search
Noszek Péter
Noszek Péter

Noszek Péter korosztályos játékosként a magyar mezőny legjobbjai közé tartozott, a városmajori klub együttes annak idején a hazai tenisz meghatározó egyesülete volt. 

A Nestlé Hungária Kft. jelenlegi ügyvezetője mindig a cégnél dolgozott, de Svájctól Szerencsen át Sydney városáig bejárta a világot.

Most ő is beadta kandidálását az MTSZ elnökségi tagságára.

Rövid, néhány esztendős időszaktól eltekintve maradt a rendszeres sportolásnál, amely számára ma is a gyermekkori szerelem a tenisz, illetve a testvérsportág padel.

 

NOSZEK PÉTER

A nyolcvanas évek elején a BSE korosztályos csapatainak stabil tagja. A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, a svájci Neuchâtel egyetemén végzett posztgraduális tanfolyamot vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatosan.

„Az egyetem mellett teniszleckéket adtam, mint utóbb kiderült, a svájci Nestlénél dolgozó HR igazgató fiának is, aki bevitt engem a nemzetközi központba és munkát kínáltak, miután befejeztem az egyetemet. Így kezdtem el gyakornokként dolgozni a svájci Vevey-ben, a Nestlé központjában, 1991 áprilisában ” – tudjuk meg az egykori magyar korosztályos élversenyző karrierjének pályakezdéséről.

Első magyarországi megbízatását 1992-ben kapta: előbb a szerencsi gyár, majd a teljes magyar Nestlé kontrollerévé vált. Innen szerződtették az új-zélandi leányvállalathoz pénzügyi és kontrollingvezetőnek, és hasonló pozíciót foglalt el azután, hogy – Sydney-t útba ejtve – visszatért Magyarországra. Ezután hat éven át felelt a Nestlé pénzügyeiért a Fülöp-szigeteken, majd Lausanne-ba költözött a Nestlé Purina Petcare Europe pénzügyi és kontrolling-igazgatójaként. 2014-ben a Nestlé európai pénzügyi és kontrolling-igazgatói posztjára kérték fel. Ebben a pozícióban részt vett a vállalatcsoport Európát, Közel-Keletet és Észak-Afrikát egybefogó regionális szervezeti egységének (EMENA) létrehozásában, a Froneri vegyesvállalat megalapításában, a Nestlé Professional üzletág integrációjában, valamint a Nestlé EMENA régió 2020-ig szóló stratégiájának kidolgozásában.

2018 januárjától tölti be az ügyvezetői pozíciót a Nestlé Hungária Kft. élén. Korábban a Nestlé teljes EMENA (Európa, Közel-Kelet és Észak-Afrika) régiójáért felelős pénzügyi és kontrolling-igazgatói pozíciót töltötte be.

Francia, olasz, német és angol nyelven beszél.

A tenisz mellett a testvérsportág padel is kedvenc testmozgásának számít.

Család: nős, gyermekei Péter (1990), Dániel (1992) and Zalán (1996).

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline