search

Nem egészen egy hét múlva, július 27-én lesz az MTSZ tisztújító közgyűlése.

Az elmúlt időszak pangása után pezsdülés tapasztalható az előkészületekben.

Lázár János nem hivatalos elnökjelölt a hét elején ismét tájékozódó tárgyalásokat tart, tanácskoztak a vidékiek, érkeznek a jelölti jelentkezések.

Utóbbiakat a tenisz-palya.hu szívesen tárja az olvasók elé.

 

Elsőként Molnár István szakedző, a Molnár Teniszakadémia szakmai igazgatója vázolja elképzeléseit.

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves teniszbarátok!

Vettem a bátorságot, és beadtam a pályázatomat az elnökségi tag jelöltek közé. Tettem ezt azért, mert immáron több mint 50 éve fogtam először teniszütőt a kezembe és azt hiszem, végigjártam a magyar tenisz intézményeit a "bölcsődétől az egyetemig". Eddig még nem vállaltam semmilyen tisztséget, de minden időszakban "képben" voltam, folyamatosan tájékozódtam a magyar tenisz történéseiről. Úgy érzem, hogy tudásommal, tapasztalatommal tudnám segíteni a most újjáalakuló elnökséget.

Elküldöm a beadott önéletrajzomat, illetve elképzeléseimet, amennyiben felkeltette érdeklődésüket/érdeklődéseteket örülnék, ha rám szavaztok.

Köszönettel

Ime MOLNÁR ISTVÁN önéletrajza

ELKÉPZELÉSEIM:

*a klubok, akadémiák, műhelyek támogatása

  (érdekeltté tenni a versenyzők nevelésében)

*nemzeti edzőközpont létrehozatala

  (min. 20 különböző felületű pálya, kollégiumi rendszer, iskolával)

*az edzők státusának rendezése

  (biztos megélhetés, továbbképzés támogatása)

*az ország nyugati és keleti felén egy edzőközpont létrehozatala a nemzeti edzőközpont mintájára

*a topjátékosok támogatásának kidolgozása

*a szülőkkel konzultáció

  (egészséges kapcsolat kialakítása, a szülők anyagi terheinek részbeni vagy teljes átvállalása)

       NE A SZÜLŐ FIZESSEN MINDENT!

*szabadtéri ingyenes teniszpályák építése (Budapesten kerületenként legalább három, vidéki nagyvárosokban három, mindenhol havi nyílt nap)

*iskolai testnevelési programban a tenisz beépítése

*bekapcsolódás a környező országok versenyrendszerébe

*a szenior és amatőr szövetség szakmai és anyagi támogatása

*központi támogatás a könnyűszerkezetes fedett pályák megépítésére"

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline