search

A hétvégén, Ausztriában nyerte meg első U14-es Tennis Europe-tornáját Kincses Kolos, a BTC 13 éves játékosa.

A fiatal teniszező már eddig is gazdag korosztályos dicsőséglistával rendelkezett, ennek köszönhetően tavaly A hét hőse, valamint A hónap hőse címet is elnyerte a Digi Sport utánpótláskorú sportolókat támogató versengésében.

Keddtől a fődíjért, Az év hősének járó díjért harcolhat, és minden teniszbarát szavazatára számít.

 

Szinte egy emberként mozdult meg a hazai tenisztársadalom a 13 esztendős Kincses Kolos érdekében, aki március 10-től száll harcba a Digi Sport által alapított Az év hőse címért.

A szavazatokat március 16., hétfőn 17.59-ig lehet leadni.

Hétfőn délelőtt, még Fucsovics Márton és Nagy Péter, a Belgium elleni győztes Davis Kupa-csapat két tagja is szavazásra buzdította követőit közösségi oldalán a BTC fiatalja érdekében, aki tavaly a 32. heti és az október havi voksolást egyaránt megnyerte. Utóbbinak köszönhetően, most akár a végső győzelemre is esélyes lehet.

− Kolosnak, miként bátyjának Kristófnak is, élete a tenisz, így különösen nagy megtiszteltetés volt számára, hogy a sportág hazai éljátékosai is mellé álltak – mondta el érdeklődésünkre a BTC-n készülő testvérpár édesanyja, Szalai Nelli. – A hétvégén Bad Waltersdorban versenyzett, és élete első Tennis Europe viadalát nyerte meg a 14 éves korosztályban, vagyis az egy évvel idősebbek között. A hazafelé úton kizárólag a Davis Kupa-csapat eredményeivel volt elfoglalva, érthető tehát az öröm, amit Marciék felhívása okozott neki. Hatalmas elszántsággal készül a további feladatokra, minden nappal jobb és eredményesebb szeretne lenni. Sokat jelentene, ha megnyerné a díjat és a vele járó támogatást, ezért minden szavazatot köszönünk.

Az édesanya örömmel számolt be arról, hogy Kolos idén a Budapest Tenisz Centrum ösztöndíjasa lett, s így Kisantal Péter felelős edző irányításával nyugodtan készülhet az előtte álló nagy kihívásokra. A család számára ennek ellenére igen nagy terhet jelent, hogy mindkét gyermekük komolyan veszi a versenyzést, s hónapról-hónapra igyekeznek az ehhez szükséges anyagi fedezetet előteremteni. Arról ugyanis szó sem lehet, hogy az egyik lemondjon a másik javára, Kolos álmai éppen annyira fontosak, mint Kristófé, és fordítva. Az édesanya szerint szülőként nem tehetnek és nem is akarnak különbséget tenni kettejük lehetőségei között.

− Kolos eddigi eredményei tiszteletre méltóak ugyan, ám az ellenfelek dicsőséglistája sem rövidebb. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A csapatsportot képviselő versenytársak mindig lépéselőnyben vannak. Ennek ellenére bízunk abban, hogy a teniszezők is össze tudnak fogni Kolos érdekében – fűzte hozzá Szalai Nelli, aki azt is megjegyezte, bár nagyon jól jönne a győztesnek járó támogatás, azért ez mégiscsak egy játék.

A kilencszeres korosztályos magyar bajnok, nemcsak itthon, de a nemzetközi porondon is letette már névjegyét. Tavaly a Champions Bowl umagi világdöntőjében, valamint a Kinder+Sport Masters monte-carlói fináléjában győzedelmeskedett, a Tennis Europe U12-es kategóriájában egyszer egyesben, kétszer pedig párosban nyert tornát, a korosztályos Eb-selejtezőkön pedig öt alkalommal képviselte hazánkat. S hogy fejlődése töretlen azt a hétvégi ausztriai torna bizonyítja a legjobban, hiszen az U14-esek között elsőéves fiatalként a viadal 7., 6., 4., majd pedig 1. kiemeltjét, klub- és párostársát, Győri Lórántot is legyőzve diadalmaskodott. A két BTC-s fiú a páros küzdelmekben ezüstérmes lett.

Akik hozzá szeretnék segíteni Kincses Kolost a végső győzelemhez, azok az alábbi linken szavazhatnak:

https://anaphose.digisport.hu/eves-szavazas.php?fbclid=IwAR3Ai49hxOp4XbI18RtyAkQd1ZPAXinFL_TK4Ro3Js2wssGn-b1pHvxtP_o

A voksolás regisztrációhoz kötött, egy telefonszámról naponta egy szavazat adható le.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline