search
A Halasi Tenisz Club a debreceni meccen harcolta ki az I. osztályba jutást

A Magyar Tenisz Szövetség döntése értelmében 2017-ben a korosztályos és felnőtt csapatbajnokságok rendezésében is módosítások lépnek életbe.

A korosztályos küzdelmeken a sorsolásánál az azonos klubok – amennyiben a létszám lehetővé teszi – nem kerülnek össze.

A női II. osztályban a nevezési létszám minimum 7 játékos.

A női I. osztályban a nevezési létszám minimum 7 játékos. A lebonyolításnál marad a régi rendszer. Egy fordulós, teljes körmérkőzés, azonban az időpont május közepe-június eleje lesz.

A férfi I. osztályban az időpont nem lesz annyira széttagolt, maximum 3 hétvégére sűrűsödik.

• 6 egyéni és 3 páros mérkőzés lesz.

• A nyolc résztvevőt két 4-es csoportba sorsolják – az előző évi eredmény alapján. A csoporton belül körmérkőzés lesz, majd az 1-4. helyezettnek rájátszás (1. a 4., és 2. a 3. helyezettel, a két győztes a feljutásért, a két vesztes a 3. helyért játszik). 

• A találkozók a 3 párossal kezdenek, majd jön a 6 egyéni mérkőzés, 3 pályán játszva

• Az egyes mérkőzéseken is match-tiebreak (10 nyertes pontig tartó rövidítés) következik 1-1 játszmaállás után 

• Pontozás: győzelemért 2 pont, vereségért nincs pont.

• Időpont: A férfi Szuper ligához közeli időpontban úgy, hogy a rájátszás a férfi Szuper ligával együtt legyen. A plusz „rájátszással” – szuper liga 7. és I.o. 2. – időpontja is itt lesz.

A férfi szuper ligában csak a 8. helyezett esik ki. A 7. helyezett osztályozót játszik az I. osztály 2. helyezettjével. A győztes feljut/marad a szuper ligában, a vesztes az I. osztályban szerepel a következő évben. 

• Pontozás: győzelemért 2 pont, vereségért nincs pont. 

• Időpont: péntek-hétfő-szerda, a rájátszás péntek-szombat, a plusz rájátszás vagy itt vasárnap, vagy a következő hét végén.

• Az egyes mérkőzéseken is match-tiebreak (10-es tiebreak) 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline