search

A Nemzeti Edzésközpontban március 23., hétfőtől csupán a Federation- és Davis Kupa-csapat tagjai, valamint az A-keretes játékosok készülhetnek.

Pelva Gábor megbízott sportigazgató szerint így lehet biztonságos körülményeket teremteni a legjobbak számára.

Az MTSZ döntése alapján a külföldről hazatérő játékosoknak két hét önkéntes karantént kell vállalniuk, mielőtt ismét edzésbe állnak.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A Magyar Tenisz Szövetség munkatársai számára is a Magyarországon kialakult koronavírus-járvány okozta különleges helyzet értékelésével indult a hét. Az egyik legfontosabb kérdésnek a Nemzeti Edzésközpont nyitva tartásának korlátozása bizonyult, amelyről Pelva Gábor, az MTSZ megbízott sportigazgatója tájékoztatta honlapunkat:

– A külvilág, vagyis az átlagos pályabérlők számára már a múlt héten lezártuk a közösségi területeinket, a helyzet súlyosbodására való tekintettel azonban további szigorításra volt szükség. Ez azt jelenti, hogy mostantól kizárólag a Federation- és Davis Kupa-csapat tagjai, valamint az A-keretes játékosok edzhetnek a NEK-en. Az itt készülő teniszezők gyakorlásához a szokásos rend szerint felügyelő edzőt is biztosítunk, de szükség szerint minden szakemberünk a rendelkezésükre áll. Ezekre a lépésekre azért volt szükség, mert a különböző klubokból érkező edzőpartnereket nem tudtuk kellőképpen ellenőrizni, s ezáltal a vírus elleni hatékony intézkedéseket sem tudtuk meghozni. Az erőnléti gyakorlásokhoz Vaskó Balázs elsősorban egyéni programokat állít össze, amelynek elvégzéséhez nincs szükség társakra, egyedül is végrehajthatóak. Úgy érezzük, ebben a zárt rendszerben biztonságosan tudunk edzéslehetőséget adni a legjobbak számára.

A szakember azt is elmondta, minden külföldről hazatérő magyar játékost kéthetes önkéntes otthoni karanténra kérnek, ezzel is kizárva a vírus esetleges terjesztését.

A szövetség folyamatosan követi a kormány utasításait, s azzal összhangban dönt a szigorításokról vagy enyhítésekről. A helyzet újraértékeléséhez a szabadtéri idény közeledte is hozzátartozik, a jó idő függvényében újra és újra áttekintik a kínálkozó lehetőségeket.

– Ebben a különleges helyzetben számítunk versenyzőink fegyelmezettségére, s azt ajánljuk nekik, hogy hasznosan töltsék idejüket. Feltétlenül iktassanak be fizikális, szellemi és mentális gyakorlatokat a mindennapos rutinjukba. Akik még iskolába járnak, azok pedig mindenképpen használják ki a lehetőséget a tanulásra – fűzte hozzá a játékosoknak szánt tanácsát Pelva Gábor.

A Nemzeti Edzésközpont mostantól, a hét minden napján 8-tól 17 óráig tart nyitva, ám a különlegese helyzetre való tekintettel csak a fentebb említett, engedéllyel rendelkező játékosok számára.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline