A magyar veterántenisz egyik ismert alakja, a hazai sportélet kiemelkedő személyisége, a Prima Primissima Díjat nyert dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella imádja a teniszt.
A 92 esztendős röplabdaszakember híres volt sokszínűségéről, a teniszütőt is csak 89. esztendős korában tette le, s akkor sem önszántából.
Gabi néni szerint a labdajátékok oktatása nagyon hasonló, a teniszpályán gyermekfejjel tanult mozdulatokat később a röplabdában is felhasználta.
Gy. Szabó Csilla írása * Az óesztendő végén tartott gálán a Prima Primissima Díj sport kategóriájában dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella nyerte a díszes trófeát. Talán kevesen tudják, de a magyar röplabdasport játékosként és később szakvezetőként egyaránt kiemelkedő alakja, mesteredző, a női röplabda-edzősködés hazai úttörője, a teniszpályán éppen olyan otthonosan mozgott, mint általában a sport legtöbb területén. A polihisztor Gabi néni nemcsak tanulmányai során halmozta a jó dolgokat – a TF elvégzése után pedagógiából és pszichológiából is diplomázott, ő írt és védett meg először Magyarországon röplabdázásból doktori disszertációt – de a testmozgás terén is rendkívül sokoldalú volt.
Úszott, atlétizált, kosárlabdázott, röplabdázott és természetesen teniszezett. A családi történeteket büszkén és élvezettel mesélő legendás edzőnő honlapunknak elmondta, hogy a Viskéről származott, félig székely, félig örmény, jogi végzettségű édesapjától a mozgás szeretetét örökölte, nagybirtokos leány édesanyjától pedig az úri etikettet, amibe a tenisz is beletartozott. A Wekerle-telepi szabad élethez remekül passzoltak a Szentendrén töltött sportos délutánok és hétvégék nyaralós légköre, ahol először vett kezébe ütőt.
− Apám az úszás miatt vitt a Dunához, anyukám szerencséjére pedig épp ott volt egy teniszpálya – emlékezik a kezdetek kezdetére dr. Kotsis Attiláné, aki egyszer még az ifjúsági válogatottba is bekerült, ám az akkori szűkös kispesti lehetőségek miatt, végül mégsem a tenisz lett a befutó. A Margitszigetre járt atlétizálni, leckéit pedig az oda vezető hosszú villamosúton tanulta meg. – A szüleim elvárták, hogy az iskolában is jól teljesítsek, azért lettem kiváló diák, mert kötelező volt. Az egyetem már szívből jött, hiszen azzal foglalkozhattam, ami valóban érdekelt. A szüleim által közvetített elvekhez, így a kötelességtudathoz, az ígéretek betartásához, a folyamatos fejlődés iránti igényhez egész életemben ragaszkodtam. Nagyon tetszett a tenisz, nagyon szerettem játszani, de néhány év után egyszerűen nem fért bele az időmbe.
És jött a háború, amely alaposan felforgatta a család életét. A bombázások elől Nyugatra menekültek, előbb egy bajor családnál segítettek a földeken, majd táborba kerültek. Könnyedén megtanult a helyiekkel kommunikálni, hiszen az úrilányi neveltetéséhez a teniszen kívül a német nyelvtudás is hozzátartozott. A harcok véget értek, az élet azonban nem lett könnyebb, sőt. Emberséges, sportos édesapját a Gulagra vitték, ahonnan soha többé nem tért vissza.
Az új rendszer megtűrt tagjaként nem volt sok választása, így a röplabda sem az ő ötlete volt. Húsz évesen nemcsak játékos, de edző is lett az új sportágban, amelyről eleinte neki sem volt túl sok fogalma. Ugrott, ütött, szervált. Utóbbit tenyeressel, ahogy a teniszpályán tanulta. Egyedi stílusával pedig gyorsan eredményes lett. De ő még mindig nem akart röplabdázni, végül napi parancsba kapta, hogy ebben a sportágban kell helytállnia. Férjhez ment, Kotsis Attilát pedig három hónappal később elvitték. Csak 1953-ban, Sztálin halála után jött haza a Szovjetunióból, amikor Gabi néni már a híres röpis, Havasi Gyula felesége volt. Utóbbival közös fia, Lacika tizennyolcadik születésnapján végül visszament első szerelméhez.
A viharos éveket követően Gabi néni egyre sikeresebb lett új sportágában, amelyben a teniszpályán tanultakból is sokat felhasznált:
− A jó helyezkedést, a röptét, a magas labdák leütéséhez való felkészülést egyaránt onnan vettem át, de egyébként is mindig nyitott voltam az újdonságokra miközben a legjobb megoldást keresése közben. A meglepetés ereje nagyon fontos a sportban, így a kombinációs készség is nélkülözhetetlen. Én pedig mindig tartogattam valami váratlan húzást az ellenfeleknek. Az utánpótlás-nevelés terén az alapszabályok valamennyi labdajátékban hasonlóak. Gyermekkorban mindig többféle technikát kell tanítani, s amit a legjobban tud, azt kell erősíteni. Úgy, hogy mellette a technikai repertoárt folyamatosan, lépésről-lépésre bővíteni tudja. Egyféle ütéssel nem lehet meccset nyerni. A technikai sokszínűségével hódító Roger Federer éppen ezért a legnagyobb kedvencem, Andy Murray-t a szorgalma miatt szeretem, Rafael Nadalt pedig a szívósságáért becsülöm. A sportban nincsenek nagy titkok, napról napra többre kell vágyni, s ha ehhez szorgalom is társul, nagy baj már nem lehet. Utóbbi döntő valamennyi sportágban. Az egészen pici gyerekek még örülnek, ha újat tanulhatnak. Úgy kell nevelni őket, hogy ezt a tulajdonságukat egész sportpályafutásuk során meg tudják tartani.
A hetvenes évek közepén a Temesvári család révén köszönt be életébe ismét a tenisz. Algériából hazatérve, Temesvári Ottó az akkor a Kőér utcában, a Spartacus csapatánál edzősködő Gabi nénit bízta meg Andrea erőnléti alapjainak lefektetésével. A kislány pedig szó nélkül beállt a röpis lányok közé és végig csinálta velük a szigorú alapozást.
S bár fénykorában csak amatőr szinten teniszezett, később, a veteránok között, nemcsak hazai, de nemzetközi versenyeken is indult dr. Kostsis Attiláné. Párosban többször is volt Eb-döntős.
− Valahogy a legnehezebb periódusokban is szakítottam időt a teniszre – beszél Gabi néni arról a sportágról, amelyben fiatalon nem érhetett el világsikereket, ám mégis a legtovább űzhette. Nyolcvankilenc évesen, egy betegség miatt tette csak le végérvényesen a teniszütőt. Nyolcvanévesen még nemzetközi meccseket játszott, például Umagban, az ismert ATP-verseny helyszínén. − Gyors voltam, remek labdaérzékkel, s ezek az erények ellensúlyozták a technikai hiányosságaimat. Pörgetni, nyesegetni sajnos nem tudtam, a hálónál viszont mindent leszedtem. Jól helyezkedtem, mert mindig pontosan tudtam, honnan jön a labda. A vegyespáros meccseken éreztem magam különösen formában. A röpi és a kosár életkorhoz kötött játék, a tenisz viszont nem. Bármikor élvezettel lehet játszani.
Dr. Kotsis Attiláné három olimpián, három világbajnokságon és hat Európa-bajnokságon vezette a nemzetközi élmezőnybe a magyar női röplabda-válogatottat. Pályafutására visszatekintve mégsem az eredményei miatt tartja magát a legszerencsésebbnek:
− Hálás vagyok, hogy mindig azt csinálhattam, amit szerettem: tanítottam és edzősködtem. Utóbbi mindig az alkotás örömét adta, megtanítani valakit egy ütésre, egy technikai vagy taktikai elemre, semmi máshoz nem fogható érzés. A változatosság is fontos volt számomra, ezért nem nehézségként, hanem kihívásként fogtam fel, hogy az egyik gyerekhez ez az út vezet, a másikhoz pedig az. Az egyéniséget soha nem szabad megtörni, vagy háttérbe szorítani, alkotó és rögtönzőképesség nélkül a játékos nem lesz sikeres. A teniszben is hatásos fegyver a kiszámíthatatlanság, a nézők számára pedig garantálja a jó szórakozást. Ezért is lett Roger Federer a kedvencem.