A minőségi munkát tartja ma is mércének az Egyesült Államokban élő Hornok Miklós, korábbi magyar bajnok, utánpótlás- és felnőttválogatott szövetségi edző, Davis Kupa kapitány. Riportunkban beszél a regionális központok fontosságáról, a jó szakemberek megbecsüléséről, az eredményességhez szükséges tervezettségről és szigorról éppúgy, mint az ütőképes második és harmadik vonal, vagyis a konkurenciaharc szükségességéről.
Gy. Szabó Csilla írása * Hat éve él a tengerentúlon a magyar teniszsport egyik meghatározó személyisége, Hornok Miklós. A 80-as években egyéni és páros magyar bajnok, válogatott játékos, később utánpótlás- és felnőttválogatott szövetségi edző, Davis Kupa kapitány napjainkban Kaliforniában, saját tenisziskolájában neveli a bajnokok új generációját, immár az Egyesült Államoknak. A magyar szakember mai napig tartja a kapcsolatot egykori kollégáival és barátaival, mégis a kívülálló objektív szemüvegén keresztül próbálja a hazai teniszélet problémáit szemlélni.
Az országváltás óta eltelt rövid idő alatt is sikeres lett új életében, pedig – saját megfogalmazása szerint – legutolsó emberként, a szamárlétra aljáról kezdte az építkezést. Magyarországi érdemei új hazájában senkit sem érdekeltek, a kezdetek kezdetén nem is táplált nagy reményeket. Az önmagába vetett hit volt az egyetlen, amibe kapaszkodhatott, no és a minőségi munka, amit korábban és most is elsőszámú vezérlőelvének tart. Jelenleg négy amerikai szinten elismert fiatal játékosa van, akikkel egészen kicsi korukban kezdett foglalkozni. Számára még most a hosszú távú, nyolc-tíz évig tartó építkezés a cél, jóllehet ezt csak kevesen vállalják.
De bármilyen jól alakultak is a szakember dolgai a messzi távolban, fél szemmel a magyar tenisz történéseit is követi. Miért is ne tenné, hiszen a sportágban eltöltött évtizedek révén szinte nincs olyan szereplő, akit ne ismerne játékosként, edzőként, szakvezetőként, vagy egyszerű barátként.
A napokban csalódottan posztolta ki a közösségi médiában a 2016 januári junior-világranglista állását.
rangsor2016A 2016 januári junior világranglistát két magyar teniszező vezette
A leányok és a fiúk mezőnyében egyaránt magyar fiatal állt az élen, Gálfi Dalma és Valkusz Máté személyében. S hogy mégsem az öröm volt a véleménynyilvánítás oka, azt a mögöttük sorakozó fiatalok jelenlegi felnőtt világranglistán elfoglalt helyezése indokolja. A jelenleg a felnőtt világrangsor 260. helyen álló Gálfi Dalma esetében egykori közvetlen vetélytársai közül hatan találhatók kedvezőbb helyzetben, Vondrousova (WTA 16.), Andreescu (WTA 5.) és Kenin (WTA 14.) pedig már a top20-ban van. Mátét (ATP 565.) időközben valamennyi, három évvel ezelőtt mögötte álló játékos beelőzte, Cicipasz a hatodik, De Minaur a 18., Felix Auger-Aliassime a 21., de Ruud, Ymer és Kecsmanovics is bőven top100-as, sokkal inkább top50-es játékossá fejlődött.
Mi történik a magyar fiatalokkal, akik juniorként még a világ legjobbjai voltak? A kérdést gyakran tesszük fel, s ezúttal az Egyesült Államokban élő szakember válaszára voltunk kíváncsiak, hiszen a nagy generáció indulásakor még maga is az MTSZ-ben dolgozott és éppen az ő útjukat egyengette.
− Senkit sem akartam megbántani, de a tények sajnos makacs dolgok – kommentálta a történteket Hornok Miklós, aki már a beszélgetés elején hangsúlyozta, egyik fél oldalára sem kíván állni. Hogy is tehetné, hiszen az egymásnak feszülő „szövetségi” és „tiszta tenisz” csoportban egyaránt szívének kedves kollégái állnak. A problémák egyik eredőjét pedig éppen a megosztottságban látja, amelynek hazánkban sajnos történelmi hagyományai vannak. A sportpályán és azonkívül egyaránt.
– Egy tízmilliós országban nem lehet ennyi felé húzni. A magyar teniszben pedig egyszerűen nincs erre elegendő erő, nincs olyan sok szakember, hogy bárkit is a pálya szélére lehetne állítani. Ez egyszerűen luxus! Nem lehet lerombolni az előző vezetés által, minimális támogatással létrehozott alapokat, amelyből például a fent említett Valkusz Máté és Gálfi Dalma által jegyzett generáció is kinőtt. A sport az állandóságra, a tervezettségre és a kiszámíthatóságra épül. Csak meg kell nézni a csehek példáját. Ők nem törődtek a hátráltató erőkkel, rendületlenül építették a sportágat és legfőképpen a regionális központokat, amelyek a mai napig ontják a játékosokat. Meg kell nézni a náluk rendezett Challenger-tornák eredményeit. A mieink két-három kört tudnak menni, mert szembejön velük egy „jegyzetlen” cseh, vagy szlovák, akinek főleg csak a határokon belül nyílik lehetősége a versenyzésre. Ennyire jó a második vonaluk.
És már el is érkeztünk a következő fontos ponthoz. Hornok Miklós szerint ugyanis nemcsak a kezdő gyerekek esetében elengedhetetlen a széles bázis, de a későbbiek során is fontos a hazai erős konkurencia megléte. Ahogy Susányi Zsófi (ITF 15.-2010.01.04) nyomta Babos Timit (ITF 2. – 2010.01.04), vagy Fucsovics Marcit (ITF 1.-2010.07.05) Zsiga Máté (ITF 7. - 2010.04.12), éppúgy motiválta egymást Stollár Fanny, Gálfi Dalma és Bondár Anna. Abban az időben a második vonalat is rájuk vezették, a hazai nemzetközi tornákon pedig még a harmadik vonal is tudott egy-két fordulót menni, nem volt különbség saját vagy egy kolléga tanítványa között, ha magyar versenyzőről volt szó. Együtt, egy csapatként edzettek, melegítettek, ami nemcsak összetartó erőt és motivációt jelentett, de azt is megmutatta, hogy mindenki számára nyitva van a lehetőség. Miután Babos Tímea Babos Csaba irányításával, Fucsovics Márton pedig Joó György menedzselésével haladt az élmezőny felé, az őket követőket már az általuk „kitaposott” ösvényre terelve menedzselte a sportág vezetése, s képezték őket saját edzőik és a szülők segítségével. A meglévő erőket, ahol csak tudták, egyesítették.
A szakember nem hiszi, hogy kevesebb tehetség lenne otthon manapság, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Az ország méretéből adódóan azonban abban biztos, hogy egyetlen ígéretet sem szabad hagyni elkallódni vagy ellehetetleníteni. Maga is jól emlékszik azokra az időkre, amikor sokan felesleges pénzkidobásnak tartották a Babosra vagy Fucsovicsra fordított, a maihoz képest nevetséges összegeket. Az idő azonban bizonyította, minden fillér megérte.
− Sok emberrel tartom a kapcsolatot, de nem vagyok otthon, így csak azt mondhatom, amit kívülről látok. Nekem úgy tűnik, hogy egy-egy játékos és edzője, elszigetelten próbál érvényesülni, s ez láthatóan nem jó út. A szövetség nagyon jó irányban indult el, nem tudom mi történt útközben, miért siklottak félre az előremutató kezdeményezések. A szülők és a gyerekek elvesztették a fejlődésbe és az érvényesülésbe vetett hitüket, aminél károsabb dolog kevés történhetett volna. A bizalom újraépítéséhez ugyanis hosszú évekre lesz majd szükség – véli Hornok Miklós, aki azt a kérdést is felteszi, miért nem az egyetemes magyar tenisz érdekében kamatoztatja tudását Babos Csaba, Hajnal István vagy éppen Fekete Rudolf, kiemelve pár régiós központban tevékenykedő kiváló edzőt, vagy éppen Papp Sándor? Ezzel kapcsolatban a szlovákok példáját említi, akik még huszonöt év magyarországi munkásság után is kapva kaptak Polyák Ferenc hazatértén, s azonnal rábízták a Kassa környéki bázis létrehozását, illetve megerősítését.
archivRemek játékosokból remek edzők lettek - Az archív fotón vállt vállnak vetve (balról): Köves Gábor, Böröczky Zoltán, Kuhárszky Zoltán, Sávolt Attila, Kisgyörgy Gergely és Hornok Miklós
S ezzel vissza is tértünk a szakember vesszőparipájához, a piramis alapjainak letételéhez. Az utánpótlásban tapasztalható hullámvölgyet ugyanis csak a gyermeklétszám növelésével lehet megoldani. A tehetségek ebből a tömegből emelkedhetnek ki, éppen ezért ide kellene a legnagyobb anyagi támogatást irányítani. S hogy mennyire fontos országos léptékben gondolkodni, azt éppen a jelenlegi éljátékosok szülővárosa mutatja leginkább. Babos Tímea Sopronból, Fucsovics Márton Nyíregyházáról, Gálfi Dalma Balatonfüredről, Bondár Anna Szeghalomról, Stollár Fanny Mogyoródról indult, mégsem kellett a fővárosba költözniük. Juniorkorukig megőrizhették az otthon és a szülői támogatás erejét. Heti rendszerességgel jártak fel a válogatott edzésekre, ahol a megkívánt technikai alapokat ellenőrizték, illetve fejlesztették.
− A magyar játékosok láthatóan el vannak maradva a fizikális mutatók terén, pedig erőnlét nélkül ma már semmit sem ér a tehetség. Ezt támasztják alá a páros sikerek is, hiszen ott nagyobb súllyal esik a latba az ügyesség. De szemmel is látható, hogy a fiúk kifejezetten vékonykák a mezőnyhöz képest, ezért nem bírják zsinórban a nehéz meccseket sem. Erőt kell építeni, mégpedig profi és tervszerű környezetben. Nincs ebben semmi titok, másképp egyszerűen nem megy – teszi hozzá a szakember, aki a profizmussal kapcsolatban Fucsovics Márton esetét idézi fel, akit neki kellett a válogatottból sportszerűtlen magatartása miatt elküldenie. Saját edzői karrierje szempontjából ezt ugyan korántsem tartja örömteli pillanatnak, vállalva egy nagyon kellemetlen, hosszú távon is fájdalmas konfliktust, ám a jelenlegi legjobb magyar játékos számára mindenképpen jó lecke volt. Davis Kupa kapitányként is sokszor kellett a juniorok között megtanult módszereket használnia, a magyar játékosok ugyanis fejben nem voltak olyan érettek, mint ellenfeleik. Ezért alkalmazta gyakran a legszigorúbb kontrollt, pontokba szedett viselkedési kódexet vezetett be. Az ebben található szabályok azonban csak itthon jelentettek újdonságot, a legnagyobb tenisznemzetek esetében ezekre nem kellett felhívni a figyelmet. Elve az volt, hogy a tudásszinttől függetlenül, fegyelmezettségben bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, s ez pár következetes év alatt felnőttsikerekhez vezetett. Éppen ezért tartaná fontosnak, hogy a fiatalabb generációk is ebben a könyörtelenül professzionális ugyanakkor a végletekig összetartó szellemben nevelkedjenek. Ugyanakkor értetlenül áll a tény előtt, miszerint, Fucsovics Marci és Sávolt Attila sikeres együttműködése, amely a játékost a világ élmezőnyébe repítette, idén véget ért.
Hornok Miklós, ahogy a beszélgetés elején is jelezte, nem az egyes embereket teszi felelőssé a megtorpanásért, hanem az egész magyar tenisz társadalmat szeretné felrázni a tanácstalanságból és a fásultságból:
− Kapjátok össze magatokat, egyesítsétek az erőiteket! Én nagyon drukkolok!