search

Amerikában kapott tenisz ösztöndíjat a Panakor TC játékosa, Kéki Márk.

A 20 esztendős győri fiatal még sokáig szeretne játszani, ám igazi felnőtt karrierjét az üzleti életben képzeli el. Alig várja az indulást, s leginkább azt sajnálja, hogy párostársa, Vörös Máté nem tart vele.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A februári HE-DO felnőtt fedett pályás országos bajnokság férfi mezőnyének kétségtelenül Kéki Márk volt az egyik meglepetésembere. S bár hűséges párostársával, Vörös Mátéval nem sikerült tavalyi ob-címüket megvédeniük, s be kellett érniük a dobogó második fokával, egyesben két kiemeltet is búcsúztatott a huszadik születésnapját a héten töltött győri fiatal. A negyeddöntőben Madarász Gergelyt, az elődöntőben pedig Bartakovics Marcellt verte, s bár mindkét győzelmének örült, azért a viadal Diego SC-s első számú esélyesének skalpjára volt leginkább büszke. S nemcsak a tényszerű eredmény, de a meccs színvonala miatt is.

Saját bevallása szerint, régóta nem lépett olyan felszabadultan pályára, mint a Nemzeti Edzésközpontban, és a kemény borítás is neki kedvezett. A történtek hátterében azonban van még valami, ami az ob-eredményeken túl, Márk további életére is nagy hatással lesz. A 2018 óta Budapesten, Balázs György irányításával készülő fiatal ősztől az Egyesült Államokba költözik, hogy a sacramentói egyetem (California State University, Sacramento CSUS) teniszösztöndíjának köszönhetően új életet kezdjen. Jövőbeli edzői pedig különösen kíváncsiak voltak a Madarász Gergely elleni meccs eredményére.

− Gerit mindenki ismeri az Államokban, egy neves egyetem elsőszámú játékosa volt, ezért bírt különösen jelentőséggel a győzelmem az amerikaiak számára − avatta be honlapunkat a háttérinformációkba Kéki Márk, aki az elnyert ösztöndíjnak is köszönhette felszabadultságát az országos bajnokságon. S bár a koronavírus-járvány az ő terveit is módosította, s az eredetileg augusztus 24-re tervezett indulás nagy valószínűséggel későbbre tolódik, csak idő kérdése, mikor száll fel vele a repülőgép Kalifornia felé. Márk elhatározása ugyanis végleges, s alig várja, hogy megkezdhesse tanulmányait.

 

madarasz keki az ob n foto huntennismadarasz keki az ob n foto huntennisMadarász Gergely és Kéki Márk - Fotó: huntennis.hu

 

– Úgy másfél-két éve kezdtem érdeklődni a lehetőség iránt, majd letettem a szükséges vizsgákat, s legnagyobb örömömre, több egyetem közül is választhattam. Anya és apa szerencsére egyhangúan támogatott, megértették, hogy számomra a tanulás is fontos, és nem feltétlenül profi teniszezőként, vagy edzőként képzelem el a jövőmet. Édesapám nagyszerű mester, de bennem nincs akkora türelem, mint benne. Nem tudnék a nyomdokába lépni. Azokat a dolgokat, amelyeket a teniszpályán tanultam, inkább az üzleti életben szeretném kamatoztatni. De annyi minden történhet a hátralévő négy-öt év alatt. Ki tudja, végül valami egészen máshoz kapok majd kedvet Amerikában.

Kéki Márk mindig az élvonalhoz tartozott korosztályában, ám juniorként már nem tudott nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elérni. Ebben nagy része volt annak, hogy 16 éves korában majd egy évet ki kellett hagynia térdsérülés miatt. Akkoriban merült fel benne először, vajon felteheti-e az egész életét a teniszre, s mi lesz, ha huszonévesen ismét megsérül? Kéki Miklós fiában lassan ért meg a gondolat, hogy az érzelmei helyett inkább az eszére hallgat és a tanulással bebiztosítja magát. Az amerikai ösztöndíj révén ráadásul nem is kell búcsút intenie a tenisznek. Sőt, csakis rajta múlik, hogy a sporttal kapcsolatos tervei mennyire lesznek nagyratörőek. Olyan ösztönzési rendszert kínáltak neki Kaliforniában, amely nem csak az iskolapadban, de a teniszpályán is érdekelté teszi a csúcsteljesítményre.  

De mi lesz a nagy baráttal és párostárssal Vörös Mátéval? A szintén BTC-n készülő játékossal nemcsak hazai ob-címeket, de öt ITF-tornát is nyertek, és a hétköznapokban is nagyon jól megértették egymást.

− Eleinte úgy tűnt, hogy együtt megyünk, Máté is érdeklődött, de végül a profi karrier kipróbálása mellett döntött. Bevallom, nehezen dolgoztam fel a történteket, hiszen nagyon jó barátok vagyunk, de megértem őt. Mostantól azért szurkolok, hogy sikerüljön neki, amit eltervezett. Jól ismerem, ha valamit a fejébe vesz, attól nem lehet eltántorítani – teszi hozzá Kéki Márk MTK-s társával kapcsolatban, s elismeri, sokáig törték a fejüket, kinek, hogy lenne a legjobb.

 

voros keki 2020 as fedett ob nvoros keki 2020 as fedett ob nVörös Máté és Kéki Márk a 2020-as fedett pályás ob-n

 

Az egyedüllét sem riasztja, hiszen két évvel ezelőtt, Budapestre költözve, hasonló helyzetben találta magát. A több mint harmincezres tanulói létszámmal büszkélkedő egyetemen annyiban könnyebb lesz a dolga, hogy az első évben a campuson lakhat a teniszcsapat többi újoncával együtt. Az edzők javaslata volt ez, megkönnyítendő a beilleszkedés kezdeti szakaszát. A második esztendőtől költöznek majd a sportolók által bérelt lakások egyikébe.

− Nagyon motivált vagyok, alig várom már, hogy indulhassak – jelentette ki a húsz esztendős győri teniszező, aki szerint sokat segít majd neki, hogy mindig is jó csapatjátékos volt. Párosban is azért tudott kiemelkedő eredményeket elérni, mert egy társat soha nem hagyna cserben. Persze ez a kézilabdás múltján túl, az édesapjától kapott jó alapoknak és agresszív szerva-röpte játékának is köszönhető. Utóbbit a tizenkét-tizennégy évesen Angliában töltött éveknek köszönheti, ahogy a biztos nyelvtudását is. De legalább ezzel a két dologgal biztosan nem lesz gondja Kaliforniában.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline