search

Noha a tenisz-palya.hu, az nso.hu és a 24.hu időről időre beszámol a WTA versenynaptárában februárra ütemezett magyarországi WTA torna bonyodalmairól, az MTSZ még nem szólalt meg a nagy nemzetközi botrányt előrevetítő viadallal kapcsolatban.

Az asztal alatti szervezés, a rengeteg bizonytalanság, a számtalan megcáfolt állítás a magyar tenisz, a jövőbeli rendezvények hitelét veszélyeztetik.

Ezúttal a 24.hu írását lapszemlézzük.

 

Szűk két hete számoltam be arról, hogy óriási teniszblamázs érik Budapesten, ugyanis a WTA-naptár szerint február 17-23. között esedékes, 251 ezer 750 dollár összdíjazású Hungarian Ladies Opennek nincs helyszíne.

Nos, 28 nappal a torna rajtja előtt az NSO azt írta, megoldás születhetett, mert a hivatásos női teniszezők világszervezetének honlapján az eddig feltüntetett budapesti helyszín Debrecenre változott. A WTA szabályzata szerint bármely torna eredetileg megadott helyszínét nem lehet 200 kilométeres körön kívül helyezni, úgy látszik, saját előírásait is felülírva e 40-50 kilométer különbség felett jó szándékkal szemet hunyt a világszervezet. Ez a jó hír.

A rossz pedig az, hogy amikor a torna honlapján akartam kideríteni a részleteket, csak egy hibaüzenetet találtam – itt legutóbbi próbálkozásomkor legalább a tavalyi verseny információi szerepeltek.

Még nagyobb probléma, hogy a WTA honlapján hiába szerepel Debrecen, információm szerint a város egyetlen szóba jöhető helyszíne, a Főnix Csarnok egyelőre nem rendelkezik aláírt szerződéssel sem a torna jogtulajdonosával, sem annak megbízottjával, ráadásul több betervezett rendezvényre is van -e időpontban, akad olyan, amelyikre már jegyeket értékesítenek tavaly óta.

Megpróbáltam kideríteni, most akkor lesz WTA-torna vagy sem februárban, ha igen, hol?

A Magyar Tenisz Szövetség honlapján többször deklarálta, hogy a 2020-as WTA-naptárban februári dátummal szereplő Hungarian Ladies Openre nincs szerződése a jogtulajdonossal, illetve nincs állami garanciája, ergo forrása sem a versenyre, így egyedül megrendezni nem tudja. Mivel magyarországi kiemelt eseményről van szó, amit korábban 2017-19 között a szövetség szervezett a BOK-csarnokban, gondoltuk, honi teniszügyben mégiscsak ők a legilletékesebbek.

Richter Attila főtitkártól azt kérdeztem, van-e információja arról, hogy

*magyar részről ki tárgyal, ki szervezi a tornát a jogtulajdonos nevében,
*illetve rendelkezik-e tudással arról, van-e bárkinek is aláírt bérleti szerződése a Debrecen Sportcentrum Kht.-val, a Főnix Csarnok üzemeltetőjével?
Választ nem kaptam kérdéseimre.

Hétfő délelőtt írásban fordultam Steve Simonhoz, a WTA elnökéhez is. Megpróbáltam megtudni:
*miért cserélték az eredeti helyszínt szabályzatuk ellenére a debrecenire,
*a változást a torna rendezője alátámasztotta-e aláírt szerződéssel Debreceni Sportcentrum Kht.-val, illetve
*mit tudnak, Magyarországon ki tárgyal a jogtulajdonos IMG nevében, ki szervezi a versenyt?
Az írás megjelenéséig sajnos tőle sem kaptam választ.

Mindezek után Becsky Andrást hívtam. A Főnix Csarnok üzemeltetéséért felelős debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője kérdésem megerősítette, hogy:

"Richter Attila, a szövetség főtitkára szóban érdeklődött a helyszínt illetően, de a megadott februári időpontra nem rendelkezünk semmilyen aláírt bérleti szerződéssel – sem az MTSZ-szel, sem mással. Erről hétfőn írásban tájékoztattam Steve Simon urat, a WTA elnökét is. A WTA-torna időpontjában a Főnix Csarnokban egyéb események is vannak, köztük egy olyan fitneszrendezvény is, amelyre a jegyek értékesítése már tavaly elindult."

A témában január 10-én a 24.hu-n megjelent írásomban már Simon Csaba, a Győri Audi Arénát üzemeltető Győr Projekt Kft. ügyvezetője is megerősítette, hogy a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára keres helyszínt az amerikai jogtulajdonos azon versenyére, amelyre saját bevallása szerint a szövetségnek se forrása, se állami garanciája nincs.

Richter tevékenységével tehát éppen azt a tornát próbálja segíteni, amelynek támogatásáról az állam lemondott, és kormányhatározatában úgy döntött, inkább a júliusi salakpályás WTA-torna Magyarországra hozatalát támogatja. Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy a szövetség elnöke Szűcs Lajos egyébként fideszes országgyűlési képviselő.

Hogy ezt Richter saját szakállára, a jogtulajdonos megbízásából, vagy az MTSZ nevében, legfőképp, hogy miért teszi, az egyelőre nem világos.

Bárhogy is van, ha elmarad a torna, úgy az anyagi felelősség – büntetés a WTA-tól és az elmaradt pénzdíj kifizetése a játékosoknak – az amerikai jogtulajdonost terheli, de a sportpolitikai felelősség az MTSZ főtitkáráé, amelyben bárhonnan is nézem, így a szövetség is osztozik.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline