Stollár Fanny, a wimbledoni juniortorna 2015-ös párosbajnoka – Gálfi Dalma oldalán – tavaly rendkívül rossz évet zárt, s ebben hátsérülésének volt a legnagyobb szerepe.
Fanny számára az ITF-tornákon keresztül vezet az út a top100 felé, első lépésként a legjobb kétszázat tűzte ki célul.
Gy. Szabó Csilla írása * A Nemzeti Edzésközpontban pénteken 10 órakor kezdődő Budapest Kupa egyik legesélyesebb párosa – még akkor is, ha a számszerű eredmény helyett ezúttal a sportág népszerűsítése, az összefogás hangsúlyozása és a jótékonyság a torna igazi célja – minden bizonnyal a Stollár Fanny, Fucsovics Márton kettős. Az ATP világranglistán tavaly márciusban még az előkelő 31. helyen jegyzett nyíregyházi férfi topjátékosunk ugyanis a több mint két hónapja tartó kényszerpihenőt sem töltötte tétlenül, a tenisz mellett sok futó- és kondiedzést iktatott be a napi programjába. S bár Fanny hosszabb sérülés után tért vissza, s jelenleg csak a WTA összevetésének a 362. helyén jegyzik, volt ő már 114. is, mégpedig 2018. novemberében, párosban pedig még mindig top 100-as (91.). Talán ennek is köszönhető, hogy a szerdán megrendezett sajtótájékoztatón egyhangúan kimondták, számukra a győzelem a cél.
Stollár Fanny esetében a kiemelkedően jól sikerült 2018-as esztendőt – amelyet már az MTSZ támogatásával és az akkori sportigazgató, Juhász Gábor irányításával vitt végig – kiábrándító 2019-es szezon követte, amelynek végén a 323. helyen találta magát. Az okokról és a további lehetőségekről kérdezte honlapunk Wimbledon junior párosbajnokát.
− Borzasztóan rossz idény volt a tavalyi, ezen nincs mit szépíteni. Nem találtam a helyemet, az egész életem felkavarodott, ami természetesen a játékomon is meglátszott. A legnagyobb gond a hátfájásom volt, ami Wimbledonban jött ki igazán, s bár a selejtező első körében még sikerült nyernem a ma már bőven top százas japán Nao Hibino ellen, a másodikban már kikaptam a lengyel Katarzyna Kawa-tól. Ettől kezdve gyakran játszottam erős fájdalmakkal, de egyszerűen nem hagyhattam ki két hónapot. Amikor védeni való pontunk van, akkor muszáj menni, és én mentem is. Novemberre vált elviselhetetlen a helyzet, s akkor kénytelen voltam leállni. Nyugodtan állíthatom, az év elején a szó szerint a padlóról kellett felállnom.
− Kik segítették a probléma megoldásában?
− A NEK két szakembere, Muzer Tánya fizioterapeuta és Vaskó Balázs erőnléti edző, valamint egy külsős kondiedző, Szabó András László közösen dolgoztak ki egy rehabilitációs programot, amely nagyon jól működött. Ám a leállás előtti időszakban, amint elmaradtak a szigorú közös foglalkozások, azonnal visszajött a hátfájás. Emiatt kellett egy időre mindent félretennem. Amikor itthon vagyok, és ez a csapat vesz körül, akkor nincs probléma. Ezért is döntöttünk úgy az év elején, hogy újfent itt lesz a bázisom, s mivel még nem tudjuk mikor indul újra a versenyidőszak, addig nem is kell azon gondolkodni, hogyan oldjuk meg majd az utazások idején ezt a problémát.
− Az újrakezdés időpontja még bizonytalan, ám az biztos, hogy az ITF-tornákon kell majd pontokat gyűjteni ahhoz, hogy ismét a WTA-viadalok szintjére kerüljön. Nem lesz könnyű feladat.
− Ez igaz, bár ismerem azt a világot is, hiszen egyszer már felkapaszkodtam az élmezőnybe, de mindenképpen pozitívan állok a dolgokhoz. Most ez lesz a feladat, ezt kell megoldani. Más út nincs, tudom, hogy nehéz lesz. Az én esetemben pedig különösen, hiszen a nemzetközi szövetség által rendezett ITF-tornákon nem biztosítanak fizioterapeutás szakembert. Ha sikerül visszaküzdenem magamat a WTA-viadalokra, ott ezzel már nem lesz gond. Persze abban is bízom, hogy a hátam addigra annyira rendbe jön, hogy már a különleges program nélkül is teljesen fájdalommentesen játszhatok.
− Vannak konkrét, számokban kifejezett elképzelései az előttünk álló idényre nézve?
− Ez attól is függ majd, milyen hosszú lesz végül a szezon, de összességében a legjobb kétszázba való visszakerülést tűztem ki célként. A teniszszakmai munkát továbbra is Juhász Gábor irányítása mellett végzem. Természetesen teljes erőbedobással, hiszen a játék minden terén van még mit javítanom. Folyamatosan fejlődni kell, még a top tízesek is nap mint nap finomítanak valamit. Rám pedig még a százig is nehéz út vár. Pedig már csak egy lépésre voltam tőle.
− Korábban még az átlagosnál is többet utazott, karrierje elején éveken át élt Amerikában. Hogy érezte magát most itthon a karantén idején?
− Furcsa volt az biztos, hiszen gyerekkorom óta nem töltöttem ennyi időt Budapesten. Nagyon kemény időszakra készültem, azt hittem, hogy nehezen fogom bírni, de végül a vártnál sokkal jobban alakultak a dolgok. A Budapest Kupának is azért örülök, mert színesíti az edzések egyhangúságát és remek társaságban próbálhatjuk ki magunkat. Számomra különösen jó teszt lesz a torna, remélem Marci mellett jól helyt tudok majd állni.