search

Hazai

A Helikon Tenisz Club centerpályája mostantól a helyi teniszélet egyik alapítójának, Forintos Lászlónak nevét viseli. A szakember családja arra törekszik, hogy az egykori sportvezető szellemiségét vigyék tovább, ezért tértek vissza egy tehetséggondozó, vagyis a legfiatalabbaknak szánt tornával a versenyrendszerbe. Laci bácsi ugyanis az utánpótlás-nevelést tartotta egyik legfontosabb feladatának (képünkön a család)

Gy. Szabó Csilla

A Balaton-parti városban az 1960-as, 1970-es években lendült fel a teniszélet, s ebben óriási szerepe volt a Balatonfüredről éppen odaköltöző Forintos Lászlónak, akit a sportág keszthelyi atyjának is tartanak. A játékkal a BEAC-ban, egyetemistaként megismerkedő későbbi sportvezető először Sümegen épített pályát 1927-ben, majd 1934-ben Balatonfüreden tette le a kiserdei pálya alapjait. Ez utóbbi helyen hirdette meg a „teniszpálya mindenkié” mozgalmat is, amelynek keretében a tanulók díjmentes játéklehetőséghez jutottak. A háború után Keszthelyen folytatta sportágépítő és népszerűsítő munkásságát, ahol 1994-es halálát követően az MTSZ versenynaptárában közel másfél évtizeden át megtalálható ifjúsági verseny viselte nevét.  

− Nagyon sajnáltuk, hogy elhalt a kezdeményezés, ezért két évvel ezelőtt felvettem a kapcsolatot Keszthely város önkormányzatával és a Helikon Tenisz Clubbal a hagyomány újjáélesztésének érdekében – tudtuk meg Vassné Forintos Klárától, aki nyugdíjba vonulását követően határozta el, hogy felszabaduló ideje egy részét édesapjuk szellemi örökségének megőrzésére szánja. – Fantasztikus, sportszerető ember volt, aki a gyermekekben látta kedvenc sportágának a jövőjét. Ha rajta múlt volna, Keszthelyen minden fiatal kezébe teniszütőt adott volna. Az ötvenes-hatvanas években ettől nem is járt túl messze, fénykorát élte a Helikon Tenisz Club, ahol mindenki jól érezte magát. Kicsik és nagyok egyaránt. Annyira összenőtt személyiségével a gyermekek iránti önzetlen szeretet, hogy ezen a vonalon kívántunk tovább menni és egy olyan tornával emlékezni rá, amelyen nem a versenyzés a legfontosabb, hanem az önfeledt játék, a sportág megszerettetése. Hiszen ő is csokival jutalmazott minden résztvevőt, függetlenül attól, nyert, vagy sem.

Egy pillanat a 60-as, 70-es évek aktív keszthelyi teniszéletébőlEgy pillanat a 60-as, 70-es évek aktív keszthelyi teniszéletéből

2022-ben Forintos Klára mind az önkormányzattól, mind a teniszklubtól pozitív visszajelzést kapott, így egy évvel később már meg is rendezhették az I. Forintos László Tehetséggondozó Emlékversenyt a Balaton-parti pályán. A torna fővédnöke pedig az a Taróczy Balázs lett, akit nagyon szép emlékek fűznek Keszthelyhez, hiszen a Galea-kupa, vagyis az U21-es csapat Eb itt megrendezett csoportmeccsei során valamennyi találkozóját megnyerte, mindössze tizenhét évesen. Ennek köszönhetően jutott be a magyar korosztályos válogatott a franciaországi négyes döntőbe.

A Forintos család a tavalyi első tornán még arra volt kíváncsi, milyen fogadtatásban részesül a kezdeményezés. A pozitív visszajelzések igazolták hagyományteremtő szándékukat, és a folytatás mellett döntöttek. A színvonalas viadal előkészületeiben sok segítséget kaptak Iglódi Endrétől, a Magyar Olimpiai Akadémia elnökétől is, aki a mai napig szívén viseli Keszthely sportéletét.

Mostantól emléktábla jelzi a centerpálya névadójátMostantól emléktábla jelzi a centerpálya névadóját

− Az első alkalommal két tucatnyi gyerek vett részt, idén viszont már a félszázat közelítette az indulók száma – értékelt büszkén Vassné Forintos Klára, aki ma már ugyan Pécsett él, ám keszthelyi, igen aktív teniszes gyermekkorát máig nem feledi. – Mindenki számára világos volt édesapánk legfontosabb üzenete, vagyis a tenisz szeretete. Hihetetlenül sok személyes visszajelzést kaptunk, amelyek azt bizonyították, hogy sokan emlékeznek még rá, ráadásul a legnagyobb szeretettel és tisztelettel. Ezt az érzést szeretnénk éltetni, mert ő valóban megérdemli. Nagyon hálásak vagyunk a Helikon Tenisz Clubnak és az önkormányzatnak, hogy az első szóra mellénk álltak és támogatnak bennünket értékmentő tevékenységünkben. Jó érzést volt látni, hogy a környék teniszklubjai is megmozdultak, Pécsről, Balatonboglártól, Zalaegerszegről, Siófokról és Marcaliból is érkeztek gyerekek. Jövőre pedig már talán Tóth Judit Bianca is csatlakozik hozzánk Székesfehérvárról. Utóbbi pontosan azt a gyermek- és családcentrikus teniszoktatást képviseli, amelyben édesapám is hitt.

A legfiatalabbak dobogója: Kottász Dalma, Takács Zara, Hegyi Kristóf (balról jobbra)A legfiatalabbak dobogója: Kottász Dalma, Takács Zara, Hegyi Kristóf (balról jobbra)

A családi hagyományok továbbviteléről nagy valószínűséggel Forintos Laci bácsi dédunokái gondoskodnak majd, hiszen Bernula Anna tavaly, Kottász Dalma idén állhatott fel a PVTC színeiben a dobogó második legmagasabb fokára Keszthelyen. Unokái sportág iránti elkötelezettsége pedig Forintos Klára számára is egy újabb fontos érzelmi szálat jelent, amely a tenisztorna és édesapja emlékének életben tartásához köti.

A 7-13 éves igazolt teniszezők számára meghirdetett dr. Forintos László Tehetséggondozó Emlékversenyen három korosztályban mérték össze tudásukat az indulók, s a jövőben is elsősorban a Baranya, Somogy és Zala vármegyei teniszutánpótlás számára kíván nívós versenylehetőséget biztosítani.

A II. Forintos László Tehetséggondozó Emlékverseny győztesei:
7-8 évesek: Takács Zara (PVTC)
9 éves fiúk: Varga Áron (Pécsi Elektromos SE)
9-10 éves lányok: Tóth Réka (PVTC)
10 éves fiúk: Misák Máté (Marcali Teniszcentrum)
11-12 évesek: Szabó Ákos (Badacsonytördemic)
13-14 évesek: Bors Liza (BBTC)

2024-es csoportkép2024-es csoportképFotó: Keszthely TV/facebook

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline