search

Hazai

Idén rendhagyó módon egy vidéki nagyvárosban, Egerben tartotta a Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetség a Gulyás István emlékversenyt, az MT400-as kategóriájú országos bajnokságot.


Az új helyszín ötlete a verseny igazgatójától, Márton Kálmántól származott, aki több hónapon át egyeztetett az Eger Sikeréért Egyesület elnökével, Forgó Jánossal, és az Invest Sportcentrum tulajdonosával, Harmati Lászlóval a terv megvalósításáról, amelyek eredményeképpen mind az Egyesület, mind az Invest Sport Kft. jelentős segítséget nyújtott a bajnokság megrendezéséhez. A rendezők nagy örömére a Juhász borászat is beállt a kezdeményezés mögé: támogatásának köszönhetően az egyéni számok első és második helyezettjei finom borokat is kaptak az érmeik mellé.

A vidéki helyszín meglepte a nevezőket és ez a kezdeti alacsony nevezési számon is látszott, de a meghosszabbított határidő és a verseny népszerűsítése a különböző internetes platformokon meghozta az eredményt: bár új nevezési rekord nem született, de 149 játékos 31 versenyszámban 191 nevezéssel járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A négy nap alatt valamivel több, mint kétszáz mérkőzést játszottak a résztvevők.

Az is segített a rendezőknek, hogy bár az egész országban rendkívüli kánikulát jósoltak, Egerben mégis néhány fokkal kevesebbet mutattak a hőmérők, mint Budapesten, és a hétvégi esőzések is megkímélték a környéket és a játékosokat.

Baráti beszélgetés a teniszteraszonBaráti beszélgetés a teniszteraszon

Így ideális körülmények között, jó hangulatban telt el a négy nap, amelynek megkoronázása volt a szombat esti Player’s Party. A Szépasszony-völgyben található Ködmön Csárdában tartott rendezvény, amely szintén az egriek ajándéka volt a szenioroknak, nagy sikert aratott: a csodálatos helyszín mellett ízletes vacsora várta a fáradt játékosokat.

Ritkaságszámba ment, hogy most sikerült a már befejeződött versenyszámok, illetve a harmadik helyezettek számára a díjátadót egyszerre, kicsit ünnepélyesebb keretek között megrendezni.

Ezzel a versennyel minden bizonnyal egy új helyszín került fel a szenior tenisz színes palettájára, hisz mindenki láthatta, hogy itt szeretik és támogatják a teniszt, az egriek kedvessége, vendégszeretete visszacsábítja az idén szerepelt játékosokat és remélhetően azokat is, akik most a nagyobb távolság vagy épp az általános iskolai ballagások miatt távol maradtak.

 Az egri média is kíváncsi volt az eseményreAz egri média is kíváncsi volt az eseményre

FÉRFIAK

Egyes

30+: 1. Szatmáry Adrián, 2. Dobrotka Tamás, 6:3, 6:1; 3. Márton Dániel és Tóth Ákos

40+: 1. Káplán Krisztián, 2. Erdei Márton, 3:6, 6:4, 10-8; 3. Tajta Ákos és Varga Gábor

45+: 1. Burcsi Péter, 2. Forgács Krisztián 6:4, 3:3, 10-5, 3. Sylvain Bauge (francia) és Thékes István

50+: 1. Lipták János, 2. Kiss Sándor 6:0, 6:2; 3. Bíbok Tamás és Gáspár László

55+: 1. Szabó Miklós, 2. Pongrácz Kristóf 6:1, 6:7, 10-8; 3. Sági István és Trizna János

60+: 1. Károlyi Tibor, 2. Koszó István 7:5, 4:6, 10-5; 3. Sákovics Péter és Prágai Sándor

65+: 1. Turóczi Gyula, 2. Kovács Károly játék nélkül; 3. Amberger Árpád és Vizi Ferenc

70+: 1. Orosz György, 2. Pázmándi József 6:3, 6:2; 3. Horváth Zoltán András és Erdei Ferenc

75+: 1. Vas István, 2. Lelkesi József 6:2, 6:3; 3. Vörös István és Heimann André

80+: 1. Bakonyi Levente, 2. Homródi Péter7:6, 1:6, 10-6; 3. Varannai Csaba és Szalay Miklós

Páros

30+: 1. Nagy Attila, Szatmáry Adrián, 2. Balla László Gábor, Dzsubák Balázs, 3. Herman Péter, Tóth Ákos

40+: 1. Káplán Krisztián, Tajta Ákos, 2. Erdei Márton, Forgács Krisztián, 3. Almási Zoltán, Sylvian Bauge 

45+: 1. Burcsi Péter, Gyugyucz Sziszu, 2. Donát Doman, Novotny Ádám, 3. Bónyai Gábor, Zsolnai Tibor

55+: 1. Pongrácz Kristóf, Szabó Miklós, 2. Aradi Béla, Erdei Csaba 6:0, 6:2; 3. Janda Antal, Mészáros Csaba és Barta Attila, Nagy Csaba

60+: 1. Károlyi Tibor, Sákovics Péter, 2. Amberger Árpád, Prágai Sándor, 3. Aradi Béla, Erdei Ferenc, 4. Bölkény László, Széphegyi Tamás

65+: 1. Turóczi Gyula, Váry András, 2. Kovács Károly, Márton Kálmán, 3. Thurzó Pál, Vizi Ferenc, 4. Radnóti György, Tolna Károly

70+: 1. Orosz György, Rakonczay Tibor, 2. Filiczki Mihály, Horváth Zoltán András 6:0, 6:2; 3. Pázmándi József, Szávai Tibor és Szalay Attila, Terhes János

75+: 1. Bakonyi Levente, Homródi Péter, 2. Almai János, Vörös István 6:3, 7:6; 3. Lelkesi József, Román Ferenc és Szalay Miklós, Varannai Csaba

NŐK

40+: 1. Sápi Zsófia, 2. Szekrényes Emese, 3. Szabó Zsófia

45+: 1. Hegyi-Hankó Tilda, 2. Barta-Boncz Nóra, 3. Paksi Katalin

50+: 1. Pestuka Szilvia, 2. Balta Rózsa 6:1, 6:0; 3. Orbázi Réka és Wágner Judit

60+ 1. Bogár-Szabó Éva, 2. Forgó Jánosné, 3. Baliga Judit, 4. Koczka Zsuzsanna

70+: 1. Póka Ágnes, 2. Bércesi Julianna, 3. Oláh Katalin, 4. Kóczián Gyöngyvér

Páros

40+: Sápi Zsófia, Szekrényes Gyöngyi, 2. Hegyi-Hankó Tilda, Lukács Andrea, 3. Barta-Boncz Nóra, Forgó Jánosné

50+: 1. Balta Rózsa, Wágner Judit, 2. Szerencsésné Miltényi Éva, Turi Zsuzsanna, 3. Csibi Eszter, Siegl Natalia (orosz)

70+: 1. Szűcs Mária, Tályai Márta, 2. Kiss Ágnes, Orbán Zsuzsanna 6:1, 6:1; 3. Kővári Erzsébet, Pető Éva és Kóczián Gyöngyvér, Póka Ágnes

Tályai Márta és Szűcs Mária Tályai Márta és Szűcs Mária

VEGYES

30+: 1. Boncz-Barta Nóra, Novotny Ádám, 2. Szekrényes Emese, Márton Dániel 4:6, 6:3, 10-6; 3. Csibi Eszter, Sylvain Bauge és Szekrényes Gyöngyi, Kiss Sándor

50+: 1. Pestuka Szilvia, Lipták János, 2. Balta Rózsa, Zsolnai Tibor 6:0, 6:0; 3. Csontos Andrea, Gáspár László és Wágner Judit, Pongrácz Kristóf

60+: 1. Szerencsésné Miltényi Éva, Sákovics Péter, 2. Forgó Jánosné, Forgó János, 3. Koczka Zsuzsanna, Balog Ferenc

70+: 1. Fuchs Anna, Rakonczay Tibor, 2. Sitzwohl Ildikó, Horváth Zoltán András 6:1, 6:1; 3. Bércesi Julianna, Terhes János és Tályai Márta, Szűcs Kálmán

75+: 1. Kővári Erzsébet, Bakonyi Levente, 2. Kiss Ágnes, Pohly Ferenc, 3. Horváth Flóra, Lengyel Tamás

 

 

 

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline