search

A PTR dél-karolinai nemzetközi konferenciáján idén is az előadók között volt Bogyó Tamás, aki külföldi szereplései révén is építi a Budapest Tenisz Centrum nemzetközi kapcsolatait. Sávolt Attila szakmai igazgató és Bogyó Tamás utánpótlás-igazgató, nemcsak a fiatal teniszezőkre, de edzőikre is gondol amikor a képzési programokat kidolgozza.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Rutinos előadóként tért vissza idén februárban Dél-Karolinába, a Professional Tennis Registry (PTR) nemzetközi konferenciájára Bogyó Tamás, a Dunakeszi Teniszklub vezetőedzője, a Budapest Tenisz Centrum utánpótlás-igazgatója. A világ legjelentősebb teniszedzőket képviselő szervezete a hagyományokhoz híven a Hilton Head Island legendás teniszcentrumában fogadta 53 ország nem kevesebb, mint 465 szakemberét. Nick Bollettieri, Judy Murray, Robin Söderling és Corey Gauff – a világ női élmezőnyébe tavaly üstökösként berobbant Coco edző-édesapja – neve fémjelezte idén azon jeles előadók sorát, akik a hallgatókhoz hasonlóan, szintén a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek az Egyesült Államokba.

A magyar szakember a 12 és 14 év közötti fiatal versenyzők képzésének európai modelljét mutatta be a konferencián, majd gyakorlati feladatokkal is szolgált. A résztvevők által feltett kérdések többnyire ez utóbbira vonatkoztak, hiszen mindennapi munkájukhoz ezzel kapták a legnagyobb segítséget.

− Témám vezérfonala az amerikai és az európai gyerekek hozzáállásának, illetve munkamoráljának összehasonlításán alapul. Amikor az Államokban járok, nemcsak konferenciákon veszek részt, de ezek keretében az adott régió teniszakadémiáján végzett munkába is rendszeresen betekintést nyerhetek, innen fakadt részemről a párhuzam felállításának igénye. Míg nálunk, az öreg kontinensen, minden kisgyermek világelső akar lenni, addig a tengerentúliak számára egy jó egyetemi ösztöndíj elnyerése jelenti a főnyereményt. Emiatt áll mindenki egészen másképp a munkához. Európában az egyéni képzést, Amerikában viszont a csapatmunkát részesítik előnyben. Nálunk a fizikális felkészítés is korábbi időszakra csúszik, hiszen a professzionális célok szelleméhez kicsi kortól alkalmazkodni kell – foglalta össze előadása lényegét Bogyó Tamás hazatérése után, aki ezzel korántsem zárta le idei külföldi előadásainak sorát, hiszen Ausztriába, Németországba, Angliába és Svájcba kapott meghívást a következő hónapokban.

Ezek a felkérések pontosan illeszkednek a BTC-n betöltött szerepköréhez is, hiszen az utánpótláskorú játékosok szakmai felügyelete mellett a városmajori klub nemzetközi programjaiért is felelős lett. Sávolt Attila szakmai igazgatóval közösen tervezték meg az ország határain túlnyúló projekteket, amelyekhez kiterjedt külföldi kapcsolatai révén Bogyó Tamás tud pillanatnyilag a legtöbbet hozzátenni. Ennek látható jeleként két fiatal amerikai már érkezett is a Városmajorba, s a tervek szerint egész évben itt fog készülni. De lesznek és már vannak „átutazók” is, akik néhány hétre érkeznek, többek között Máltáról, Skóciából, Lengyelországból és Ausztriából.

− A PTR-előadásomat követő kérdez-felelek leginkább egy fogadóórához volt hasonlítható, de ez tökéletesen érthető is, hiszen a gyakorlati kérdések mindig fontosabbak – beszél amerikai tapasztalatairól, s ezek budapesti hasznosításáról Bogyó Tamás. −  Mindenki könnyen elvihető és egyszerűen értelmezhető, a mindennapi munkában is használható feladatokkal akar hazatérni. A személyes beszélgetések során a budapesti lehetőségekről is tájékoztatást adok és ezzel nagy lépést teszünk végső céljaink felé. Attilával olyan bázist szeretnénk kialakítani, ahol nemcsak a játékosok, de a velük együtt érkező edzők is tanulni, fejlődni tudnak. Utóbbiakkal általában sehol sem foglalkoznak, pedig az egy-két akadémián eltöltött hét után mindenki hazamegy a saját egyesületébe, a saját mesteréhez, s ott folytatja a felkészülést, ahol előtte abbahagyta. Pedig a nálunk töltött időszak akkor lesz csak igazán hatékony, ha utóbbi is játékosával együtt lát, hall, tapasztal.

A nagyszabású bázeli utánpótlás-konferencia, a „Kids Tennis Workshop Days” főszervezője, Kai Gerber is Bogyó Tamás hívó szavára érkezett hétfőn Budapestre, hiszen a magyar szakember a svájci eseménynek is állandó előadója. Az európai juniortenisz kiemelkedő személyisége a Budapest Tenisz Centrumot és az ott folyó szakmai munkát tanulmányozta a két nap alatt, hogy jobban megismerve a klubnál folyó munkát, ezáltal szorosabbá lehessen tenni a két ország közötti szakmai kapcsolatot.

Az október végén, Federer szülővárosában sorra kerülő újabb konferencián Bogyó Tamás a gyakorlati oktatás során az általa kifejlesztett és a tengerentúlon már nagy sikerrel forgalmazott Backswing Solution eszközt is bemutatja, s bízik benne, hogy a helyes technika elsajátítását segítő kellék Európában is hasonló gyorsasággal terjed majd el.

 

kai gerber btckai gerber btcSávolt Attila, Kai Gerber, Bogyó Tamás

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline