search

Hazai

Az International Lawn Tennis Club megalapításának ötlete hol máshol születhetett, mint Wimbledonban, s az alakuló ülésre is Londonban került sor egy évvel később, 1924. novemberében. A századik születésnaphoz sok ünnep kapcsolódik, köztük a brit testület nemrégiben tartott nagyszabású megemlékezése. Magyar vendégek részvételével.

TotalTenisz

Az International Lawn Tennis Club Great Britain centenáriumi rendezvényének központi helyszíne az All England Lawn Tennis Club volt. Az exkluzív eseményre 38 országból érkeztek a tenisz szerelmesei. A többség először játszott füvön, ráadásul a sportág szentéjében, ami életre szóló élményt jelentett.

A nemzetközi teniszbarátságok ápolására, a korábbi kiemelkedő játékosok közötti ismerettségek elmélyítésére és a sportág hagyományainak megőrzésére törekvő alapítói szándék 1952-re már mind az öt kontinensre kiterjedt.

A magyar klub létrehozása 1995 szeptemberére tehető és Grosz László, valamint Hámori Tamás nevéhez fűződik. Az elsők között csatlakozott Taróczy Balázs, Körmöczy Zsuzsa, id. Gulyás István, Varga Géza és dr. Kántor Imre.

A rendszerváltást követően Közép-Európában a mozgalom úttörői voltunk, s a mai napig élen járunk az országok közötti magas színvonalú barátságok mérkőzések szervezésében. Az elhunyt Hámori Tamást az elnöki székben Temesvári Andrea követte, hiszen az ILTC szellemiségének jegyében arra törekszenek, hogy a korábbi profi játékosok ne távolodjanak el a sportágtól, amelyben világraszóló sikereket értek el.

Az International Lawn Tennis Club Great Britain centenáriumi rendezvényén az 1999-es megemlékezések is szóba kerültek. Akkor, a brit szervezet 75. születésnapja alkalmából Turi Zsuzsa, Nagy Mátyás és Gáspár Balázs egyaránt pályára lépett Wimbledonban. Közülük többen most is ott voltak a magyar küldöttségben.

A magyar küldöttségA magyar küldöttség

 

Idén az ILTC Hungary is részt vett a rangos rendezvényen. A hazaérkezés után a magyar szervezet főtitkára, Szerencsésné Miltényi Éva számolt be élményeikről.

- A Wimbledonban megjelent ötszáz résztvevő között hazánk tizenegy fős küldöttséggel vett részt. A delegációnk: Szerencsésné Miltényi Éva, Turi Zsuzsa, Szombati-Serfőző Eszter, Káplán Krisztián, Almási Zoltán, Lipták János, Lányi András és Kosztoványi Roland, valamint Hámori Balázs üzletember, Vágó László ILTC-alelnök és Gáspár Balázs, a nemzetközi és hazai tenisz elismert historikusa, műgyűjtője.

- Az International Lawn Tennis Club Great Britain centenáriumi rendezvényének központi helyszíne az All England Lawn Tennis Club volt. A sportág szentélyében vendégeskedni életre szóló élményt jelentett mindannyiunk számára. A tradícióknak megfelelően csak talpig fehérben mehettünk a pályákra, az elegáns gálavacsorán pedig a hölgyeknek estélyi ruha, az uraknak pedig a szmoking volt az elfogadott viselet - emlékezett vissza a londoni napokra Szerencsésné Miltényi Éva, a hazai ILTC főtitkára.

Megtudtuk, hogy a hazai szervezetnek közel ötven tagja van, s arra törekszenek, hogy növekedjen a létszám, olyan játékosokkal, akik egykor az ATP, WTA vagy az ITF versenyen, a Davis Kupában vagy a Federation Kupánban szerepeltek. A magyar szövetség több kétoldalú találkozón vett már részt, a csehekkel például Prágában találkoztak. S már készülnek a párizsi összejövetelre, hiszen a francia szövetség is alapaításának századik évfordulóját ünnepli.

Három éve a hazai szövetség egyik alapítójára emlékeztekHárom éve a hazai szövetség egyik alapítójára emlékeztek

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline