search

Hazai

Kevesebb mint öt év alatt jutott el a férfi szuperligáig a Blue Tigers teniszcsapata, amely a BTC fiatalon elhunyt kiváló szakemberének, Borsos Olivérnek állít emléket. Az együttes két kapitányára, Balázs Györgyre és Balázs Attilára az eddigieknél is nagyobb szerep vár a legfelsőbb osztályban, de ezt ők örömmel vállalják. A testvérpár több mint egy évtized után játszhat ismét tétmeccset párosban. 

Gy. Szabó Csilla

Borsos Olivér 2020. nyarán bekövetkezett tragikus halálát követően barátaira, valamint a városmajori klub vezetőire óriási teherként zuhant a fiatal szakember távozása okozta űr. Ennek betöltésére egy férfi csapat felállítása tűnt a legjobb megoldásnak, amelyet a legközelebb álló személyekből hoztak létre a Borsos család aktív támogatásával és részvételével. Az együttes a 2021-22-es szezonban a legalsóbb osztályból indult, majd az évek múlásával sorban jöttek az erősítések Kotormán Ákos, Kovács Márk, Rózsa Péter, Sauska Péter, Máthé Gábor, Bots Márton és Haunold Máté személyében, s ez az eredményességen is meglátszódott. Az OB III-ban és az OB II-ben két-két évet töltött el a Blue Tigers gárdája, az első osztályból pedig azonnal tovább lépett a szuperligába.

− Az indulás pillanatában természetesen az emlékezés volt a legfőbb hajtóerőnk, a legszűkebb baráti és munkatársi körre támaszkodva alakítottuk ki a csapatot – tudtuk meg Balázs Györgytől, a BTC-n megtartott karácsonyi vacsora alkalmából. – De Olivér szellemiségéhez úgy tudtunk a leginkább hűek maradni, ha idővel az eredményességre is figyeltünk. Ha most nemcsak lélekben lenne velünk, akkor biztosak vagyunk benne, hogy ő már a szuperliga-győzelmet tűzné ki célként elénk! Ez ellen pedig nem akarunk harcolni, még akkor sem, ha a szintlépések minden alkalommal növelték a szervezési feladatainkat. A nehézségekért kárpótol minket, hogy amikor együtt a csapat és játszunk, akkor szinte tapintható Oli jelenléte.

Amikor még Balázs Attilát (balról) Szendrei Dániel és Borsos Olivér kísérte el Párizsba...Amikor még Balázs Attilát (balról) Szendrei Dániel és Borsos Olivér kísérte el Párizsba...

A tragikus események azonban a folytatásban sem kerülték el a városmajori teniszezőket, 2024. februárjában, hosszú súlyos betegség után veszítették el Tóth Bencét, s így most már érte is teniszeznek a csapatbajnoki meccsek során. Testvére Tóth Csongor játékosként segíti az együttest.

A Budapest Tenisz Centrum szakmai vezetője, a 2020 márciusában – éppen a tragédia előtt néhány hónappal – a férfi világranglista 76. helyén jegyzett Balázs Attila, a klub vezetése mellett négy fiatal játékossal, Tóth Barnabással, Selmeczi Vincenttel, Dragos Mihai Monéval és Bélafalvi Tamással foglalkozik jelenleg. Őket fokozatosan építette be a Blue Tigers csapatába, két utóbbi már második éve játszik az együttesben és fontos egyéni és páros győzelmekkel járult hozzá a sikerhez. De a legfiatalabb Tóth Barnabás is két meccsből kettőt nyert a felnőttek között.

Együtt a csapat egy rész a BTC-nEgyütt a csapat egy rész a BTC-n

Úgy gondolom, ezzel a játékosállománnyal biztosan benn tudunk maradni a szuperligában, de mindig jobb nagyobb célokat megfogalmazni, ezért én az első négybe várom a Blue Tigers-t – beszélt terveikről Balázs Attila, aki nagy örömét leli a fiatalok oktatásában is, bár utazni már nem igazán szokott, mert abban bőven volt része páratlanul hosszú és sikeres profi pályafutása során. – Ez a lehetőség engem is feldob, készülök a játékra, már idén is beszálltam egy-két meccs erejéig. Annak pedig még jobban örülök, hogy több mint egy évtized után Gyurival ismét párosozunk majd. Tavaly februárban vonultam vissza hivatalosan, de a formámat azért igyekszem tartani, naponta pályán vagyok azóta is. Jól érzem magam a fiatalok között, és igyekszem megosztani velük minden tudásomat és tapasztalatomat.

Tóth Csongor és Bence korosztályos kínai topjátékosokkal, utóbbi teniszakadémiát vezetett halála előtt Shanghajban Tóth Csongor és Bence korosztályos kínai topjátékosokkal, utóbbi teniszakadémiát vezetett halála előtt Shanghajban

A csapatnak, megalakulása óta aktív tagja Borsos Olivér édesapja, Borsos Attila, valamint testvére Borsos Robin. A korábbi sikeres kézilabdázó és szakember a karácsonyi vacsorán is ott volt kisebbik fiával, s amikor csak lehetősége nyílik rá, a Blue Tigers meccsein is részt vesz.

Balázs Attila és Borsos OlivérBalázs Attila és Borsos Olivér

− Nagyon hálás vagyok Gyurinak és Attilának, hogy így összetartja ezt a gárdát, nagyon sokat jelent ez nekünk. Jó érzés Oli barátait együtt látni, ráadásul teniszütővel a kezükben, örömmel játszva. Ilyenkor mindig érzem a jelenlétét.

A Blue Tigers számára Mészáros Dániel és Szendrei Dániel biztosítja az infrastrukturális hátteret, sőt, korábban ők is játszottak jónéhány meccsen. A szuperligában azonban már az eredményesség kerül a fókuszba, még akkor is, ha a csapat eszmeiségét örökre meg szeretnék tartani Borsos Olivér és Tóth Bence barátai. A pályán viszont mostantól kifejezetten kemény csaták várnak rájuk, ezért többek között Vörös Máté és Kéki Márk játékéra a jövőben is számítanak, az ő párosuk a szuperligában is nyerőnek ígérkezik. A gyakorlatban persze mindenki tagja marad a csapatnak, aki a kezdetektől fontosnak tartotta Borsos Olivér, majd pedig Tóth Bence emlékének megőrzését. Pályára viszont most már csak a legjobbak tudnak majd lépni, így a városmajori kiváló utánpótlás-nevelő edző, Varga Hunor is elgondolkodva tette fel a költői kérdést a vacsora előtt: vajon a legfelsőbb osztályban is befér-e a most már győzelmekre törő gárdába? A választ ezúttal is az élet adja majd meg, ahogy a csapatot is az élet történései alakították. 

2021-ben junior-ITF-tornát rendeztek a BTC-n Borsos Olivérre emlékezve2021-ben junior-ITF-tornát rendeztek a BTC-n Borsos Olivérre emlékezve

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline