search
Alelnök és elnök, Markovits László és Lázár János - Fotó: MTSZ/Zádor Péter
Alelnök és elnök, Markovits László és Lázár János - Fotó: MTSZ/Zádor Péter

Kiosztották a feladatokat, gőzerővel zajlik az átadás-átvétel, lesz dolga bőven a főtitkárnak az információk egybegyűjtésében, a pontos tájékoztatásban.

Augusztus 11-én tartják a következő elnökségi ülést, amelyet még további négy követ 2020-ban, minden hónap első keddjén. Hosszú idő után először olvasható részletesen, miről is tárgyaltak, milyen döntéseket hoztak.

 

– Nagyon bízom a csapatunkban. Talán kijelenthető, hogy minden idők egyik legerősebb teniszelnöksége állt össze a hétfői tisztújításkor - vélekedett Markovits László alelnök -. A szavazást követően azonnal megtartottuk az alakuló elnökségi ülést, amelyen egyértelműsödött, mindenekelőtt átlátható viszonyokat szeretnénk teremteni. Hivatalos határozatokkal kezdtük meg a jogi, pénzügyi és sportszakmai átadás-átvételt. Mindez elengedhetetlen az érdemi munka elkezdéséhez, ám ezzel párhuzamosan az új szakmai struktúra kidolgozásához is hozzálátunk.

Íme a Magyar Tenisz Szövetség július 27-én, hétfőn tartott alakuló elnökségi ülésén született határozatok:

1. Annak érdekében, hogy a szövetség újonnan megválasztott elnöke és elnöksége a munkáját felelősen el tudja kezdeni, szükséges a korábbi elnök és elnökség vezetése alatti általános és jogi működés teljes körű megismerése és egyértelmű lezárása, rövid határidőn belül. Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:

45/2020. (07.27.) sz. Eln. Határozat

Az elnökség felkéri a főtitkárt, hogy teljes körűen készítse elő az elektronikus dokumentációt, illetve minden további általa fontosnak vélt iratot, információt, amelyek együtt alkalmasak a korábbi és az új elnök és elnökség között az általános működési és jogi szempontú feladat- és hatáskör átadásátvételre, annak érdekében, hogy az új elnök és az elnökség az alapszabály szerinti feladatait teljes
körűen elláthassa a mandátumuk kezdőnapjától. A dokumentációkat folyamatosan, egyenként kell átadni az elnökség részére egyből azok elkészültekor. Az elnökség a dokumentáció keretében különösen, de nem kizárólag az alábbi anyagok rendelkezésre bocsátását kéri:

- Összefoglaló a szövetségnek teljes hatályban lévő szerződésállományáról, a szerződő fél, a szerződés tárgya, a szerződés értéke (folyamatos szerződésnél éves összege), időbeli hatályamegnevezésével és hogy a szövetség részéről ki kötötte, és milyen jogkörben vagy felhatalmazás alapján.
- Összefoglaló a szövetség által foglalkoztatottak (nem sportszakemberek) hatályos
szerződéseiről (munka-, megbízási szerződés, stb.) a szerződő fél, a munkakör/feladatkör, díjazás, díjazási periódus megnevezésével, és hogy a szövetség részéről ki kötötte, és milyen jogkörben vagy felhatalmazás alapján.
- Az előző elnökség működése alatt hozott közgyűlési és elnökségi határozatok Alapszabály 22. § (2) a) szerinti nyilvántartása, a határozatok mellékletei, és a határozatok alapjául szolgáló előterjesztések és mellékletei, a közgyűlésen és elnökségi ülésen készült jegyzőkönyveket, valamint a határozatoknak a 22. § (2) b) pont szerint érintettel való közlését igazoló iratok.
- Az előző elnökség működése alatt hozott Ellenőrző Testületi határozatok és mellékletei, a határozatok alapjául szolgáló előterjesztések és mellékletei, az Ellenőrző Testületi ülések jegyzőkönyvei, az Ellenőrző Testület által végzett ellenőrzések megállapításai.
- Összefoglaló a hatályban lévő szabályzatokról, gazdálkodási és utalványozási rendről, belső utasításokról, és a szabályzatok, szabályozók utasítások hatályos szövegével.
- Tájékoztató a szövetség részvételével működő gazdasági társaság(ok), valamint az ezek részvételével működő gazdasági társaság(ok) működéséről, mellékletként a hatályos társasági szerződésekkel, határozatok könyvével.
- Összefoglaló a szövetség által vagy szövetséggel szemben folyamatban lévő peres, nemperes (felszámolás, fizetési meghagyás, stb.) vagy hatósági eljárásokról, azokban született határozatokról, várható kimenetelükről.
- Összefoglaló minden olyan további fontos kötelezettségről, amely szükséges az elnökség részére a munkája elvégzéséhez.
Felelős: főtitkár
Határidő: 2020. augusztus 8.
Szavazati arány: egyhangú

2. 46/2020. (07.27.) sz. Eln. Határozat


Az elnökség a dokumentáció keretében különösen, de nem kizárólag az alábbi anyagok rendelkezésre bocsátását kéri:
- Teljes körű tájékoztatás a szövetség fennálló pénzügyi helyzetéről az új elnökség hivatalba lépésének napján mint fordulónapon, a legutolsó elfogadott beszámolóval, aktuális főkönyvi kivonattal, kartonokkal, leltárral alátámasztva, a kötelezettségek és követelések állományának részletezésével.
- Teljes körű tájékoztatás az EMMI felé benyújtott konszolidációs kérelemről: annak tartalmáról, mellékleteiről, keletkezett iratokról és a témában történt egyeztetésekről.
- Teljes körű tájékoztatás a szövetség részvételével működő gazdasági társaság(ok) pénzügyi helyzetéről az új elnökség hivatalba lépésének napján mint fordulónapon, a legutolsó elfogadott beszámolóval, aktuális főkönyvi kivonattal, kartonokkal, leltárral alátámasztva, a kötelezettségek és követelések állományának részletezésével
- Összefoglaló a (pályázat elindítása óta) kiosztott infrastrukturális pályázatokról, a pályázók, tagszervezetek nevével, a pályázati céllal, és az elnyert összegekkel, valamint a pályázatok jóvoltából megvalósult fejlesztésekkel, ide értve a NEK-hez kapcsolódó pályázatokat, forrásokat is.
- Összefoglaló a megítélt és még el nem számolt állami támogatásokról, azok összegéről, időbeli hatályáról, céljáról, mellékletként a támogatási szerződésekkel, támogatói okiratokkal, és hogy a szövetség részéről ki kötötte, és milyen jogkörben vagy felhatalmazás alapján.
- Összefoglaló minden további szponzorációs, támogatói, reklám vagy egyéb, bevételt
eredményező megállapodásról, és hogy a szövetség részéről ki kötötte, és milyen jogkörben vagy felhatalmazás alapján.
- Összefoglaló minden olyan további fontos kötelezettségről, amely szükséges az elnökség részére a pénzügyi gazdasági jellegű feladatai elvégzéséhez.
Felelős: főtitkár
Határidő: 2020. augusztus 8.
Határozati arány: egyhangú

3. Annak érdekében, hogy a szövetség újonnan megválasztott elnöke és elnöksége a munkáját felelősen el tudja kezdeni, szükséges a korábbi elnök és elnökség vezetése alatti sportszakmai működés teljes körű megismerése és egyértelmű lezárása rövid határidőn belül. Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:

47/2020. (07.27.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség a dokumentáció keretében különösen, de nem kizárólag az alábbi anyagok rendelkezésre bocsátását kéri:

- Összefoglaló a szövetség (sportoló, edző, stáb) hatályban lévő sportszakmai szerződésállományáról, a szerződő fél, a szerződés tárgya, a szerződés értéke (folyamatos szerződésnél éves összege), időbeli hatálya, és hogy a szövetség részéről ki kötötte, és milyen jogkörben vagy felhatalmazás alapján.
- Összefoglaló a sportszakmai együttműködésekről (pl. egyetemek, sportszervezetek, OSEI stb).
- Összefoglaló a kiadott versenyengedélyek számáról, korosztályokra és egyesületekre lebontva.
- Összes hatályos szabályzat (különösen: fegyelmi, átigazolási, versenyszabályzat, stb.).
- Teljes körű leltár a szövetség sporteszközeiről, ruházatairól.
- Nemzetközi szövetségekbe, társszervezetekbe, kormányzathoz (minisztérium, KKBK, BFK) stb. delegált képviselők neve.
- Az EMMI részére sportági konzultáció keretében elkészített Sportszakmai Terv (2021-2030.)
- KSF/Sportlétesítményfejlesztési pályázatok, illetve az ehhez kapcsolódó szempontrendszer és előrehaladási jelentések ismertetése, ide értve a NEK-en megvalósult beruházásokat is.
- Bármely további sportszakmai stratégiai anyag, amelyet elnökség korábban jóváhagyott és jelenleg hatályban áll.
- Összefoglaló minden olyan további fontos kötelezettségről, amely szükséges az elnökség részére a sportszakmai jellegű feladatai elvégzéséhez.
Felelős: Pelva Gábor sportigazgató
Határidő: augusztus 8.
Szavazati arány: egyhangú.

4. A szövetség minél átláthatóbb működése érdekében, valamint az előzetes konzultációk javaslatait figyelembe véve az elnökség szükségesnek tarja a szövetség Alapszabályának, Szervezeti és Működési Szabályzatnak, valamint tényleges működésének teljes körű felülvizsgálatát. Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:

48/2020. (07.27.) sz. Eln. Határozat


Az elnökség támogatja a szövetség Alapszabályának, Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálatát, és elrendeli a változtatási javaslatok előkészítését.
Felelős: a szövetség alkalmazott jogásza, az elnök által felkért külsős jogász bevonásával
Határidő: 2020. szeptember 1-i elnökségi ülésen tárgyalható legyen.
Szavazati arány: egyhangú

5. A tagszervezetektől, szakemberektől érkezett észrevételek és szakmai javaslatok alapján az elnökség szükségesnek látja egy új szakmai, szervezeti felépítés megalkotását. Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot


49/2020. (07.27.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség felkéri a főtitkárt a jelenlegi szakmai felépítés bemutatására, a szakmai alelnököt pedig ennek alapján arra, hogy készítse elő és terjessze be az elnökség számára a szövetség sportszakmai működésének és felépítésének tervezett új koncepcióját.
Felelős: főtitkár, alelnök
Határidő: 2020. szeptember 1-i elnökségi ülésen tárgyalható legyen
Szavazati arány: egyhangú

6. Az elnökség szándéka, hogy a bizottságok szerepe jelentősen növekedjen a Magyar Tenisz Szövetség működése során, és a bizottságoknak így lehetőségük nyíljon minden esetben továbbítaniuk a gyakorlati tapasztalataikból származó javaslataikat, segítve ezzel az elnökség döntéseit. Ennek érdekében szükséges a Szervezeti Működési Szabályzat szerint és az azon kívül működő bizottságok,
albizottságok, munkacsoportok feladatának, szervezetének és működésének felülvizsgálata, és új bizottságok felállítása. Ezzel is elérve azt, hogy a bizottságok tagjaként a magyar tenisz mindennapjaiban tényleges munkát végző személyek fontos szerepet kapjanak a döntéselőkészítésben. Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:

50/2020. (07.27.) sz. Eln. Határozat


Az elnökség a jelenleg működő bizottságok helyett/mellett az alábbi bizottságok megalakításának
előkészítését rendeli el:
Sportolói Bizottság
Versenysport Bizottság
Fegyelmi Bizottság
Társszakágak Bizottsága
Játékvezető és Versenybírói Bizottság
Jogi Bizottság

Az elnökség kéri a főtitkárt, hogy készítse elő és a lenti határidőn belül terjessze az elnökség elé a fenti bizottságok tervezett feladat- és hatáskörét.
Az elnökség az új bizottságok felállításáról és az SZMSZ ennek megfelelő módosításáról, az elnökeinek és tagjainak pályázaton történő kiválasztást követően dönt. Az elnökség a jelenlegi bizottságok, albizottságok megszüntetéséről, elnökének, tagjainak visszahívásáról az új bizottságok felállításával egyidejűleg dönt.
Az elnökség kéri a főtitkárt, hogy készítsen elő a fenti bizottságok elnökére és tagjaira pályázati kiírást és pályáztatási ütemtervet, és terjessze az elnökség elé. A pályáztatás ütemterve alkalmas legyen arra, hogy a bizottságok legkésőbb 2020. szeptember 30-ával az elnökség döntése alapján megkezdhessék működésüket. A pályázatok eredményéről, illetve érvénytelenségéről vagy eredménytelenségéről az elnökség dönt.

Az elnökség felhívja a főtitkárt, hogy tegyen javaslatot a bizottságok elnökeinek foglalkoztatási formájára, díjazására, illetve a tagok napidíjára és költségtérítési szabályaira.
Felelős: főtitkár
Határidő: 2020.augusztus 8.
Szavazati arány: egyhangú

7. Annak érdekében, hogy a jövőben a Nemzeti Edzésközpont minél szélesebb körben kiszolgálhassa a magyar tenisz szereplőit, az elnökségnek teljes körű képet kell kapnia a NEK eddigi működéséről.
Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:

51/2020. (07.27.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség kéri a főtitkárt, hogy készítsen egy teljes körű tájékoztatást a NEK Edzésközpont Kft. megalakításának és működésének céljáról, tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről, teljes körű szerződésállományáról, eszközeinek teljes körű leltárjáról.
felelős: főtitkár
Határidő: 2020. szeptember 1-i elnökségi ülésen tárgyalható legyen
Szavazati arány: egyhangú

8. Annak érdekében, hogy a jövőben a vonatkozó kormányhatározatok és a sportdiplomáciai szempontok figyelembevétele mellett a legköltséghatékonyabban és a magyar tenisz érdekeit ténylegesen szolgáló módon történjen a nemzetközi versenyek megrendezése, az elnökségnek teljes körű képet kell kapnia ezeknek a versenyeknek részleteiről és a folyamatban lévő tárgyalásokról.
Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:

52/2020.(07.27.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség kéri a főtitkárt, hogy készítsen egy teljes körű tájékoztatást a hazai rendezésű nagy nemzetközi versenyek (WTA, ATP, FED-Kupa) rendezésének aktuális állásáról, szerződéses és pénzügyi kötelezettségeiről, valamint a külön azonnali intézkedést igénylő feladatokról, figyelembe véve az azokat érintő kormányzati határozatokat. A kérés különös tekintettel vonatkozik a Hungarian Grand Prix
verseny megrendezésére, illetve a FED-kupával kapcsolatos háromoldalú szerződés részleteinek feltárására, amelyet az ITF, az MTSZ és az NSÜ kötött és amely alapján az MTSZ a LOC-ba (Local Organization Community) delegált két főt a FED-kupa szervezési feladatainak ellátására.
Felelős. főtitkár
Határidő: 2020. augusztus 8.
Szavazati arány: egyhangú

9. A tagszervezetek és érintettek naprakész tájékoztatásának céljából az elnökség szükségesnek tartja a szövetség kommunikációs felületeinek felülvizsgálatát. Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:

53/2020.(07.27.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség kéri a főtitkárt, hogy adjon teljes körű tájékoztatást a szövetség által működtetett kommunikációs csatornákról (online, print, közösségi média stb.) illetve azon személyekről, akik ezekhez bármilyen hozzáféréssel bírnak. Az elnökség felhívja a főtitkárt, hogy adjon tájékoztatást a kommunikációs partnereinek listájáról, illetve a velük kötött hatályos megállapodásokról.
Felelős: főtitkár
Határidő: 2020. augusztus 8.
Szavazati arány: egyhangú

10. A főtitkár és a szakmai vezetők munkájának segítése érdekében az elnökség támogatja, hogy egyes elnökségi tagok különböző területek felelősévé váljanak a szövetségen belül. Ehhez szükséges az elnökségen belüli belső feladatmegosztás részletesebb kidolgozása. Ennek érdekében az elnökség egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot:


54/2020.(07.27.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség munkájának hatékonyabb elvégzése érdekében az egyes területeken felmerülő feladatok felügyeletéért felelős elnökségi tagokat nevezi ki.
Felelős: alelnök
Határidő: 2020. augusztus 8.
Szavazati arány: egyhangú

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline