search

A szomorú belgák és az ünneplő magyarok már hazatértek, vasárnap este hatra pedig a debreceni Főnix Csarnokban nyoma sem volt annak, hogy előző nap itt Davis Kupa-meccset rendeztek.

Megnéztük, miként bontják a különleges sportburkolatot, ami úgy készül, mint az autópálya aszfaltja, összerakni pedig úgy kell, mint a lakószoba laminált burkolatát.

 

Kép és szöveg: Árvay Sándor*  Nagy tömegeket vonzó esemény lezárása után néhány órával ritkán látogat az ember ismét a helyszínre. Pedig különös a látvány, amit tapasztalunk. A szépen felöltöztetett, csillogó-villogó létesítmény „levetkőztetése” szorgos háttérmunka, a díszletmunkások professzionálisan összehangolt, precíz együttműködése.

Szombaton este tizenegy tájban távoztak az ünneplő magyar teniszcsapat tagjai, éjfélre a belga és magyar újságírók is elhagyták munkahelyüket, miközben a Főnix Csarnok lelátóin és folyosóin már megkezdődött a takarítás.

A nagy munka azonban a játéktér és környezetének bontása.

Day after, azaz: másnap.

A hang- és világítástechnikai szakemberek már vasárnap korán reggel hozzákezdtek a televíziós torony elemeire szedéséhez, a rengeteg reflektor, kábel ládákba helyezéséhez.

 

0303

 

A "porondmester" Freund Krisztián, a Rebound Sports Kft. ügyvezetője a játéktérrel kapcsolatos munkálatokra fél tízes kezdést jelölt ki, tekintettel a vasárnapra, s részben azért is, mert csapatának egy része szombaton még egy németországi csarnokban szerelt szét egy hasonló teniszpályát. Debrecenben kilencen bontják a pályát, hat tapasztalt alkalmazott, s három fiatalember, akiket a házigazda Sportcentrum delegált segítőként a munkálatokhoz.

– Körülbelül két óra, amíg lepucolják, zsákokba teszik a felső finom salakréteget, s aztán további hat órát igényel, amíg a ragasztott salakkal borított 2x1 méteres elemeket szétszedik, s dobozokba rakják – ad a pályát építő cég vezetője előzetes tájékoztatást a nap várható teendőiről Makray Balázsnak, a Debreceni Sportcentrum stratégiai és sportszakmai Igazgatójának. S valóban, mire ebédre vonul a kis csapat, a játéktér fele már ládákba helyezve várja a kamionra pakolást. Estére mind a négyszáz „puzzle” dobozolva lesz, s indul a nyerges vontató a budapesti raktárba.

 

0202

 

Megtudjuk, hogy ez a különleges típusú salakpálya Debrecenben ünnepelte világpremierjét.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség hosszas vizsgálatok, elemzések, tesztelések után most adott engedélyt arra, hogy a fedett pályákon hivatalos versenyeken is alkalmazni lehessen a magyar cég készítményét. Ami úgy épül fel, mint a kirakójáték – a sportcsarnok betonzatára vékony szivacsréteget terítettek, arra kerülnek fel a hat rétegű rétegelt falemezből épített sportburkolat-elemek, melyek, mint a lakásokban használt lamináltlapok, csapokkal és rugókkal kapcsolódnak egymáshoz. A lapok tetejére a ragasztott salakréteget – ismét egy hasonlat a napi életből: – az utak aszfaltozásánál használatos, lézervezérlésű Finisher-berendezéshez hasonló géppel simítják fel a gyártáskor.

– Amikor aztán a 1,5 centis ragasztott salakréteggel ellátott lapokat összeillesztjük, s készen áll a pálya, akkor hintjük a tetejére a 0,2-0,1 centis speciális salakot, mely a csarnokban levő párát megköti, s így nincs szükség a locsolására sem.

 

0808

 

A belgák is elismerően mondták, hogy a pálya talajának minősége a péntek szombati meccsek idejére is ugyanolyan maradt, mint amilyennek a hét eleji edzések idején megismerték.

Azt pedig Fucsovics Marcitól hallottuk, aki ugye, közismerten nem „salakmenő”, hogy ez a pálya kifejezetten jó, meg volt vele elégedve – mondta Freund Krisztián.

Azt is megtudtuk, hogy a debreceni Davis Kupa-meccs idején még további két válogatott meccsen, a Horvátország–India és az Ausztria–Uruguay találkozón is a magyar Rebound Sports Kft. által készített, az általuk már évek óta a Davis- és Fed Kupa-mérkőzéseken használt mobil keményborítású pályán teniszeztek, s az áprilisban esedékes budapesti Fed Kupa-világdöntőre is ők szállítják a Papp László Arénába a Nemzetközi Tenisz Szövetség megrendelésének megfelelően két versenypályát, s a szomszédos BOK-csarnokba a négy edzőpályát.

1212

– Más típusú borítás, de a mi termékünk volt a 2017-es francia-belga Davis Kupa-döntő talaja is, s hogy egy friss emlékkel dicsekedjek: a közelmúltban a dél-afrikai Fokvárosba mi szállítottuk a pályát a Federer-Nadal gálamérkőzésre is, mely Guinness világcsúcsot is döntött egyben, hiszen minden idők legnépesebb teniszmeccse volt a maga 51 954 nézőjével.

Vasárnap este hat óra van, s alig 18 órával a magyar-belga Davis Kupa-mérkőzés befejezése után már sehol sincs a Főnix Csarnok salakja, eltűntek a rendezvényhez kapcsolódó különböző eszközök, berendezések, elhagyta Debrecent a nagy „teniszcirkusz” utolsó szállító kamionja.

Tiszta a csarnok, jöhet a következő esemény.

 

1818

 

1919

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline