search
 A debreceni DK-meccsen egymás mellett ül Szűcs Lajos és Gém Péter. Utóbbi most felállt.
A debreceni DK-meccsen egymás mellett ül Szűcs Lajos és Gém Péter. Utóbbi most felállt.

Az MTSZ szerdán lemondott öt elnökségi tagja közül, Gém Pétert kérdeztük döntésének okairól.

A sikeres fiatal üzletember a pénzügyi átvilágítás eredményeként feltárt, az általuk ismert hiány többszörösére rúgó, a hírek szerint 3,5 milliárdos deficitet egyszerűen vállalhatatlannak tartja.

A sportág iránti elkötelezettségén, s az általa képviselt márkák szponzorációs készségén azonban semmit sem változtatnak a történtek.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Szerdán este az MTSZ tömör és szűkszavú közleményéből tudhattuk meg, hogy az elnökség öt tagja lemondott mandátumáról, csak Szűcs Lajos elnök és Bohács Zsolt alelnök maradt a testületben, ezért az alapszabálynak megfelelően 30 napon belül össze kell hívni a közgyűlést. Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba döntésének okára akkor nem derült fény, csak sejteni lehetett, hogy az elmúlt évek pénzügyi gazdálkodásának átvilágítása játszhatott ebben főszerepet - mint erről honlapunk is beszámolt.

A tisztánlátás érdekében honlapunk megkereste egyiküket, Gém Pétert, aki röviden és határozottan válaszolt lemondásának okaira:

− A WTA-torna megrendezése körüli január végi, február eleji botrányig kell visszakanyarodnunk a dolgok jobb megértéséhez. Akkor az elnökség tudta és jóváhagyása nélkül születtek fontos, és igen rossz döntések a szövetségben, aminek az lett a következménye, hogy lemondattuk a főtitkárt, Richter Attilát. Ezt követően indult meg a pénzügyi átvilágítás, amelynek most tudtuk meg az eredményét. Akkoriban ő egy kisebb, szerinte még elfogadható és megoldható deficitről beszélt. Ezzel szemben a hiány valós összege többszöröse annak, amiről nekünk tudomásunk volt. Az új és hivatalos adatokkal szembesülve nem lehetett más választásom, mint a lemondás. Ez a helyzet egyszerűen vállalhatatlan a számomra. Voltak személyes okaim is a távozásra, de annak semmi köze a magyar teniszben történtekhez.

A Dorko cég alapítója ugyanakkor azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy a sportág iránti elkötelezettségén semmit sem változtat, hogy mostantól nem tagja a legfelsőbb irányító grémiumnak. A Dorko, vagy a Babolat által támogatott játékosok – mint például Balázs Attila, Fucsovics Márton, vagy Makk Péter −, egyesületek és rendezvények változatlanul számíthatnak a két cég eddigi szponzorációs segítségére, mint ahogy a teljes magyar tenisztársadalom is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline