search

Hazai

Hat helyen cserélődött az MTSZ elnöksége a csütörtöki  éves rendes és egyben tisztújító közgyűlésen. Az újonnan érkezetteket mutatjuk be.

Totaltenisz.hu

Választási lehetőség ezúttal nem volt, mert a hetekkel ezelőtt lezárult jelölési listán szereplők közül éppen annyian léptek vissza a közgyűlés előtt, amennyien a "túlsúlyt" jelentették. Így aztán nem csupán az elnöki és alelnöki poszton volt egytelen jelentkező, de az elnökségi tagságban is minden pályázó célba ért. 

A fotón az új elnökség: Adámi Csaba, Simon István, Vágó László, Szombati-Serfőző Eszter, Markovits László (alelnök), Lázár János (elnök), Schmitt Gréta, Erdei Csaba, Szávai Tibor (a nyitóképről hiányzik: Kosztoványi Roland és Somogyi Zsolt)

A vezető szövetségi alkalmazottak az MTSZ-elnök megbízása alapján dolgoznak, így Sávolt Attila sportigazgató, Bardóczky Kornél fejlesztési igazgató és Sütő Csilla főtitkár pozíciója nem változott.

A 2020-24 közötti társadalmi elnökségből Balaicz Zoltán zalaegerszegi és Papp László debreceni polgármester, valamint Nagy Zoltán Péter, Nagy Zsolt, Zwack Sándor és Noszek Péter üzletemberek döntöttek úgy, hogy nem újítanak. Közülük csak utóbbinak volt komoly teniszes múltja.

Az új emberek zöme évtizedek óta aktív profi játékos, ilymódon ők a most alakult elnökség sportszakmai oldalát erősíthetik. Közel állnak a klubok, a teniszes szervezetek, a vidéki egyesületek napi életéhez.

Őket mutatjuk be rövid életrajzi összegzések formájában, s jelezzük, hogy a következő időszakban majd személyenként részletesen is foglalkozunk pályájukkal, szakmai elképzeléseikkel, terveikkel.

Az első sorban az új elnökség egy csoportjaAz első sorban az új elnökség egy csoportja

 

Adámi Csaba
Az 1969-ben született jogász munkahelye a Kállay és Társa Ügyvédi Iroda, ahol irodavezető partner. Gyermekkora óta teniszezik, az egyetem első évétől kezdődően játszik rendszeresen, amatőr szinten. Részt vett a korábbi Jogász Open szervezésében, amatőr versenyeken elsősorban párosban szokott indulni. A Pasa Tenisz Kft. utánpótlásképzésében támogatja a kiemelkedő képességű játékosok nemzetközi versenyeztetését.

Eddigi tapasztalatai szerint az MTSZ következő négy éves ciklusában a következő területeken lenne érdemes újragondolni a jelenlegi struktúrákat és gyakorlatot: a tenisz infrastruktúrájának fejlesztése, a klubok támogatásának rendszere, utánpótlás-nevelés és utánpótlás korú teniszezők nemzetközi verseny lehetőségeinek támogatása, azon dolgozni, hogy az állami sportvezetés részéről kerüljön elfogadásra és megértésre, hogy a tenisz nehezen illeszthető be az olimpiai sportágakról történő gondolkodásba, és a tenisz támogatásához figyelembe kell venni a sportág sajátosságait.

Erdei Csaba
Az 57 éves sportvezető több mint három évtizede kapcsolódott be aktívan a hazai teniszéletbe, a magyarországi amatőr teniszmozgalom vezetőjeként. Mintegy tíz éven keresztül irányította az Amatőr Tenisz Szövetséget, mely vezetése alatt megtöbbszörözte mind a játékosai, mind a versenyei számát, valamint a versenyek díjazása is ebben az időszakban emelkedett rekordmagasságokba (l millió Ft készpénz díjazású versenyük is volt).

Több olyan újításuk is volt, amely megelőzte a korát. Saját mellékletük volt a Tenisz Magazinban Lábhiba címmel, számítógéppel ellenőrizték az indulási jogosultságot a versenyeken stb. 1996-ban megalapította a Soroksári Tenisztanodát, melyet jelenleg is üzemeltet. A klubban 7 salakos pálya működik kizárólag a szabadtéri szezonban. Szerveztek Tennis Europe U16-os versenyeket, korosztályos versenyeket, amatőr versenyeket, és 2018-ban bekapcsolódtak a szenior tenisz versenyrendszerbe is. 2019-ben megválasztották a Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetség elnökének, e tisztséget azóta is betölti.
Játékosként többször nyert amatőr egyéni és páros magyar bajnoki címet, és többször volt szenior országos bajnok egyéniben és párosban is.

Simon István
Az 1977-ben született pécsi szakember Immár 34 éve megszakítás nélkül játszik az MTSZ férfi csapatbajnoki rendszerében. Volt korosztályos válogatott, magyar bajnok párosban, és éveken át első osztályú minősítésű játékos. A Pécsi Tudományegyetemen megszerzett közgazdász diplomával hosszú időn át a gazdasági, üzleti területen tevékenykedett, de mindig igyekezett részt venni a PVTC életében. Közel két évtizede éve elnökségi tag, 2018 óta elnök. Hét évvel ezelőtt kezdett foglalkozni gyerekekkel, majd egyre jobban belemerülve az edzői munkásságba, szerepet vállalt a PVTC versenyzőinek felkészítésében. A legfontosabb eredménynek a versenyzői létszám növekedését, több fiatal tehetségük válogatott kerettagságát, Bartha Panna profi tornagyőzelmében kicsúcsosodó eredménylistáját tartja. Klubunk működésének záloga – az edzőinknek köszönhető szakmai eredmények mellett – a fenntarthatóságra való törekvésük. Évente 16-18 helyi amatőr rendezvényt tartanak, tanfolyamok, nyári napközik, toborzók alapozzák meg a klub erőforrásainak magas szintű kihasználtságát.

Úgy érzi, eddigi munkatapasztalatai, a meglévő, erős belső motivációja hasznosításával segítségére lehet a MTSZ tevékenységének fejlesztésében, mert hisz abban, hogy megfelelő módszerekkel, ösztönzőkkel nagyobb bázist lehet kialakítani, több versenyzőt lehet kinevelni a magyar tenisz számára. Vidéki klubvezetőkent küldetésemnek érzi e klubok érdekeinek képviseletét, az ő szempontjukból láttatni, érzékeltetni adott döntések, lehetőségek hatásait. Szeretne azért dolgozni, hogy motivált, képzett edzők segítsék a vidéki tenisz műhelyek tehetségeit, akik később az MTSZ utánpótlás-nevelő rendszerének részeként működő vidéki központokban továbbfejlődve is elérhetnek nemzetközileg jegyzett eredményeket.

Somogyi Zsolt
Győri és budapesti lakos, 42 éves. Középiskolai tanulmányait Salzburgban végezte egy üzleti középiskolában. Budapesten a Nemzetközi Üzleti főiskolán szerzett magyar illetve angol nyelvű közgazdasági, majd egy marketing diplomát. Ezután Oxfordban MBA diplomával is „gazdagodott” válság- és változásmenedzsmentre specializálódva. A győri Somogyi Elektronic Kft. második generációs tulajdonosa és vezetője 2014 óta.

Junior válogatott, többszörös országos- és vidékbajnok, továbbá négyszeres szuperliga győztes teniszező. Jelenleg is a győri GYAC férfi szuperliga csapat játékosa, kapitánya és főszponzora. 2018 óta Valkusz Máté, 2020 óta Marozsán Fábián csapatmenedzsere.

Hiszi, hogy a teniszben és az üzleti életben szerzett tapasztalatával hozzá tud tenni a magyar tenisz fejlődéséhez, segítheti a teniszben résztvevő játékosokat, szakembereket.

Szávai Tibor
Nyugdíjas, 70 éves. Ideje nagy részét a tenisszel tölti, nemzetközi és hazai versenyeken is indul. A sporttal mindig is kapcsolatban volt, 20 évig a Fejér-megyei szövetségnek volt testületi tagja, majd elnöke. Ezzel párhuzamosan a megyei birkózó szövetség elnöke volt, de sosem birkózott, a támogatások szerzése volt a célkitűzése. A Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetség vezetőségi tagja.

Más irányba terelné az MTSZ és a szeniorok közti kommunikációt, kapcsolattartást, másképp osztaná meg a dolgokat, szorosabb együttműködést alakítanék ki. Tudna segíteni a szponzorok újbóli felkeresésében, a kapcsolatfelvételben, és időt szánna a szponzorok bevonására, annak hangoztatására, hogy a lehetőségekhez képest még érdemes ebbe a sportba pénzt áldozni, mert egy megújult korszakot élünk már. Az ideje megengedi, hogy ilyen feladatokra alkalmas legyen, és segítene olyan dolgokban, amik valamiért eltűntek.

Szombati-Serfőző Eszter
1975. január 2-án született. Több generációs teniszcsaládból származik. Válogatott játékos, edző, sportvezető, közgazdász, pr-marketing szakértő. Klubok: Győri ETO, Győri Vízügy, BSE, UTE, Malév, GYAC, Rába ETO. Jelenleg a Rába ETO teniszszakosztály vezetője és a Labdabanda tenisziskola tulajdonos vezetőedzője. Többszörös korosztályos és felnőtt vidékbajnok, magyar bajnok, WTA játékos. Szenior Európa Bajnok 45+ (egyéni, páros, vegyes páros). Az EYOF 2017 Győr sportigazgatója.

Sportvezetőként a szisztematikus tervezésben és építkezésben hisz. A gyermek, utánpótlás- teniszt alaposan ismeri, a közösség és bázis építésben rendelkezik gyakorlattal és tapasztalattal. Hiszi, hogy a meglévő alapokon tovább lehet lépni az utánpótlásbázis építésben és olyan dedikált programokkal megszólítani a szülőket, amelyek versenyképesek lehetnek a TAO sportágakkal, így több gyereket toborozva a teniszbe mind Budapesten, mind pedig vidéken. Egyik fontos célja, hogy 4 év múlva szignifikánsan több utánpótlás játékos legyen sportágunkban, mint 2024-ben. Szorgalmazza a vidéki tenisz fellendítésére dedikált programok elindítását.

*

Az Ellenőrző Testület elnökeként Homonnay Gézát 3 tartózkodás mellett újraválasztották.  Márton Kálmán, Nagy Bence és Szigeti Zsolt egyhangú szavazással került a testületbe.
Egy üres hely maradt, a következő közgyűlésen lehet bővíteni.

Márton Kálmán
Nyugdíjas, 67 éves. Aktívabb éveiben több vállalkozást vezetett, jelenleg a Soroksári Tenisztanoda Egyesület elnöke. Immár 35 éve a tenisz tölti ki mindennapjait. Aktív versenyzője klubszinten a szövetség által szervezett csapatbajnokságoknak, valamint korosztálya hazai és nemzetközi versenyeinek. Tavaly ősszel és idén tavasszal a világbajnokságon is képviselte hazánk színeit. Az MTSZ-szel együttműködő Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetség Egyesület elnökségi tagjaként részt vállal a versenyek szervezésében, lebonyolításukban.

Nagy Bence
Ügyvéd, két kisgyermek édesapja. Hobbi szinten aktívan teniszezik. Álláspontja szerint a szövetség élete nyugalmi állapotra ért, a konszolidáció sikeres volt. A januári rendkívüli közgyűlés az Ellenőrző Testület tagjává választotta, a „rendes” közgyűlés most megerősítette megbízását a munka folytatásához. Tudását jogászként elsősorban a jogi megfelelőség területén kívánja hasznosítani, de a pénzügyi ellenőrzés terén is rendelkezik tapasztalattal.

Szigeti Zsolt
Jogász-közgazdász, valamint külkereskedelmi szakjogász diplomával, továbbá posztgraduális menedzseri és külföldön szerzett mediátor végzettséggel is rendelkezik. Feladatait együttesen teszik ki a hagyományos jogi munkák (compliance), valamint a projektszemléletű, joggazdaságtani és jogi kockázatelemzési (szervezeti, szerződési és projekt), értékelési, kezelési és vitarendezési tevékenységek. A különböző üzleti tranzakciók megalapozottságához és hatékonyságához, utánkövetéséhez szükséges ún. átvilágítás (due diligence) és üzleti elemzés (BA) típusú munkákat is végez, amelyek kiemelt jelentőségűek az Ellenőrző Testület hatásköri részfeladataiban is. A 60 éves szakember 2013 óta távmunkában dolgozik, az utóbbi tíz évben jogtanácsosként a STETTIN-HUNGARIA Kft.-nél (Sopron, Budapest). Társasági szinten teniszezik, oktatói és PTR instructor végzettséget is szerzett 2005-ben, de teniszoktató gyakorlatot nem folytatott. Az elmúlt években – külső tanácsadóként – jogi, joggazdaságtani és etikai kérdésekben a Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetség vezetősége részére többször tevékenykedett.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline