search

Az MTI csütörtök délutáni közleménye arról számol be, hogy Márky Jenő szerint Richter Attila nem csak a magyar teniszsportot hozta rendkívül nehéz helyzetbe, hanem a kormányzatot is belerángatta a kétes üzleti versenyébe.

Az RTA tulajdonosa úgy fogalmaz: a teniszszövetség teljes vezetését fel kell függeszteni.


A Magyar Távirati Iroda közleménye:

Márky Jenő szerint az elmúlt időszakban kialakult válságos helyzet miatt a Magyar Tenisz Szövetség teljes vezetését fel kell függeszteni és válságkezelő ügyvezető kinevezésére van szükség.

A magyar szövetség múlt szombaton jelentette be, hogy nem tudja megrendezni a február 17. és 23. közöttre kiírt WTA-viadalt. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia (RTA) vezetője és a júniusi - 2014 óta Bukarestben zajló - salakpályás verseny jogtulajdonosa már vasárnap közleményben reagált a fejleményekre, és Richter Attilát, az MTSZ főtitkárát nevezte meg a kialakult helyzet felelősének.

Csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményében Márky kifejtette, hogy a főtitkárnak és a szövetség szakmai igazgatójának január 5-ig, a nevezés lezárultáig le kellett volna mondania a versenyt, mivel abban az esetben szerinte az IMG-t és a WTA-t terhelte volna a felelősség, amiért helyszín és adatlap nélkül indították el a verseny nevezését.

"Azzal, hogy ezt követően megnevezte a debreceni helyszínt anélkül, hogy foglalása illetve megállapodása lett volna, a felelősséget az MTSZ-re hárította. Úgy kötött 3 éves megállapodást amerikai üzleti partnerével, hogy nem volt a magyar államtól és az MTSZ elnökségétől sem erre felhatalmazása, ezzel érthetetlen módon, személy szerint magára vállalta a felelősséget" - írta Márky Jenő, aki szerint a főtitkár a "törvénytelen, felelőtlen és hamis alapokon nyugvó üzleti megállapodással" a magyar kormányt akarta sarokba szorítani. - "Richter Attila mind ezzel nem csak a magyar teniszsportot hozta rendkívül nehéz helyzetbe, hanem a kormányzatot is belerángatta a kétes üzleti versenyébe."

A kormány tavaly határozatban adott támogatást Márky Jenőnek ahhoz, hogy a bukaresti viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, ám az erre vonatkozó kérvényét a WTA éppen a februári magyarországi viadal miatt utasította el. Ez utóbbi visszamondása után Márky Jenő szerdán benyújtotta a hivatalos amerikai fórumokon az eredeti dokumentumokat a WTA elutasító határozatának törlése érdekében.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline