search

A Davis Kupa-rekorder egykori válogatott teniszező korábban jelezte, hogy elindul az elnökválasztáson.

Bardóczky Kornél most úgy döntött, nem adja be a pályázatát – támogatóit azonban megnyugtatja, hogy a formálódó MTSZ szakmai vezetésében tud olyan szerepet vállalni, ahol koncepcióit, céljait maradéktalanul megvalósíthatja.

 

A honlapunkhoz eljuttatott közleménye:

„Szeretném megköszönni a Tiszta Tenisz, a Vidéki Tenisz és a Teniszezők a Teniszért mozgalmak képviselőinek, hogy a május 30-án megtartott közös megbeszélésen bennem látták azt a személyt, akit a Magyar Tenisz Szövetség tisztújító közgyűlésén elnökjelöltként kandidálnak.

Szintén szeretném megköszönni a bizalmat azoknak a tagszervezeteknek, klubvezetőknek, szakembereknek és teniszszülőknek, akik üdvözölték az én szerepvállalásomat és a támogatásukról biztosítottak.

Korábban hallani lehetett, hogy a kormány oldaláról érkezhet egy tekintélyes jelölt, Lázár János. Amikor Lázár Úrral megkezdtük az egyeztetéseket, már az első találkozók alkalmával látszott, hogy az elképzeléseink sok esetben megegyeznek.

Mindketten egy nyugodt, békés, a munkára erősen épülő jövőképet fogalmaztunk meg az MTSZ, valamint a magyar teniszélet valamennyi szegmensében, amiben a szakmaiság mindenek felett áll. Így szűk két hónap után az a konszenzus született meg, hogy egyesítjük erőinket és közösen fogunk dolgozni a magyar tenisz megújulása érdekében.

Ez azt jelenti, amennyiben Lázár János a hétfői közgyűlésen megkapja az elnöki felhatalmazást, abban az esetben én az MTSZ szakmai munkájában fogok aktív szerepet vállalni.

Az engem támogatóknak a leghatározottabban ígérhetem, hogy ahhoz a szakmai koncepcióhoz, amit a jelöltségemet követően felvázoltam, maradéktalanul tartani fogom magam és minden erőmmel azon leszek, hogy legjobb tudásom szerint a magyar teniszt segítsem.

Bardóczky Kornél”

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline