search

Az MTSZ új elnöksége felhívást tett közzé, melyekben klubvezetők, edzők, szakemberek, illetve a sportágban érdekelt szülők észrevételeit várja az új sportkoncepció kidolgozásához.

Augusztus 18-ig lehet elküldeni a javaslatokat, szeptember elsején tárgyalnak az új szakmai elképzelésekről.

 

Az MTSZ elnöksége augusztus 18-ig várja a szakemberek, szülők észrevételeit is az új sportkoncepció megalkotása előtt. Íme a szövetség honlapján megjelent felhívás:

Kedves Klubvezetők, Edzők, Szakemberek, Szülők!

Ahogy már bizonyára értesültetek róla, a július 27-én tartott MTSZ tisztújító közgyűlésen új elnököt és elnökséget választottak a tagszervezetek.

Az új elnökség rögtön meg is tartotta alakuló ülését a közgyűlés napján, és többek között arról is határozott, hogy a szakmai alelnök koordinálása mellett készüljön el az elnökség számára a szövetség sportszakmai működésének és felépítésének új koncepciója.

Ebben az előkészítési folyamatban szeretnénk mindenkinek megadni a lehetőséget, hogy megossza velünk gondolatait, javaslatait, melyeket figyelembe kívánunk venni az új tervezett koncepció elkészítése során.

Mivel a magyar teniszélet kiemelkedően fontos szereplőinek tartjuk a szülőket, akik gyermekeik révén napi szinten fontos szerepet vállalnak az utánpótlásbázis fenntartásában, ezért szeretnénk számotokra is megadni a lehetőséget, hogy ebben az előkészítési folyamatban megosszátok velünk gondolataitokat, javaslataitokat, melyeket figyelembe kívánunk a tervezett koncepció elkészítése során.

Ez az anyag a szeptember 1-jei ülésen kerül napirendre és megvitatásra. Ennek tükrében, aki szeretne élni a javaslattétel lehetőségével, kérjük, hogy legkésőbb augusztus 18-ig küldje el elképzeléseit az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

Előre is köszönjük hozzájárulásotokat ahhoz, hogy egy minél jobban működő, átlátható és igazságos sportszakmai struktúra kerüljön kialakításra.

Üdvözlettel,

Az MTSZ elnökségi tagjai:
dr. Lázár János,Schmitt Gréta, Balaicz Zoltán, Lantos Csaba, Markovits László, Nagy Zoltán Péter, Nagy Zsolt, Noszek Péter, dr. Papp László, Vágó László és Zwack Sándor.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline