search

Hazai

Már egy órával a Magyarország-Németország Davis-kupa világdöntő selejtező találkozó kezdete előtt sűrű sorokban érkeztek a nézők a Tatabányai Multifunkcionális Csarnokba. A szurkolók között természetesen nagyon sok ismerős arccal találkozhattunk, köztük még több gyermekkel. Képünkön a németek elsőszámú játékosa, Jan-Lennard Struff ad autogrammot a BTC-s fiataloknak

Gy. Szabó Csilla

Nemes Gábor és Győrbíró Zsolt vezetésével érkeztek a pasarétiek, akik természetesen a magyar válogatott győzelmében jósolták.

A BTC-sek saját buszt is béreltek, hiszen közel ötvenen jelentkeztek a nem titkoltan csapatépítő eseményre. Az Enyedi János, Krafcsik Tamás és Varga Hunor vezette városmajori utánpótláskorú játékosok ráadásul a pálya mögött, a legjobb helyeket foglalhatták el. Ebben nagy része volt Reisz Nikolett utánpótlás-nevelő edzőnek, a „szakmai kirándulás” főszervezőjének.

− Három napon át ültem a gép előtt, hogy időben megszerezzem ezeket a helyeket, ráadásul közel ötvenen vagyunk, így nem volt könnyű a szervezés – tudtuk meg Reisz Nikolettől, aki szerint egy Davis-kupa találkozó minden kisgyermek számára különleges élmény. – Mindenki izgatott, és alig várja a mérkőzés kezdetét. Ritka lehetőség ez mindannyiunk számára, megpróbáljuk maximálisan kihasználni ez a mai délutánt.

Reisz Nikolett és az éppen értékes autogramot kapó BTC-s fiatalokReisz Nikolett és az éppen értékes autogramot kapó BTC-s fiatalok

Krafcsik Tamás szerint, aki BTC-s edzők közül a szóvivői szerepet vállalta, nagyon gyorsan megteltek a felkínált helyek, a városmajori klubban mindenki átérezte a találkozó fontosságát:

− Számunkra ugyanakkor ez egy ideális csapatépítő program is, hiszen együtt lehetünk, a versenyzőink pedig még tanulhatnak is. Karácsonykor is nagyon jól sikerült az ünnepi összejövetelünk. Nagyon hálásak vagyunk Nikinek, hogy megszervezte nekünk ezt a fantasztikus délutánt. Remélem, hogy hasznos tapasztalatokkal gazdagodva térhetünk majd haza. És persze magyar győzelemmel.

Enyedi János, Krafcsik Tamás és Varga Hunor a BTC-s fiatalokkalEnyedi János, Krafcsik Tamás és Varga Hunor a BTC-s fiatalokkal

A nézőtéren gyülekező BTC-s csapatot természetesen Varga Antal is meglátogatta, aki Tatabányán Marozsán Fábián erőnléti edzőjeként várta az első meccs kezdését.

− Amióta Fábi visszajött Ausztráliából a rehabilitáción és a teniszen volt elsősorban a hangsúly. Amit lehetett megtettünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában léphessen ma itt pályára. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, és Fábi hozza a mérkőzését.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline