Mit hoz a holnap? – tette fel a kérdést a tenisz-palya.hu a minap egy elmélkedésében, és többen is csatlakoztak posztjához kommentjeikkel.
Sokféle válasz, sokféle találgatás, víziók és próféciák.
De mi lesz a holnap után? Első látásra merészségnek tűnik, de jobban belegondolva: a holnapot, a közeli jövőt most nehezebb megjósolni, mint azon túl még egy lépéssel távolabbra tekinteni.
A közelmúltban megjelent ÍRÁSUNKRA több komment érkezett. Ezek közül idézünk egyet - szerzőnk az ITF aranyjelvényes versenybírója, az MTSZ főtitkára 1991-96 között..
Nyírő László írása * Mindjárt kezdeném két jó hírrel.
Valamikor 2020 ősze és 2021 vége közötti időben minden bizonnyal meg fogják találni a vírus ellenszerét, és körülbelül 2022-re teljesen el fog tűnni a járvány. Emlékezzünk csak a HIV vírus történetére: az AIDS ellen sem volt kezdetben gyógyszer, és halálosabb is volt, mint a Corona. Csak annak volt köszönhető, hogy nem lett a mostanihoz hasonló nagy szörnyűség belőle,hogy a HIV, hogy is mondjam, eléggé sajátos módon terjed. Nem elég valakivel egy légtérben lenni, hogy elkapjuk. Most hatalmas kutatói apparátusok vetették magukat a Corona után, nem lehet kétség, hogy előbb-utóbb sikerrel járnak, tehát az apokalipszist jövendölőknek most sem lesz igazuk. Különösen azért nem, mert a szakmai dicsőségen túl a befutó tudós csapat hatalmas anyagi sikerre, a gyógyszergyártók óriási profitra számíthatnak, tehát a befektetők is, és nemcsak a kormányok öntik erre a célra a pénzt.
A másik jó hír, hogy holnapután is fognak teniszezni az emberek. Aki ma aggódó pályatulajdonos, nyugodt lehet afelől, hogy visszatérnek a bérlői, benépesül a létesítmény, mert TENISZEZNI JÓ!
Igen ám, de mi lesz a versenyzőkkel? Tegyünk egy kis kitérőt. Élsport, látványsport. Ismerős és gyakran használt kifejezések, csak pontatlanul írják le a valóságot. Nagyon kellemes látvány például a ritmikus sportgimnasztika, mégsem sorolódik a látványsportok közé. Vagy a műkorcsolya, és sorolhatnám. Szerencsésebb szórakoztatóiparról beszélni, hiszen az ókori görögök óta a sportokban versengés, mint a tömegszórakoztatás egyik leágazása, része az emberi kultúrának.
Ráadásul mondjuk egy színházi előadás élményéhez képest fantasztikus minőségi többletet is hordoz, ami nem más, mint a szurkolás megélése. Együtt mozdulunk azzal, aki közénk, a mi csapatunkba, falunkba, városunkba, országunkba tartozik, és megharcol azzal, aki nincs ebben a körben. Helyettünk is küzd, és ha győz, vele mi győzünk. Ha győz, vele együtt érezzük magunkat erősebbnek, szebbnek, jobbnak, gazdagabbnak a legyőzött csoportjánál, még akkor is, ha a valóságban ez nincs is így. Ezért fetisizálódnak ma is az olimpiai és világbajnoki érmek, kupák, rangsorok. Ezért mérik a sportvezetők, edzők, válogatottak munkájának sikerességét, tehát egy adott sportág eredményességét ezekkel a mutatókkal. A szórakoztatóiparrá vált sport ezen sajátosságát két terület jól kiismerte és alaposan ki is használja: a politika és a reklámipar.
Előbbi nyomja bele a pénzt és reméli a sikert, az utóbbi szintén teszi bele a pénzt, és reméli a publicitást és a megtérülést. És itt szólt közbe a vírus…
A holnap tekintetében sok az ismeretlen tényező, egy dolog azonban biztos: a költségvetések szükségszerű átszabásával sportra is kevesebb jut. Konkrét számokat senki sem ismer, de nem is ismerhet, mert nem tudjuk, pontosan mennyi ideig tart a vész, és mennyit visz el. Abban is biztosak lehetünk, hogy ennek ellenére az érmek, kupák, rangsorok megszerzésére esélyes sportolóink továbbra is meg fogják kapni a szükséges minimális anyagi hátteret, mert eredményeik kellenek a sportot a nemzetépítés fontos eszközének tekintő politika igazolásához.
Más kérdés, hogy mi lesz a sorsa a presztízsberuházásoknak, legyen az esemény vagy létesítmény.
Itt szeretnék eloszlatni egyfélreértést. A NOlimpia nem arról szólt, hogy rendezzen-e az ország olimpiát, vagy sem. Arról szólt, hogy a lakosság egy részében jelentős ellenérzés és félelem volt a várható óriási kiadások miatt, és ezt felismerve egy csoportosulás bevásárolta magát a politikába. Bejött nekik, bekerültek a parlamentbe, és kikerültek Brüsszelbe. A kormánynak is kapóra jött a mozgalom, volt kiket okolni a visszalépésért, amikor az előjelekből már sejteni lehetett, hogy nem mi lennénk a befutók.
Nem tudhatjuk tehát, hogy a tenisznek odaígért létesítmény (nemzeti centrum) sorsa mi lesz, ez a holnap során nyilván nem lesz időszerű. A holnaputánba mennyire fér bele, meglátjuk. Minden attól függ elsősorban, hogy hogyan alakul a gazdaság helyzete, meddig ér a takaró, meddig lehet nyújtózkodni.
fedcup
Nagyjából ezen múlik a tervezett látványesemények sorsa is. Itt ismét el kell oszlatnom egy félreértést. A Fed Kupa-világdöntő megpályázása nem a hazai teniszsportnak szólt, hanem annak a törekvésnek, hogy világeseményeket idehozva reklámozzák Budapestet és Magyarországot, kerül amibe kerül. Árvay Sándor eredeti cikkéhez hozzászólva valaki azt állította, hogy mi voltunk az egyedüli pályázók. Nagyon szomorú lenne, ha így lett volna, mert az azt jelentené, hogy nem akadt más balek, aki ilyen kondíciók mellett, ennyi pénzért hajlandó lett volna a rendezésre. Remélem nem így történt, és azt is remélem, hogy egy esetleges kényszerű visszalépés esetén nem válnak valóra a fenti hozzászóló sötét jóslatai a negatív következményekről. Szerintem az egyetlen ilyen kapcsolódó pont az lehet, hogy az európai szövetségnek a jövőben nem lesz magyar alelnöke, de ez az MTSZ némiképp átalakult vezetésének hozzáállásán is múlik, hiszen a testületnek kell jóváhagynia a volt főtitkár nemzetközi posztra való ismételt jelentkezését.
Az is tévhit, hogy egy nagyobb verseny, mondjuk ATP torna hatására megugrik a teniszezni vágyó gyermekek száma. Ez már rég nincs így, ma már máshol vannak az ingerküszöbök. Például híre megy annak, hogy elérhető távolságban és megfizethető áron felbukkan egy szuper jó edző, és „tök buli” amit csinál, na, akkor megindulnak oda a gyerekek.
A reklámipar legfőbb fegyvere a televízió. Ha nem tévedek Magyarországon is kilenc olyan csatorna fogható, amelyik reggeltől estig csak sportot sugároz. Ezek most nagy bajban vannak, mert nincs friss áru, a konzervekkel pedig csak ideig-óráig lehet húzni az időt, előbb-utóbb senki nem lesz ezekre kíváncsi, és megszakad a nézettség-hirdető-bevétel lánc. Költségeik pedig vannak, mert sugárzási díjat, stúdió- és bérköltségeket stb. fizetni kell. Nem lennék meglepve, ha többen közülük nem érnék meg a holnaputánt, esetleg belőlük lenne a huszonvalahányadik főzős műsor. Pedig a profi tenisz jelenlegi felépítménye rájuk támaszkodik, nem tudjuk úgy bekapcsolni a televíziót, hogy egyszerre két vagy akár három csatorna ne mutassa valamelyik ATP vagy WTA tornát, elsősorban az alacsony nézettségű délelőtti sávokban. Ezek a közvetítések igazolják (legalább papíron) a szponzorok felé, hogy megéri nekik ezeket a versenyeket támogatni, mert amúgy a Grand Slam-ek és pár tradicionális torna kivételével szinte majdnem minden ilyen verseny halálos veszélyben van.
atp istanbul 2017Nem tolonganak a nézők... (ATP-verseny, Isztambul, 2017)
Annyi történt, hogy a bekerülés és a megtérülés közötti olló egyre csak nyílik, emelkednek a pénzdíjak és a rendezési költségek, és ha nincs a közönséget vonzó „sztár” név, akkor végig üresek maradnak a lelátók. A sztár pedig külön pénzbe kerül, de másképp nem lehet megtartani a szponzort, tehát ördögi spirálba keverednek a rendezők. Így is bármelyik pillanatban elérheti a szponzorokat a felismerés, hogy az üres lelátók és a délelőtti, senki által nem nézett közvetítések nem jelentenek akkora nyilvánosságot, mint amennyibe ez nekik kerül, és akkor összeomlik a rendszer. A vírus okozta gazdasági krízis valószínű sietteti majd ezt a felismerést.
Mi lesz ezután? Nyilván lesznek nemzetközi versenyrendszerek, rangsorok és bajnokságok, lesznek a teniszből élő profik. Annak a mikéntje, hogy hazai utánpótlásnevelésünk most és majdan hogyan illeszkedik a már meglévő és majd átalakuló világba, túllépi a jelenlegi írás kereteit, ezért bele sem fogok. Csak annyi bizonyosat tudok mondani, hogy lesz pálya, lesz játék, lesz játékos, mert TENISZEZNI JÓ!