search

Komolytalannak tűnik, hogy a tagság öt nappal a tisztújító közgyűlés előtt még nem tudja, kikre szavazhat majd, kik gondolják úgy, hogy vezetni akarják/tudják a honi teniszsport hajóját.

Ha ők hónapok óta törik a fejüket, miként vártható felelősségteljes választás azoktól, akiket csak néhány órával a voksolás előtt szembesítenek a pályázókkal, a pályázatokkal?!

A titkos tárgyalások csak a zuhanyhíradó pletykáit erősítik, s aligha arra van most szüksége a magyar tenisznek, hogy tények helyett azt latolgassa, városvezetők, gazdasági főnökök, vagy a sportág napi életében benne levők lehetnek-e hasznosabb elnökségi tagok...

Mikor fedik már fel lapjaikat a jelöltek? S miért gondolják, hogy jó ez a halogatás?

 

Két pályázót már bemutattunk, harmadikként a debreceni Kollár László portfólióját ismertetjük, aki Molnár Istvánhoz és dr. Hajba Csabához hasonlóan elnökségi tagságra adta be jelölti jelentkezését. Pénteken folytatjuk portrérajzainkat - remélhetőleg már több pályázót is be tudunk mutatni.

A debreceni sportvezető önmagát autodidakta játékszervezőnek nevezi. Amatőr teniszezőként nőtt fel a pallagi Tatár Teniszcentrumban, ahol hamar bekapcsolódott a megyei csapatbajnokságok szervezésébe, s 2019-ben már 350 hajdú-bihari teniszező számára vezérelte az egész éves versenysorozatot. Testvérével, Kollár Péterrel és több debreceni teniszes fiatallal megalapította A Mozgó Cívisért Egyesületet, mely a megyei feladatok mellett a szenior vidékbajnokság, illetve az orvos teniszezők magyar bajnokságának rendezési feladatait végzi. Több innovatív sportinformatikai rendszer létrehozásában működött közre: versenymenedzsment szoftverek működtetik például a www.hbmtenisz.hu portált (automatizált, online csapatbajnokság-menedzser szoftver, valamint online verseny- és ligamenedzsment szoftver). Klubadminisztrációs rendszerük (www.foggo.hu) az online pályafoglalást teszi lehetővé (sportolói közösség adminisztrációja, pénzügyi és látogatottsági klubstatisztika. Részt vesznek  a debreceni Iskolatenisz programban is, ahol a 2019/2020-as tanévben négy cívisvárosi iskolában tartottak délutáni térítéses teniszfoglalkozásokat.

A közeljövőben egy edzői csapat részvételével szeretnének elindulni a szervezett utánpótlás-nevelésben is. „Egyesületünk filozófiája a közösség és a játék, mint emberi kiteljesedést elősegítő folyamat eljuttatása minden nem és korosztály számára, amivel hitünk szerint a boldogsághoz is egy lépéssel közelebb hozhatjuk gyerekeket” – mondta Kollár László.

IME KOLLÁR LÁSZLÓ ÖNÉLETRAJZA

CÉLOK, ELKÉPZELÉSEK

- Hiszem és látom, hogy a fiatalok sportban maradásának a legfontosabb tényezője a szülők sporthoz való viszonya. Ezért első sorban a felnőtt hobbi teniszt, az amatőr életet kell olyan széles bázisra megszervezni, amilyen szélesre csak lehet.

- Mind a versenyek, mind a csapatbajnokságok adminisztrációja komoly informatikai fejlesztésre szorul, amivel jelentősen csökkenthető a humán adminisztrációs munkateher, gyorsítható az információáramlás és növelhető az átláthatóság. Ezeket a fejlesztéseket a hazai teniszélet minden szintjére (P&S, amatőrök, profik) el kell juttatni, ami napjainkban sokkal könnyebb, mint aminek látszik.

- A megyei teniszélet fejlesztésében hatalmas potenciál van, amely jól szervezett, felelős emberekből álló megyei szövetségekkel kiaknázható lehet. Megyei csapatbajnokságok, amatőr felnőtt és gyerekversenyek (szabadidős is!), ligák megszervezése és a kapcsolódó ranglisták elkészítése komoly munkát követel, de ugyanakkor eredménnyel is jár, amely mind a megyei, mind az országos teniszéletet és gazdaságot felpezsdíti.

Bár nincs sok pont felsorolva, de ha már ennyit meg lehetne jól valósítani, sokat lépnénk előre a társadalmi bázis szélesítésében.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline