy-Békési Bíborka ellenében.

− Nagyon nehéz ellene játszani, ha olyan napja van és elsül a keze, akkor bizony kemény ellenfél – idézte fel a torna fontos pillanataként jellemezhető negyeddöntőt Dankó Vanesa. – Ellenem pedig olyan napja volt. Örülök, hogy megoldottam a helyzetet, ahogy a mai meccset is, jóllehet a szerváimmal elég sok gondom volt. Régen játszottam döntőt, hiszen az utóbbi hetekben felnőtt tornákon is elindultam, kicsit bele kellett jönnöm a finálézásba. Nagyon örülök első junior ITF-címemnek. Annak ellenére, hogy a magyar indulók voltak túlsúlyban, én például nem is játszottam külföldi ellen, mégis nemzetközi hangulata volt a tornának, ami kifejezetten inspiráló a számomra. De az egész nyár nagyon jól sikerült, az eredményeknél fontosabbnak tartom a sok tapasztalatot, amit gyűjtöttem, hiszen hosszú távon ezekből fogok tudni építkezni. Különösen örülök annak, hogy felnőttek ellen is játszhattam, s bizonyíthattam, hogy velük is tudom a lépést tartani. Ez a tény pedig további munkára sarkall.

A koronavírus-járványnak úgy tűnik, pozitív oldala is van. Akik pedig még bizonytalanság okozta előnytelen, rossz helyzeteket is kihasználják, azok méltán reménykedhetnek a későbbi eredményekben is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline