search
Szabanin Natália az argentin G2-es győzelem után
Szabanin Natália az argentin G2-es győzelem után

Szabanin Natália április óta készül Szlovákiában, a korábbi profi éljátékos, Dominika Cibulkova akadémiáján.

Az MTK-Budapest 16 esztendős teniszezőjének eredményei ősszel kezdtek határozottan javulni, a korosztályos világranglistán is a Top100-ba küzdötte magát.

Nati elsősorban a profi szemléletben látja a pozsonyi akadémia erősségét, amely egybevág az ő későbbi felnőtt terveivel

 

Gy. Szabó Csilla írása * A szlovák teniszsport legeredményesebb női játékosa által alapított és Közép-Európa egyik legjobbjának tartott Love4Tennis Dominika Cibulkova Akadémiának meglehet, épp egy magyar fiatal lesz a következő nagy dobása. A 16 esztendős Szabanin Natália április óta készül versenyeire a világranglista egykori 4. helyezettjének álmait valóra váltó központban, s már az őszi idényben meglátszott eredményein a határozott fejlődés. Az MTK-Budapest korosztályos válogatottja 2019 márciusban még egy 4-es kategóriájú juniorversenyen nyerte első ITF címét, október viszont már egy G2-es tornán diadalmaskodott Argentínában. A legutóbbi korosztályos világranglistán a 75. helyen jegyezték, ez pedig olyan előkelő pozíció, hogy az Australian Open korosztályos versenyének selejtezőtáblájára is felfért volna. A fiatal játékos januárban végül két G1-es és egy G2-es viadalon indult inkább, mert ezeken biztos volt a főtáblás szereplés. Az eredménye a három negyeddöntős szereplés pedig őket igazolta.

Szabanin Natália mindössze tizenöt és fél éves volt, amikor 2019. tavaszán, a család egyhangú döntése nyomán, próbajátékra jelentkezett Pozsonyban. Az egyhetes ismerkedésből többhónapos sikeres együttműködés lett, amely a mai napig tart. Néhány szóban összefoglalva igen egyszerűnek tűnik a történet, a valóságban azonban ennél sokkal nehezebben ment az országváltás. Különösen érzelmileg, s legfőképpen azért, mert az édesanya itthon maradt, s minden péntek este aggódva várja a hétfő hajnalban Szlovákiába utazó férjét és kislányát. Natália töretlen fejlődése érdekében azonban még erre az áldozatra is készek voltak.

A döntést magát természetesen hosszas keresgélés előzte meg. Szlovákia mellett elsősorban a közelsége, valamint az edzők magyarnyelv-tudása és jó híre szólt.

A fiatal játékos mégis tartott a költözéstől, az anyukája távollététől, a saját ágya és persze az iskolatársak hiányától is. Nati ugyanis eddig, amikor csak tehette, bejárt az Altisz Alapítványi Gimnáziumba, ahová most már szinte csak vizsgázni megy. A megértő tanári karnak is köszönhető, hogy a játékos új útra léphetett.

A legnagyobb áldozatot azonban mindenképpen a család hozta, hiszen most két napra kénytelenek bezsúfolni minden közös programot.  Amikor nincs verseny és Nati apukájával Budapesten töltheti a hétvégét, akkor mindenhová együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Édesanya és lánya igyekszik kihasználni a ritka pillanatokat, s őszintén bevallják, hiányoznak egymásnak. Más utat, azonban nem láttak maguk előtt.

− Számomra is egyértelmű volt, ha valóra akarom váltani profi álmaimat, ahhoz nem elég az, amit csinálok – vélekedett Szabanin Natália, amikor tőle kérdeztük a váltás okait. – A nemzetközi tornákon rendre szembesültem a ténnyel, ha a legjobbak közé akarok tartozni, akkor az eddigieknél határozottabban kell fejlődnöm. Úgyhogy félretettem minden félelmemet. Igaz, Pozsonyban már nem igazán aggódtam, mert az első pillanattól fogva otthon éreztem magam. Szerencsére az érzés kölcsönös volt, s egy hónap után, a vezetőedző, Csarnakovics Erik felügyelete alá kerültem. A versenyekre ugyan a fiatalabb trénerek kísérnek el, ám Erik ilyenkor mindent a legapróbb részletekig megbeszél velük. Egyébként is viszonylag sokan foglalkoznak velünk, van, hogy két játékosra három edző is jut, s mindhárman aktívan részt vesznek a gyakorlásban, miközben folyamatosan kommunikálnak egymással és velünk.

Nati szerint a profi szellem és hozzáállás adja az akadémia varázsát, és az alaposság, amellyel mindenre figyelnek a nap során. Amint egy kis hibát találnak a mozdulataiban, azonnal megbeszélik és javítják. Bár utóbbira az ő esetében ritkábban kerül sor, mint legtöbb társáéban:

− Nagyon jó alapokat kaptam nevelőedzőmtől Krocskó Józseftől, ezért nem kellett túl sok mindenen változtatni. A hozzáállásomon viszont volt mit fejleszteni, a korábbinál sokkal racionálisabban kezdtem dolgozni. Az edzések intenzívebbek, mint ahogy azt korábban megszoktam és sokkal többet várnak el tőlem a mestereim is. Az idei év végére például azt, hogy a korosztályos ranglistán a lehető legjobb pozíciót érjem el. De én ennek csak örülök, mert profi játékos szeretnék lenni. Ehhez pedig tudom, hogy nemcsak játékomban kell fejlődnöm, de fejben is fel kell nőnöm a feladathoz.

S bár a fiatal játékos elismerte, az ingázást egyáltalán nem könnyű tanulmányaival összeegyeztetnie, azért az iskolában is megpróbálja megállni a helyét. Az eleinte kicsit ijesztő országváltást szerencsére hipp-hopp megszokta, s korábbi félelmei helyét egy határozott megkönnyebbülés vette át. Úgy érzi, a jövője miatt most nem kell aggódnia.

 

A korosztályos magyar bajnoki trófeával, NyíregyházánA korosztályos magyar bajnoki trófeával, NyíregyházánA korosztályos magyar bajnoki trófeával, Nyíregyházán

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline