search

Hazai

Új névadó főszponzor támogatásával vág neki a 2024-es idénynek a Balázs Ildikó által irányított teniszvetélkedő sorozat. A hazai teniszpiacon idén nagy ugrásra készülő HEAD a tizenhat éven aluli fiatalok támogatására különösen nagy figyelmet kíván fordítani, ezért tökéletesen illeszkedett elképzeléseibe a fiataloknak játéklehetőséget biztosító versenyrendszerrel való szerződés. A márka ütős részlegének hazai felfuttatásával Udvardi Zsoltot bízták meg.

Gy. Szabó Csilla

Több mint öt éve szolgál ugródeszkaként a versenyzés iránt érdeklődő, de ezen a téren még tapasztalattal nem rendelkező legfiatalabbak számára a teniszvetélkedő sorozat, amely a Decathlon támogatásával vált igen népszerűvé. A piros, narancs és zöld pályán, valamint kemény labdával játszott bevezető mérkőzéseken tavaly már több mint kétezren vettek részt. A Budapestről indult kezdeményezés először Pest megyében, majd országosan is megvetette lábát, Gyula, Baja, Székesfehérvár, Balatonfüred és Tihany is beállt a versenyrendezők sorába. A hobbiszinten játszó gyermekek számára családias hangulatban, eredménykényszer nélkül játéklehetőséget kínáló teniszvetélkedők beváltották a főszervező Balázs Ildikó reményeit.

− Az ötlet egyik alaptétele volt, hogy egyetlen résztvevő se távozzon üres kézzel, ezért jelentett nagy segítséget számunkra a Decathlon támogatása – beszélt a váltás okairól Balázs Ildikó, aki időt és energiát nem kímélve fejlesztette tovább az eseményt, amely szándékosan tartja meg amatőr jellegét. – Egy a mindkét fél számára gyümölcsöző, korrekt együttműködés ért most véget, a nemzetközi anyavállalat másirányú tervei miatt. Nemes célt szolgáltunk együtt, és nagyon sajnáljuk, hogy az üzleti modellváltás következtében elválnak útjaink. Bevallom, tavaly évvégén nem voltam könnyű helyzetben, hiszen a szokásos novemberi szerződéshosszabbítási tárgyalásokat követően kellett nagyon gyorsan támogatót keresnünk. Az éves programunkat, a családbarát tervezhetőség jegyében, ugyanis már december közepén nyilvánosságra szoktuk hozni. Most január közepére csúsztunk, amit nagyon sajnálunk, de nem tehettünk róla.

A 2023-as mesterverseny  narancspályás fiú résztvevőiA 2023-as mesterverseny narancspályás fiú résztvevői

A szponzorkeresésnél magától értetődő volt, hogy először a HEAD magyarországi képviseletét ellátó Wintersport Kft ügyvezetőjét, Tóth Etrét keresi meg, hiszen az Amerikából indult sportszermárka már korábban is szeretett volna bekapcsolódni a teniszvetélkedők támogatásába. A névadó főszponzor kizárólagossága miatt azonban erre mostanáig nem volt lehetőség.

Ugyanakkor a kínált portéka is sokkal kívánatosabbá vált az évek során, hiszen az elmúlt idényben már több verseny esetében is előfordult, hogy a nevezés első napján, néhány óra alatt beteltek a helyek. Éppen ezért társhelyszínek bevezetésére volt szükség, visszautasítani ugyanis senkit sem akartak, miközben a szinte percre pontosan kiszámítható versenyrendezés igényéből sem engedhettek. A sorozatnak ez is az egyik nagy vonzereje.

− Eljutottunk odáig, hogy a klubedzők is ajánlják a hozzájuk járó lelkes gyerekeknek a részvételt, arra pedig kifejezetten büszkék vagyunk, hogy mára többen is feljebb léptek, az MTSZ versenyrendszerébe, miközben köszönik, hogy tőlünk indulhattak. Fontosnak tartom, hogy az első tétmeccsekkel kapcsolatos élmény jó legyen, és a kellő rutin megszerzését követően már biztos ismeretek birtokában dönthessenek a folytatásról. Ma már ranglistánk is van, ami arra szolgál, hogy a kategóriák legjobb nyolc teniszezője mesterversenyen mérhesse össze tudását – foglalta össze a sorozat eredményeit Balázs Ildikó, aki nagyon reméli, hogy a HEAD belépésével még lendületesebben folytathatják az eddigi munkájukat.

A neves sportszergyártó cég a téli sportok kedvelői között évek óta piacvezető Magyarországon. Ezen nem is igen lehet csodálkozni, hiszen a hazai forgalmazó, a Wintersport Kft ügyvezetője, Tóth Etre, maga is síelő volt, a Vasas SC síszakosztályának pedig jelenleg is elnöke. Az ő személye biztosította azt a helyismeretet és kapcsolatrendszert, amellyel a teniszben eddig nem rendelkeztek, s amelyet mostantól Udvardi Zsolt képvisel majd a HEAD magyarországi ütős sportágakat ellátó részlegének vezetőjeként.

Udvardi Zsolt és Tóth Etre (balról jobbra), mögöttük a HEAD széles ütőválasztékaUdvardi Zsolt és Tóth Etre (balról jobbra), mögöttük a HEAD széles ütőválasztéka

− A sportág ismerete kevés lett volna a poszt betöltéséhez, nekünk olyan szakemberre volt szükségünk, aki az üzleti életben, vagyis a sportszerkereskedelemben is otthonosan mozog – tudtuk meg Tóth Etrétől, aki ezzel Udvardi Zsolt németországi múltjára utalt, ahol nemcsak sikeres teniszklubot, de sportüzletet is vezetett, ráadásul a HEAD régiós képviseletét is több mint másfél évtizeden át látta el. – Ilyen ember kevés van, ezért örülünk az egymásra találásnak. Idén nagy lépéseket szeretnénk tenni a teniszben, már az MTSZ-t is megkerestük az együttműködés reményében. Úgy tűnik, ennek nem is lesz akadálya. Az első nyilvános megjelenésünk a tatabányai Davis Kupán lesz, amelyen a német válogatott játszik majd a magyar ellen. Kiváló apropó a bemutatkozásra, hiszen mind a Magyarországra várható sztárok a csapatot szponzoráló HEAD ütőjével játszanak.

A márka legnevesebb képviselője azonban továbbra is Novak Djokovics, az ő személye pedig világszerte nagy hatással van az amatőrök ütőválasztására. Ez utóbbi azonban akkor igazán megalapozott, ha szakember segítségét vesszük igénybe. Mégpedig olyanét, aki jól ismer bennünket, vagyis az edzőnkét.

− Bár az internet megjelenése részben forradalmasította az értékesítést, mára mindenki belátta, nem elég a virtuális térben láthatónak lenni, a terepen is aktív munkára van szükség – beszélt saját szerepéről és terveiről Udvardi Zsolt. – Ehhez pedig edzőkre van szükség, akik szakmai tudásuk birtokában tudnak segíteni a jó ütő kiválasztásában. A HEAD-nek igen széles a palettája, az amatőrtől a profiig, a legfiatalabbtól a legidősebbig, mindenkit ki tudunk szolgálni. És ez az árra is vonatkozik. Nem feltétlenül kell megvenni Djoko ütőjét annak, aki mondjuk csak heti egyszer-kétszer játszik, nálunk megkaphatja ennek a tompított változatát is, amellyel élvezetesebb lesz a játék, és kevesebbe is kerül. Ezt sokan nem tudják, csak a szakemberek vannak vele tisztában. Ugyanakkor egy teniszklub esetében az egységes megjelenés is fontos, ami egyrészt mindig vonzó, másrészt pedig az összetartó közösség kialakításában is szerepet játszik. Éppen ezért a klubedzők felé nyitunk első körben, miközben a tizenhat éven aluli hazai tehetségeket is szeretnénk támogatni. A csomagokban táska, ütő és húr szerepel.

A Magyar Padel Szövetséggel már sikerült is megegyeznie a Wintersport Kft-vel, s így a HEAD lett a feltörekvő sportág hazai főszponzora a 2024-es esztendőre. Az évvégén megkötött szerződésnek az ausztriai anyacégnél is örültek, hiszen Európa szerte egyre jobb számokat produkál a padel. Németországban például az utóbbi néhány évben akkora fejlődésen ment keresztül a játék, hogy a padelütők eladása szép lassan utoléri a teniszét. Pedig ez utóbbiban is élen járnak. Magyarországon egyelőre még más a helyzet, ám Tóth Etre és Udvardi Zsolt bízik abban, hogy idővel itthon is a HEAD lesz a teniszezők kedvenc márkája. Ehhez pedig az alapoknál kezdik a munkát, a teniszvetélkedők sorozat támogatásával éppen a legfiatalabbakat figyelmét kívánják felhívni magukra.

A HEAD teniszvetélkedő sorozat 2024-es programjaA HEAD teniszvetélkedő sorozat 2024-es programja

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline