search

A koronavírus-járvány okozta kényszerszünetet követő első hazai felnőtt versenyen az I. osztályú férfiak mezőnyében Marozsán Fábián, a hölgyeknél pedig Szabanin Natália lett a bajnok.

A másodosztályban Bíró André nyert.

Viszló Csaba, a kiskútiak klubelnöke elégedett volt a parádés idénykezdéssel.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A magyar teniszélet sikeresen felébredt a járvány okozta tetszhalott állapotából a Székesfehérváron megrendezett felnőtt torna révén. A Fehérvár-kupán különösen a férfiaknál gyűlt össze válogatott mezőny, hiszen Balázs Attila és Fucsovics Márton kivételével szinte valamennyi hazai éljátékos kihasználta a várva várt pillanatot. A hölgyeknél is remek meccseket lehetett látni, ám az ő esetükben inkább úgy lehet fogalmazni, hogy a teljes hazai utánpótlás megmérette magát.

A Kiskút TC rendezésében szombattól keddig rendezett viadalon különösen a hétvége volt izgalmas: egymást érték a presztízstalálkozók, amelyekre amúgy a nemzetközi versenynaptár zsúfoltsága miatt, csak ritkán kerülhet sor hazai pályán. Gulyás Istvánnak az U16-os és U18-os válogatottak szövetségi edzőjének most nem kellett sokat utazgatnia ahhoz, hogy valamennyi játékosát éles körülmények között lássa, hiszen mind összegyűltek a koronázóvárosban.

− A járványnak eddig inkább csak a negatív hatásait tapasztaltuk, ám ez a kupa végre egy igazi pozitívum, hiszen ritka alkalom, hogy a legjobb utánpótláskorú versenyzők éles helyzetben mérhetik össze tudásukat – mondta Gulyás István, aki szerint a legfiatalabbak számára az is különleges motivációs erővel bír, ha az élmezőny ellen léphetnek pályára.

– Olyan játékosok ellen játszani, mint Piros Zsombor vagy Borsos Gábor, akik a felnőtt nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak már, Davis-kupa meccseken képviselték hazánkat, nem mindennapi lehetőség. Számomra ez az egyik legszebb üzenete ennek a tornának. A leányok mezőnye ugyan sokkal fiatalabb volt, mint a fiúké, de azért itt is láthattunk junior Grand Slam-tornán részt vett teniszező hölgyet, Tóth Amarissa személyében.

A férfi tábla első és második kiemeltje, a 1999-es születésű korosztály két kiemelkedő játékosa, Marozsán Fábián (ATP 523.) és Piros Zsombor (ATP 414.) volt. S bár korábban utóbbi aratta a több nemzetközi sikert, az elmúlt esztendőben Fábi is igencsak kitett magáért, s ma már az ATP-világranglistán is ő közelíti meg leginkább a 2017-es junior Australian Open győztesét, aki pillanatnyilag a harmadik legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar a profik nemzetközi összevetésében. Utóbbi részvétele érthetően lázba hozta a fiatalabbakat, s többen még a biztos vereséget is szívesen vállalták volna, csakhogy ellene játszhassanak. Ez a „kiváltság” végül a 14 esztendős Mészáros Patriknak adatott meg, aki Kisantal Botond legyőzésével állhatott ki a nála öt évvel idősebb idol ellen. Sőt még a várakozást is vállalta, a találkozó rossz kiírása miatt késő Piros Zsomborra.

− Mindenképpen meg akartam várni, hiszen nem mindennap játszhat az ember egy nemzetközi szinten már jegyzett játékossal, ezért türelmes voltam és megérte – jelentette ki határozottan és elégedetten a 6:1, 6:1-re elvesztett mérkőzés után a Vasas 15 esztendős játékosa, aki személyesen jól ismerte ugyan ellenfelét, de tétmeccset még nem játszhatott ellene.

 

fehrvr kupa mszros patrik 2020fehrvr kupa mszros patrik 2020Mészáros Patrik - Fotók: MTSZ

 

– Teljesen máshogy játszik, mint ahogy én megszoktam. Sokkal gyorsabb. Amikor pedig én úgy gondoltam, hogy egy jó nagy szervát elengedtem, ő azokat is könnyedén visszaadta. Irigylésre méltóan gyors keze van, számomra is az a cél, hogy ezt a szintet elérjem. S ha egyszer elérem, akkor akár meg is haladjam. Nagyon örültem, hogy komolyan vette a meccset, nem nézett le, ha volt egy szép ütésem, még meg is tapsolta. Az eredmény ellenére voltak szoros gémek is, ő biztos nincs még topformában, én azonban mindent beleadtam. Az első fordulóban, Boti ellen remekül játszottam, most már csak a második kategóriában kéne messze, mondjuk a döntőig jutni.

Ez utóbbi vágya ugyan nem válhatott valóra, még akkor sem, ha Hornung Igort és Kincses Kristófot egyaránt búcsúztatta, hiszen a negyeddöntőben vereséget szenvedett Grossmann Benjamintól. A Fehérvár-kupán való részvétel azonban alighanem így is sokáig emlékezetes marad számára. Hasonló izgatottsággal várhatta a Piros Zsombor elleni mérkőzést a budaörsi Varga-Tóth Olivér is, ám a torna második kiemeltja egy kisebb húzódás miatt kénytelen volt második fordulós meccsét feladni, s ezzel elmaradt a „jutalomjáték.”

A leányok között – a nemzetközi versenyeken jeleskedő, így hazai ranglistával nem rendelkező – Tóth Amarissa Kiara, bár nem volt kiemelt, mégis ő számított a torna egyik nagy esélyesének. A junior Grand Slameket is megjárt fiatal ennek megfelelően 6:2, 6:1-re verte az első kiemelt Fárbás Rékát, majd a nála két évvel fiatalabb Dankó Vanessa Dalmát. A 7:6(4), 6:1-es Tóth győzelmet hozó mérkőzés az egyik legszínvonalasabb volt a tornán, s ebben Dankónak is nagy része volt. Igaz, ő már az első fordulóban is meglepetést okozott a napokon belül 18. születésnapját ünneplő Jánosi Luca legyőzésével (6:2, 6:0). A Tóth Amarissa elleni remek játékával pedig azt bizonyította, hogy az egy nappal korábbi győzelem sem a véletlennek, sokkal inkább tudásának volt köszönhető.

− Nem szeretek úgy pályára lépni, hogy azt gondolom, a másik az esélyesebb, ezért ezt gondosan kizártam a fejemből Luca ellen. Szerintem mindenkit meg lehet verni. Szerencsére a karantén alatt is végig tudtam edzeni, ezért alapvetően magabiztosan készültem a tornára, s örültem, hogy végre tétmeccset játszhatok. Az első két játék elvesztése után teljesen megnyugodtam, s ettől kezdve végig a kézben tartottam a meccset. Nekem egyébként is fekszik Luca stílusa, rá tudtam erőltetni az én agresszív, támadó játékomat – emlékezett vissza a nyitómeccsre Dankó Vanessa, aki a második fordulóban Bak-Szabó Norinát verte 6:1, 6:2-re majd következett a Tóth Amarissa elleni emlékezetes negyeddöntő.

– Nagyon jól ismerjük egymást, barátnők vagyunk, sokat is edzünk együtt, de tornán még sohasem találkoztunk. Számomra azért volt nagyon fontos ez a találkozó, mert olyan játékos ellen mérhettem fel a saját tudásomat, aki már nemzetközi szinten is a legjobbak között van korosztályában. Az eredmény alapján úgy tűnhet, feladtam a második szettet, pedig nem így volt, csak annyira elfáradtam, hogy nem tudtam a szintemet tovább tartani. A tanulság számomra az, hogy nem vagyok már olyan messze tőle, de a kondimon mindenképpen javítanom kell.

 

fehrvr kupa danko vanessa 2020fehrvr kupa danko vanessa 2020Danko Vanessa

 

Tóth Amarissa végül nem menetelhetett a fináléig, hiszen a másik ágon nála sokkal könnyebben továbbjutó, s több pihenőt is kapó kortársa, Szabanin Natália 5:1-es vezetésénél, egy rossz mozdulat miatt feladta a találkozót. A szlovákiai Cibulkova Akadémián készülő MTK-játékos a döntőben az addig nagyszerűen menetelő, mindössze tizenhárom esztendős Molnár Kittit verte 6:1, 6:4 arányban.

− Edzőmeccseknek szántam ezt a tornát, s ezt a szerepet jól be is töltötte, hiszen az első körben Udvardy Luca ellen igencsak megizzadtam, s a finálé sem volt könnyű Kitti ellen – mondta Szabanin Natália, aki saját bevallása szerint sokat fejlődött a karantén alatt, szlovákiai edzője, Csarnakovics Erik ugyanis kettős állampolgárságának köszönhetően átléphette a határt, így Mosonmagyaróváron folyamatosan tudtak készülni.

– Szerencsésen jött ki számomra ez a karanténhelyzet, erőnlétileg nagyon jó állapotba kerültem. Persze csak kívülről tűnt mindez ilyen egyszerűnek, az első meccs második gémjében ugyanis kicsit kifordult a bokám, ezért nem is éreztem magam százszázalékos formában. Mimi ellen azonban fejben is nagyon készültem, teljesen kizártam minden apró fájdalmat, hiszen tudtam, hogy rangadó lesz. Azért is ment olyan jól a játék, mert helyre tudtam tenni a dolgokat.

 

molnr szabanin 2020molnr szabanin 2020Molnár Kitti és Szabanin Natália

 

A férfi első osztályú torna döntőjében végül megismétlődött a tavalyi felnőtt ob fináléja Marozsán Fábián és Makk Péter között, ám ezúttal fordított eredménnyel, s előbbi nyert 6:1, 6:4 arányban. A Nemzeti Edzésközpontban készülő két teniszező nagyon jól ismeri egymást, edzőjük is közös Palágyi Miklós személyében, aki nyugodtan nézhette végig a kedd délelőtti utolsó mérkőzést, hiszen ő már mindenképpen győztes volt tanítványai hibátlan szereplése révén.

Makk Péter szerint tényleg felfogható volt az ob-döntő visszavágójaként a keddi találkozó, ám a helyzet sokat változott tavaly ősz óta:

− Fábi olyan meccseket produkált az utóbbi néhány hónapban, ami plusz önbizalmat adott neki, ezért teljesen megérdemelt a győzelme. Ma jobb volt nálam – mondta Makk Péter, majd viccesen megjegyezte, nem tudja milyen húrozást használ két évvel idősebb társa, de nagyon lövi vele a labdákat.

Marozsán Fábián a néhány héttel ezelőtt megrendezett jótékonysági tornán, a Budapest-kupán is remekül szerepelt, Jani Rékával megnyerték a viadalt. S bár a fehérvári verseny már élesben ment, saját bevallása szerint mindkettőre száz százalékosan készült. Ahogy az tőle megszokható:

− Minden meccset komolyan veszek, nekem ez az alapelvem, ugyanakkor az ellenfeleimmel szembeni tiszteletnek is egyfajta jele ez – vonta le a tanulságot a győztes finálé után Marozsán, aki társaihoz hasonlóan nagyon örült annak, hogy végre tétmeccset jászhatott.

– Pedig nekem sem könnyű úgy edzeni, hogy nem tudom, mire készülök. Éppen ezért az utóbbi időszak sokkal inkább volt kemény alapozás, mint mérkőzésre hangolódás. Ennek köszönhetően sokat fejlődtem fizikálisan, s mivel ezen a téren hátrányban voltam a többiekkel szemben, ennek nagyon örülök. Sikerült néhány kiló izmot is felszednem, s úgy érzem nemcsak utolértem őket, de egy picit talán el is léptem tőlük. Néha már nagyon jól bejönnek a szerváim is, volt egy kétszázegyes közöttük, ami azért biztató. Ha majd folyamatosan fogom ezeket hozni, akkor leszek igazán elégedett. Velcz Zsombi, Madarász Geri és Makk Peti ellen szerencsére nehéz meccseket játszottam, amelyek tovább szolgálják a fejlődésemet.

A székesfehérvári tornát követően Viszló Csaba, a házigazda Kiskút TC elnöke is elégedetten nyilatkozott honlapunknak:

− Abban bíztunk, hogy mindenki éhes már a teniszre, s ez a számításunk be is jött. A fiúknál parádés mezőny jött össze, csak pozitív visszajelzéseket kaptam a tornával kapcsolatban. Mindenki láthatta, nálunk van hely és tér, nagy létszámú tornát is kényelmesen lehet rendezni. Még az eső sem tudott kifogni rajtunk, hiszen a benti pályák is a rendelkezésünkre álltak. A problémamentes lebonyolításért, Galambos Gábornak kell köszönetet mondanom, aki versenybíróként állta a sarat.

 

kiskut kupakiskut kupa

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline