search

Két napos rátartással reagált az Operativ Törzsnek a kijárási korlátozással kapcsolatos rendeleteire a Magyar Tenisz Szövetség.

Az MTSZ azonnali véleménye  szombaton az volt, hogy a szövetség "nem kompetens" a koronavírussal kapcsolatos döntés értelmezésében. Hétfőn viszont a szabadtéri pályák mielőbbi megnyitását szorgalmazza.

Szubjektív véleményünk: egyik reakció rosszabb, mint a másik.

 

Árvay Sándor írása * Noha a fenti egysoros kommentünk tükrözi vélekedésünket mind a szövetségi kompetenciáról, mind pedig a pályanyitás szorgalmazásáról, természetesen változtatás nélkül közre adjuk az MTSZ honlapján megjelent szöveget.

Lelkük rajta. S annak is, aki most kivagyiságból teniszezni indul, aki pályára engedi gyermekét, szülőjét, nagyszülőjét, aki szakmainak mondott érdekből, gazdasági megfontolásból kinyitja a kapukat. S szembe megy - nem a kormány döntésével, határozatával, ajánlásával, hanem, s ez a fontos: - a társadalom azon tagjaival, akik minél hamarabb, s minél kevesebb áldozat révén szeretnék túlélni ezt a szörnyűséget.

Még mindig nem vesszük észre, hogy minket ugyanúgy utolér a járvány nagy hulláma, mint a világ más részein élőket. Szaladunk bele önként is. Az ajánlásokat lobogtatva.

Íme az MTSZ közleménye:

A kijárási korlátozással kapcsolatban ajánljuk a hazai kluboknak a következőket.

A 2020. március 27-én kihirdetett kijárási korlátozással kapcsolatban az Operatív Törzsnek az elmúlt 2 napban megjelent több magyarázata alapján a tenisz mint sporttevékenység tekintetében az alábbiak állapíthatók meg.

1. A szabadidős sporttevékenység és az ebből a célból történő lakhelyelhagyás alapos indoknak minősül, ezért a szabadidős teniszezés (az alábbi korlátozásokkal), és e célból a lakhelyelhagyás engedélyezett.
2. Az egyéni szabadidős tevékenység egyedül folytatható – kivételt képeznek az egy háztartásban élők.
3. A munkavégzés és a munkavégzés céljából történő lakhelyelhagyás engedélyezett (edzők, más sportszakemberek, stb.)
4. A sporttevékenység gyakorlása közben más embertől 1.5 méter távolság betartása kötelező – kivételt képeznek az egy háztartásban élők.

Fentiek alapján az egyéni teniszezés a munkáját végző edzővel lehetséges, páros teniszezésre az egy háztartásban élőknek van lehetősége. Csoportos teniszezést edzővel csak az egy háztartásban élők folytathatnak.

Fentiek betartásáért a sporttevékenységet gyakorló a felelős.

Felhívjuk továbbá a sportlétesítmény üzemeltetők figyelmét a további rendelkezésekre, miszerint az ő felelősségük, hogy biztosítsák azt, a látogatók az egymástól való 1.5 méter távolságot betartsák.

Amennyiben a sportlétesítményben egyéb – vendéglátó, vagy más - tevékenységet is folytatnak, úgy kísérjék figyelemmel az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezéseket is.

E kormányrendelet 2020. április 11-ig hatályos! E határidőt követően kísérjék figyelemmel a további intézkedéseket!

A szövetség javasolja az alábbiakat:
- a szabadtéri pályák mielőbbi megnyitását
- a pályák megközelítése és az egyéb közösségi területek vagy kiszolgáló helységeknek tekintetében olyan rendszabályok meghozatalát, hogy elkerülhető legyen, hogy a látogatók 1.5 méter távolságba kerüljenek egymással.

Magyar Tenisz Szövetség

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline