search
Lázár János és Bardóczky Kornél - Fotó: MTI
Lázár János és Bardóczky Kornél - Fotó: MTI

A korábbi többszörös magyar bajnok, s a hazai Davis Kupa válogatott rekorder-résztvevője az első aláírók között volt az MTSZ azonnali és hatékony megtisztulási folyamatát szorgalmazó petíció névsorában.

Nem csupán az interneten jelezte egyetértését a szombaton honlapunk által is közreadott nyílt levéllel, hanem barátait, ismerőseit, támogatóit megszólítva kért mindenkit a teljeskörű megújulás támogatására.

 

Tisztelt Teniszezők, Teniszbarátok!

A július 27.-i közgyűlés óta eltelt időszak egyértelműen bizonyította, hogy Lázár János elnök úr és az új elnökség elkötelezett a magyar tenisz botrányos múltjának lezárásában, egyidejűleg a megtisztulás és a transzparens működés megteremtése tekintetében. A pozitív törekvéseket látva Erdei Csaba, a Szövetség a Magyar Veterán Teniszezőkért elnöke megfogalmazott egy petíciót, ami erőteljesen támogatja az új elnökség törekvéseit és arra kéri a magyar tenisz társadalom szereplőit, hogy aláírásukkal támogassák a megtisztulás folyamatát. Én ezt a kezdeményezést abszolút támogatom, és az elolvasása után alá is írtam, valamint arra szeretnék kérni minden teniszt szerető és a magyar tenisz jövőjéért aggódó embert, hogy aláírásukkal támogassák a teljeskörű megújulást.

Tisztelettel:
Bardóczky Kornél

 

A petíció ezen a linken írható alá

 Az aláírók névsora a Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével/Aláírások felirat megnyitásával tekinthető meg

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline