Nem élte túl néhány nappal ezelőtti tragikus balesetét Borsos Olivér: július 30-án este 29 esztendős korában elhunyt a kiváló teniszező, elismert ifjú szakember.
A tenisz-palya.hu osztozik a családtagok, rokonok, ismerősök nagy bánatában.
Olivér mindig korosztálya élvonalába tartozott, folyamatosan tagja volt a válogatott kereteknek, amerikai teniszösztöndíjas évei alatt is a Louisiana State University legjobbjai között tartották számon. Tudását állandóan bővítette, s tapasztalatát is kamatoztatva dolgozott edzőként és pszichológusként a legjobb hazai játékosok mellett.
Honlapunk nevében Gy. Szabó Csilla emlékezik Borsos Olivérre.
Munka, türelem, fegyelem
„Ha egyszer hazaérek, elmesélem, milyen volt itt!” Ezt írtad az utolsó üzenetedben június végén, amikor már két hete küzdöttél, hogy hazajöhess Kínából. Mérges voltál, hogy folyamatosan lemondták a repülőgépeket, pedig egyetlen dologra vágytál csupán, ismét itthon lenni. Az ultramodern sencseni sportkomplexumban is a városmajori fák és a BTC járt az eszedben, s bár büszkén mesélted, hogy Qiang Wanggal is üthettél, a szíved mélyén szívesebben edzettél volna Mimivel és a többiekkel.
A WTA 29. helyezettjéről persze csak éppen megemlítve írhattam a veled készült utolsó interjúmban, nem akartad, hogy irigykedjenek rád. Pedig akár büszkélkedhettél volna is vele, milyen kiváló társaságban dolgozol éppen. Ehelyett az itthoniakra gondoltál, őértük izgultál. Őket akartad megóvni a koronavírus-járvány általad megtapasztalt veszélyeitől, s inkább maradtál, nehogy éppen te fertőzd meg azokat, akiket annyira szeretsz. Elsősorban a családodat féltetted, no és persze a játszótársakat, akik nélkül létezni sem tudtál volna.
Mi ketten más nyelvet beszéltünk, mint a többiek. Ez a másik nyelv a külföldön töltött hosszú évekből fakadt, rendszeresen váltottunk franciára, amikor egyikünknek sem jutott eszébe egy magyar szó. A másképp gondolkodás azonban nemcsak ezekben a szavakban volt mérhető. A sportolók profizmusáról, a munkába vetett hitről, a kitartásról, a győzni akarásról is hasonlóan vélekedtünk. Ez pedig minden cikkemből érezhető volt, amelynek megszületéséhez hozzájárultál, edzőként, barátként vagy egyszerű tanácsadóként.
Ha egyetlen dolgot idézhetnék fel rólad, az mindenképpen a gyermekkori jó barátodba, Balázs Attilába vetett hited lenne. Olyannyira meggyőző voltál a közös munkátokkal kapcsolatban, hogy egyetlen szavadban sem tudtam kételkedni. Pedig néha irreálisnak tűntek az elképzeléseid. Ati éppen csak újrakezdte hosszú sérülése után az edzéseket, de te már láttad, hogy a top 100-ban lesz a végállomás. Minden úgy lett, ahogy elképzelted. S amikor ez az álom valóra vált, szerényen meghúzódtál a színfalak mögött, s tiszta szívből örültél Ati és Dani diadalmenetének.
„A sikerhez három dolog kell: munka, türelem és fegyelem.” Ez volt az egyik jelmondatod és minden alkalommal örömmel írtam le ezt a három szót, hiszen pontosan egyetértettem veled. Te pedig ennek szellemében próbáltál foglalkozni tanítványaiddal, akkor is, ha éppen egy junior Grand Slamre készültetek, de akkor is, ha csak egy budapesti korosztályos viadalra. Mert pontosan tudtad, hogy minden viszonylagos és hogy mindenkinek a saját szintjéhez képest kell teljesítenie. Itt és most.
Sportcsaládból származtál, így nem véletlen, hogy a sportpszichológia volt az egyik kedvenced, s ebben is hasonlítottunk egymásra. Nem szükséges rosszként tekintettél a szülőkre, de partnerekként, akiket a közös munka fontosságáról akartál meggyőzni. Otthonról hoztad ezeket az értékeket, s eredményeidnél is büszkébben meséltél édesanyádról, aki nőként is mindig megállta helyét az élsport férfias világában.
Nézem az utolsó üzeneted és már haragudni sem tudok, amiért nem hívtál fel azonnal. Helyette átjár a mélységes szomorúság, amellyel nem vagyok egyedül a mai estén. Gyászol a magyar teniszsport, s mindenki, aki ismerhetett. Pedig csak 29 évet kaptunk tőled.