„Elengedhetetlen, hogy az edzők előtt is legyen egy példakép” – vallja Úr Csaba, az SVSE vezetőedzője, aki több mint húsz éve költözött Nyíregyházáról Sopronba. A kiváló nevelőedző Papp Sándorral közösen indította útjára az immár háromszoros párosvilágbajnok Babos Tímeát.
Úr Csaba szerint a tökéletes technikai képzés ma már csak az erőnléti és a mentális tréningekkel karöltve vezet sikerre.
Gy. Szabó Csilla írása * Az ország egyik legrégebbi műhelye, a Soproni Vasutas SE 1921-ben alapított teniszszakosztálya a mai napig a biztos vidéki bázisok egyike. S bár volt időszak, amikor Babos Tímea anyaegyesülete elsősorban a felnőtt eredményekre koncentrált, az utóbbi években az utánpótlás-nevelést helyezték a fókuszba. A vidékbajnokságokon rendre a legjobbak között végeznek, s ezt elsősorban a magas színvonalú szakmai munkának köszönhetik. Nem véletlen tehát, hogy a vezetőedző Úr Csabát gyakran sorolják a legjobb hazai nevelőedzők közé.
A fehérgyarmati születésű egykori hazai éljátékos több mint húsz éve költözött Sopronba, vagyis az ország másik végébe. A hűség városában azonban nemcsak munkát, de szerelmet és vele családot is lelt. Nem feledve Nyíregyházát sem, ahová Káplán István hívó szavára érkezett, s ahol igazi játékossá vált.
− Ötödikes koromban költöztem be a szabolcsi megyeszékhely kollégiumába, a Vasvári sportosztályába jártam, a későbbi olimpiai ezüstérmes úszó, s jelenlegi sportügyi államtitkár, Szabó Tünde volt a padtársam – emlékszik vissza Úr Csaba élete első nagy váltására, amely a versenytenisz útján elindította. Hogy végül a magyar felnőtt ranglista ötödik helye lett karrierje csúcsa, azt elsősorban a szűkös lehetőségeknek tudja be. Különösen az anyagiak terén ütközött akadályokba, így külföldön csak nagyon ritkán játszott. Amikor a Lővérekben megnyerte a vidékbajnokságot, felfigyelt rá Márta György, a soproni tenisz legfőbb szervezője, s az akkor már TF-es fiatal igent mondott az invitáló szavakra. Két évvel később, pedig Papp Sándor vezetőedzőnek sem tudott nemet mondani, amikor segítőjének kérte fel.
– Sanyi ismert a válogatottból, és azt is tudta, hogy szakedzőire járok. Huszonhárom éves voltam, játékosként a legjobb éveim következtek volna, mégis az edzősködést választottam. Ma már örülök a döntésemnek, hogy fiatalon belevágtam, annak pedig még inkább, hogy öt éven át az egyik legjobb mester mellett tanulhattam ki a szakma alapjait. Azt hiszem, elengedhetetlen, hogy legyen előtted egy jó minta, nekem ez Sanyi volt. Láttam, hogyan szól a gyerekekhez, hogyan tanítja az egyes elemeket, ő volt a mentorom. Sopronban egyébként is mindig jó emberekkel voltam körül véve, Babos Csabától is sokat tanultam, örülök, hogy visszatért közénk.
A Babos családból azonban nemcsak az édesapa, de kisebbik leánya, Tímea is közel áll Úr Csaba szívéhez, hiszen Papp Sándorral közösen edzették a kezdetek kezdetén. S bár a szakember mérhetetlenül büszke a háromszoros páros világbajnok eredményeire, arra még inkább, hogy a kapcsolat közöttük a mai napig szoros maradt. Talán azért is, mert a munkáról és a kötelességtudatról alkotott véleményük is azonos, így Timi is elfogadta, hogy egykori edzője nem tudott a Roland Garros idei döntőjén ott lenni, s nem ülhetett Babosékkal a díszpáholyban – Úr Csaba játékára ugyanis az osztrák csapatbajnokságban nagyon is számítottak aznap. S bár nehéz volt a döntés, nem hagyhatta társait cserben.
− Egy hétre elkísértem Timit Dél-Franciaországba, és még engem is meglepett az a profizmus, ahogy a teendőit kezeli – idézi fel a tanulságokkal szolgáló közösen eltöltött napokat a soproni mester, aki saját szemével láthatta a világ élmezőnyének „hétköznapi” ritmusát. Ebből pedig le is vonta a következtetést, hiába jó szakember valaki Magyarországon, ha a nemzetközi porondon nem járja ki az edzőiskolát, akkor topjátékost sem fog tudni felkészíteni. Hogy Timinek mégis sikerült kitörnie a magyar mezőnyből, az szerinte tehetsége és családi háttere mellett elsősorban harcos akaratosságának és alázatának köszönhető. Ahogy ő fogalmaz, ha kellett, szinte hányásig futott, s ha a nagyobbak ellökték, akkor is talpra állt és folytatta a munkát. Sírva ugyan, de azért folytatta. A helyzet mára némileg megváltozott, és a soproni mester az, akinek jobban fájnak az egykori tanítványát ért kritikák.
− Soha nem felejtette el, honnan indult. Példája az itteni gyerekek számára a mai napig vonzó, sokan miatta jönnek teniszezni. Ennek ellenére nem vagyunk könnyű helyzetben, a tao-támogatásban részesülő sportágakkal sajnos nem tudunk konkurálni. A kiválasztás pillanatnyilag úgy kezdődik, hogy akinek nincs biztos anyagi háttere, az nem teniszezni hozza a gyermekét. Ezért szűkül a bázisunk, ráadásul itt nincs „átmenő forgalom”, mint a budapesti kluboknál, csak abból lehet később versenyző, akinek hét-nyolc éves korában mi adunk ütőt a kezébe. Szinte minden évben a semmiből teremtünk csapatot, azt a kevés gyereket, aki van, még a fúvó széltől is óvjuk. Pedig a sportág is csak egyre nehezebb lesz, a technikai képzettség mellett ma már a tökéletes fizikum és a kiemelkedő mentális képességek is elengedhetetlenek – foglalja össze röviden a soproni klub nehézségeit Úr Csaba, aki a szülők ellentmondásos helyzetéről is nyíltan beszél. Egyrészről hatalmas áldozatokat kell vállalniuk a családtagoknak, miközben a szakmai irányítást teljesen az edzőre kell bízniuk. Nehéz a helyes egyensúlyt megtalálni, de enélkül nem lehet sikereket elérni.
A nehézségek ellenére, az SVSE eredményei magukért beszélnek. A szakember büszkén említi, hogy az elmúlt közel két évtized alatt tizennégyszer nyerték meg a korosztályos vidékbajnokság pontversenyét, s szinte mindig ők állítják ki a legtöbb csapatot is. Szerinte a klubnál dolgozó edzők elhivatottsága és szakmai hozzáértése, valamint a nyugodt egyesületi háttér közösen jelenti a sikerek alapját. Utóbbit a GYSEV hagyományos és sziklaszilárd támogatásának is köszönhetik. Hiába mehetne tehát háromszor vagy négyszer magasabb fizetésért a szomszédos Ausztriába dolgozni, ő úgy érzi erre szerződött, Sopronban van dolga. S ha néha a jövőért aggódik is, az SVSE csodálatos közössége mindig visszaadja a hitét. A versenyeken igazi csapatként szurkolnak egymásnak és egymásért, játékosok, edzők, szülők és a klub vezetése egyaránt.
svse l18 2019 copy copyA 18 esztendős korosztály magyar bajnokságán aranyérmes SVSE csapata
A sportág alapjaival ismerkedő, mintegy ötven tenisziskolás gyermekkel Szemerits Gábor foglalkozik, a 35 fős versenyzőcsoportot pedig pillanatnyilag Úr Csabán kívül Babos Csaba és Kovács Imre edzi. Utóbbi annak idején a mostani vezetőedző magyar bajnoki címet nyert tanítványa volt, s most kicsit ismétli magát az élet, ahogy edzői tanulmányai mellett a már tapasztalt mesterektől lesi el a szakma alapjait. A modern idők szeleit persze Sopronban is pontosan megértik, ezért két évvel ezelőtt Kelemen Benjámin személyében erőnléti edzőt is szerződtettek. A cél ugyanis Sopronban sem más, mint bárhol a nemzetközi teniszvilágban, napról napra profibb és komolyabb képzésben részesíteni a fiatalokat.
Sok kiváló játékost nevelt Úr Csaba, közülük több mint félszáz a magyar bajnokok száma. Kiemelni azonban senkit sem szeretne, mert mindenkire egyformán büszke. Aki közülük vidék vagy magyar bajnokként fejezte be pályafutását annak éppen olyan nagyra tartja az eredményét, mint a nemzetközi szintéren helytálló Babos Tímeáét vagy Jani Rékáét. Különösen azért, mert ahogy emberből nincs két egyforma, úgy teniszezőből sem. Egy tizenöt fős csapatban legalább tizenkét féleképpen kell ugyanazt a gyakorlatot elmagyarázni. Ez a sokszínűség pedig a technikára is vonatkozik. Ezzel kapcsolatban TF-es tanulmányait idézi fel a soproni szakember:
− Halmos Imre ledobta a földre az ütőt és hagyta, hogy a gyermek tetszésének megfelelően emelje fel, Jákfalvi Béla ezzel szemben a tökéletes technika megszállottja volt. Én a középutat választottam, a helyes alapok hiánya ugyanis később a fejlődés gátjává válhat, ám az egyéniséget is a lehető legnagyobb mértékben meg kell őrizni. Az eredményeknél számomra fontosabb, hogy a versenyzőm milyen ember, illetve sportember. Jó, ha tehetséges a gyermek, de még jobb, ha nap mint nap csúszik, mászik a pályán és rendületlenül teszi a dolgát. Enélkül ma már nem lehet befutni.
A sors furcsa játéka, hogy Úr Csaba éppen abban az osztrák csapatban játszott, amelyikben Dominic Thiem is. A Roland Garros tavalyi döntőse, tizenhárom és tizennyolc éves kora között mögötte volt második számú játékos. Az ügyes, ám annál játékosabb teniszező arcáról soha sem tűnt el a mosoly és úgy látszott, mintha semmit sem venne komolyan. Amint befejezte meccsét már indult is lábtengózni a barátjával.
− Az látható volt, hogy nemzetközi szintű játékos lesz belőle, ám azt nem gondoltam volna, hogy ekkora erő lakozik benne – mesél egykori csapattársáról Úr Csaba, s az osztrák sztár kapcsán a siker receptjéről is beszél. – Hogy végül kiből mi lesz, az néha apróságokon múlik. Leginkább például azon, hogyan kezeli a sikert, hogyan őrzi meg a motivációját, s ha letérne a helyes útról, van-e segítő stábja, amely visszavezesse oda? A felnőtt karrierjét megkezdő játékosok esetében is szükséges lehet még az edzői kontrolra, de éppen csak annyira, hogy az önálló gondolatait azért megőrizze. Hihetetlenül nehéz az egyensúlyt megtalálni. Timire is azért vagyok annyira büszke, mert tudom, micsoda munka fekszik a sikereiben. Amikor pedig azt hallom, hogy valaki a játékát kritizálja, mindig felsóhajtok: bárcsak jönne újra egy gyerek, aki úgy tud tenyerest nyesni, mint ő…
droppa erika es ur csaba 2019A korosztályos magyar bajnokságon: Droppa Erika versenybírónál egyeztet a soproni vezetőedző, Úr Csaba