search
Ifjabb és idősebb Erdei László, Pataki Márk és Kabay Tibor a hajdúszoboszlói pályán - Fotó: tenisz-palya.hu
Ifjabb és idősebb Erdei László, Pataki Márk és Kabay Tibor a hajdúszoboszlói pályán - Fotó: tenisz-palya.hu

Rangos versenyre készül a hajdúszoboszlói teniszpálya. Ritka vendégek meccselnek jövő csütörtökön és pénteken a világhírű fürdőkomplexum szomszédságában levő telepen: a hazai női tenisz hat éljátékosa küzd a Hungarospa Kupáért.

A házigazdák nagyban készülődnek a rangos eseményre.

Meglestük, miként.

 

Árvay Sándor írása * A fedett pálya szomszédságában levő telep 2005 óta működik ezen a helyszínen. Korábban a város másik részén volt a szoboszlói tenisz bázisa, ám futballpálya szomszédságából költözniük kellett: az ottani nyolc pályából lett az itteni négy, kiegészítve a multifunkcionális csarnokkal. A fürdő a szomszédban, kertkapun lehet megközelíteni.

Olyannyira közel, hogy a folyamatosan szépülő Hungarospa immár valóban lépéstávolságra van. A legújabb bővítéseknél a téli, tavaszi építkezések idejére felvonulási területnek a teniszpályákat is igénybe kellett venni. Kárpótlásként viszont teljesen felújították a pályákat.

– Örömhírként is felfogható, a valóság azonban az, hogy immár újra „ismerkednünk” kell a talajjal, a borítással, a különböző rétegekkel, hogy miként reagálnak hőre, fagyra, esőre. Új borítást kapott a teljes játéktér, s most, hogy elkészült, úgy tűnik sikeres volt a felújítás  – mondja id. Erdei László, aki „régi motoros” a pályák üzemeltetésében, s itt fiával, ifj. Erdei Lászlóval együtt irányítja a klub teniszéletét.

Pénteken vendégeket fogadtak: Pataki Márk, a jövő heti meghívásos torna ötletgazda-szervezője, s a helyi rendező bizottság két mozgatója, Kabay Tibor és Antal Csaba érkezett egyeztető megbeszélésre. Alaposan átbeszéltek mindent: hol legyen a tribün, miként rendezzék be a versenyzők pihenőteraszát, hova állítsák az információs táblákat, milyen időrend szerint jelentkeznek munkára a labdaszedők, mit helyezzenek a pályán a játékosok hűtőszekrényébe... Ezernyi apró részletet megtárgyaltak, az egészségügyi ellátástól a hangosításig mindent. A házigazdák elmondták, hogy csinosodik a klub: csaknem készen áll a büfének otthont adó új faház, a szomszédságában pedig a hét végén kerül fel az árnyékoló a kiülős területre, az ifjabbik Erdei pedig jelezte, a túloldali terasznál most végzett a faelemek csiszolásával, már csak a festés hiányzik, hiszen „szép környezetben akarjuk fogadni vendégeinket”.

Az előkészítő megbeszélés később a zöld asztal mellett folytatódott, ahol a szervezők a szállodai, éttermi intézendőket, a hirdetési, reklámozási teendőket, a plakátkészítést egyeztették. Hol valamelyik hotel, hol az önkormányzat, hol a fürdő egyik vezetője volt a telefon másik végén. Antal Csaba és társai azon ügyködtek, hogy pontosítsák a még hátralevő feladatokat. Látszik, hogy Hajdúszoboszló összefogott a verseny sikere érdekében, mindenki azon dolgozik, hogy a látogatók, játékosok és nézők egyaránt elégedetten távozzanak a Hungarospa Kupa után.

 

szoboszl 4szoboszl 4Antal Csaba, Kabay Tibor és Pataki Márk a programot egyezteti

 

Pataki Márk főszervező a torna megszületésének körülményeiről azt mondta:

– Szerettünk volna segíteni a járvány miatt leállni kényszerülő teniszezőkön, ezért szerveztük meg ezt a tornát, és szerencsére lelkes partnerekre leltünk Hajdúszoboszlón a sportvezetők, a város és a fürdő vezetőinek személyében. A szponzoroknak és a különböző felajánlásoknak köszönhetően több mint egymillió forintot sikerült összeszednünk, így a kereseti lehetőség nélkül maradt teniszezők végre javíthatnak az utóbbi hónapoknak köszönhető negatív mérlegükön.

Marosi György Csongor, a tornát szintén támogató Hajdúszoboszlói SE elnöke arról számolt be, hogy a folytatásról is gondolkodnak:

– Az elmaradt megmérettetések okozta űrt kitöltendő valósulhat meg ez a verseny most, ami reményeim szerint hagyománnyá is válhat. Remek kezdeményezés, és büszke vagyok rá, hogy a városomban kerülhet megrendezésre ez a torna, hat magyar éljátékos részvételével.

S hogy kiket láthatnak majd a nézők? Kabay Tibor elmondta, hogy Babos Tímea kivételével mindegyik hazai sztárteniszező örömmel bólintott rá a meghívásra.

– Aki kíváncsi a profi női teniszsport legjobb magyar játékosaira, már szerdán délután megnézheti gyakorlásukat. Sok nemzetközi versenyen bizonyították tehetségüket, sikeres Federation Kupa-szereplések, nemzetközi tornagyőzelmek szerepelnek eredménylistáikon, junior Grand Slam-nyerteseket, sokszoros magyar bajnokokat láthat a publikum. Debrecenből, Nyíregyházáról, de Budapestről is jelezték már szurkolók, hogy jönnek megnézni a versenyt. Nem csupán a városban, de a pálya menti Hungarospa fürdőben, a külföldi és hazai látogatóknak is állandóan hirdetjük a kivételes eseményt.

Valóban ritka esemény, hiszen még a magyar bajnokságon sem jön össze ilyen rangos mezőny – ha nincs a koronavírus-járvány, az évnek ebben a szakaszában a világ különböző helyszínein versenyeznek azok, akik most mind Szoboszlóra igyekeznek – mondta Pataki Márk, akitől megtudtuk, hogy Jani Réka (WTA 201.), Gálfi Dalma (233.), Bondár Anna (279.), Stollár Fanny (362.), Drahota-Szabó Dorka (715.) és Nagy Adrienn (881.) alkotja a mezőnyt.

– Az, hogy miként alakul a két hármas csoport összetétele, a szerdai sajtótájékoztató idején, a sorsoláson tisztázódik. Nem a világrangsor alapján „dobjuk szét” a mezőnyt, hanem megbeszéltük a játékosokkal, hogy a vakszerencse dönti el a társítást. Csütörtökön tíz órától zajlanak majd a csoportküzdelmek, zsinórban hat mérkőzést láthat a publikum. Négy nyert játékig  tartanak a szettek, döntő játszma esetén 10 pontos szuper tie-break következik. Estére kialakul a csoportok végső sorrendje, pénteken délelőtt pedig már a helyosztókra kerül sor, az 5., a 3. helyért, s aztán nem hamarabb, mint 12 órától következik a Hungarospa Kupa döntője.

 

109375957 907470686394151 985488218475290145 n109375957 907470686394151 985488218475290145 n

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline