search

A Gellért SE szakmai stábja kockáztatott a Naturtex korosztályos országos csapatbajnokságon a két leányegyüttes indításával, amelynek két aranyérem lett az eredménye. Kuhárszky Zoltán szakmai igazgató szerint a hosszú távú szakmai elképzelések indokolták, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson. A Gellért Szabadidőközpontban megrendezett eseményen nem csak a játékosok, de a rendezők is jelesre vizsgáztak.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A Szegeden megrendezett korosztályos csapat ob-n, a Pasarét TK mellett a Gellért SE is duplázni tudott. Utóbbi a leányok között uralta a mezőnyt: az U14-es és az U16-os mezőnyben egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhattak fel teniszezői. Pedig a selejtezőként működő vidékbajnokságon a szegediek csupán egy aranyat szereztek, mégpedig a 14 éven aluli leányok között. De honnan lett mindössze néhány hét leforgása alatt két, győztes együttesre is elegendő játékosuk?

A kérdést először Kuhárszky Zoltánnak tettük fel, aki tavaly ősszel kezdett tanácsot adni a klub alapító-tulajdonosának Gellért Ákosnak, idén viszont már az egyesület kiemelkedő reménysége, Bíró Melinda edzőjeként és a klub szakmai igazgatójaként vállal szerepet a sikerekből:

− Öt jó teniszezőnk van a tizennégy éven aluli leányok között, azt szerettük volna, hogyha mindenki játéklehetőséghez jut. A sportolóknak szükségük van fejlődésükhöz a kihívásokra, ezt pedig a meccsek tudják leginkább biztosítani. Ha csak és kizárólag az eredményekre fókuszálnánk, akkor természetesen nem kockáztattunk volna az erőink megosztásával, de mint mondtam, a hosszú távú szakmai érdekeket a rövidtávúak elé helyeztük. Bíró Melinda és Major Stella ugyan érett volt már arra, hogy akár felsőbb korosztályban is induljon, ám a győzelemhez az is hozzájárult, hogy a tizenhat éven aluli leányok mezőnye gyengébb lett a vártnál. A magam részéről nem igazán értem, miért nem kapnak a játékosok és edzőik az országos bajnokságon indulás nyújtotta lehetőségen, én fontos versenynek tartom és mindig arra törekszem, hogy játékosaim programjában helyet szorítsak neki. Összességében mindenki hozta a tőle elvárt formát, Melinda és Stella számára pedig mindenképpen könnyebbséget jelentett, hogy koruknál fogva nem tartoztak az esélyesek közé. Ez persze semmit nem von le annak értékéből, hogy az idősebbek között nyerték meg a csb-t.

 

szeged djakszeged djak

 

Kuhárszky Zoltán a Szegeden folyó szakmai munkával kapcsolatban azt is elmondta honlapunknak, hogy a széles bázis kialakításához szükséges rendszer kidolgozása pillanatnyilag a legnagyobb feladat számára. A kiemelt leányversenyzők képzése ettől függetlenül jó úton halad, ám az ő példájuk húzóerejét kihasználva, most kell a későbbi eredményes utánpótlás-nevelési program alapjait lerakni. Ehhez persze helyi segítőkre is szüksége van, akik az ő elképzelései alapján fogják megvalósítani szakmai elképzeléseit.

A csapatverseny idején a korábbi Fed Kupa és WTA-játékos Susányi Zsófia segédkezett a szakembernek, az U14-es csapat irányításával. De egyébként is ő vezeti Major Stella és Buchholcz Bora edzéseit. Utóbbi decemberben lesz 12 éves, így számára különösen nagy kihívás volt az U14-es csapatban pályára lépni. S hogy milyen jól kezelte a helyzetet, arra nincs is jobb bizonyíték, mint a két győzelem, amellyel együttesét segítette.

 

mendre susanyi kis czako buchholczmendre susanyi kis czako buchholczMendre, Susányi, Kis-Czakó, elől Buchholcz

 

− Már a vidékbajnokságon is megállta helyét, ezért reméltem, hogy nem lesz számára túl nagy kihívás az ob – mondta Susányi Zsófia, aki szerint tanítványa önbizalmának biztosan nagy lökést ad majd a siker, éppen ezért kifejezetten jó döntésnek látja, hogy a két csapat indításával kockáztatni mertek. – Az első meccsen az ellenfele egyszerűen jobb volt nála, ennek ellenére higgadtan kezelte a helyzetet. Ezt látva, nyugodtan mentem át a másik padra, oda, ahol valóban szükség volt rám. A találkozó után megbeszéltük, hogy most ez történt, menjen szurkolni a többieknek. Ezt a hozzáállást az amerikai egyetemi éveim alatt tanultam, ott soha senkit nem érdekelt, ha vesztettem, viszont menni kellett a többieket buzdítani, mert mindig a csapat a legfontosabb. Összességében ez az ob bizonyította számunkra is, hogy jól dolgozunk, különösen az öt lány, hiszen az érdem elsősorban az övék. Remekül tudnak együttműködni, pedig a hétköznapokban csak ritkán dolgozunk együtt, hiszen Eszti alapvetően Budapesten, Mendre Mirtill pedig Debrecenben készül. Ez alól kivétel volt a vidékbajnokságot megelőző időszak, amikor Eszti, Meli, Mirtill és Stella közösen gyakorolhatott. Külön öröm számomra, hogy emberileg is közel állnak egymáshoz, ami később sokat segíthet majd nekik.

A szegedi lányok számára ugyanis egyre fontosabb lesz a nemzetközi szereplés is, még akkor is, ha az ő esetükben mindenki egyetért abban, hogy a hazai és a külföldi versenyek között meg kell találni a helyes arányt, sem egyik, sem a másik irányában nem szabad túlzásokba esni. Susányi Zsófia, saját juniorkarrierjét alapul véve fontosnak tartja, hogy mivel korban is közel állnak egymáshoz, később akár utazhatnak is együtt, ahogy ők is tették korábban Jani Rékával és Babos Tímeával. Mert hiába egyéni sport a tenisz, a pályán kívül jó, ha lehet valakire számítani. Különösen külföldön, ahol többszörösen tör rá a sportolókra a magány. Susányi bízik benne, hogy a jövő évi korosztályos Eb-csapatokban a szegedi teniszező hölgyek is helyet kapnak, s a nemzetközi mezőnyben is lemérhetik tudásukat.

 

szeged 1szeged 1Bíró Melinda, Gellért Ákos és Major Stella

 

A szegedi társulat egysége azonban nemcsak játékosként, de rendezőként is megmutatkozott. A résztvevő csapatok vezetői egyhangúan nyilatkozták, régen jártak a Naturtex országos korosztályos csapatbajnoksághoz hasonlóan jól szervezett tornán. Az elismerő szavaknak természetesen Gellért Ákos örült a legjobban, aki a Gellért Szabadidőközpont tulajdonosaként, névadó főszponzorként és a teniszklub vezetőjeként egyaránt érdekelt volt az esemény zavartalan lebonyolításában.

− Azt hiszem a rendezés esetében is a csapatmunkát kell kiemelnem, mindenki tudta a dolgát és gondolkodás nélkül tette is – vélte Gellért Ákos nem titkolva elfogultságát, amelyet a szerinte hazai viszonylatban kiemelkedő természeti- és sportadottságokkal rendelkező komplexum iránt érez. – A parkolástól kezdve, a húrozáson át, a tribünök nyújtotta kényelmen keresztül egészen a pályák minőségéig, mindenre figyeltünk. Arról nem beszélve, hogy a hat reflektor segítségével még a sötétedés sem fogott ki rajtunk. Ám a legfontosabbnak azt tartom, hogy olyan hangulatot varázsoltunk a meccsek köré, amely a gyerekek számára egy igazi nagy torna döntőjét idézte. Ez volt a célunk, s örömmel láttuk a sok elégedett kis arcot. Az események rendezése terén egyébként további terveink is vannak, az eddiginél is pezsgőbb és színvonalasabb szegedi teniszélettel szeretnénk kivenni részünket a sportág hazai fejlődéséből.

 

gellert szegedgellert szeged

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline