search

Hazai

A korosztályos sikerekre tette fel a koronát a Budapesti Honvéd OB I-es női csapata (képünkön), amely utolsó akadályként a PG Tenisz és a Senior SE legyőzésével jutott fel a jövő évi Szuper Liga mezőnyébe. Pedig kevesebb mint egy éve, hogy egyáltalán újraindult a piros-fehér klub teniszszakosztálya, korábbi topjátékosuk, Gubacsi Zsófia vezetésével.

Gy. Szabó Csilla

Tavaly szeptemberben, Udvardy Luca leigazolásával került fel ismét a hazai tenisz térképére a Budapesti Honvéd Sportegyesület, amely korábban évtizedeken át vezető szerepet játszott a sportágban, különösen a női vonalon. Országos bajnokok sorát nevelték a margitszigeti legendás pályákon, amelyet a szakosztállyal együtt elsodort a rendszerváltást követő évek szűkösebb sportfinanszírozása, jóllehet a klubvezetés soha nem mondott le az újjáélesztés szándékáról. A junior leányok között wimbledoni döntős teniszezőhölgy érkezése lett az előjele egy komolyabb építkezésnek, amely decemberben öltött hivatalos formát.

A klub utolsó ob-győztes teniszezője, Gubacsi Zsófia a tavalyi év végén, saját tenisziskolája nevében szerződött a Honvéddal, s ezzel elindult a közös utánpótlás-nevelés, vagyis a bázisteremtés hosszú és nehéz folyamata. A teniszklub versenyzői tavasszal már piros-fehér színekben indultak a tornákon, és aratták a sikereket. Hat korosztályos ob-címet nyertek a BHSE-nek, Kis-Czakó Eszter pedig két ezüstérmet is szerzett a nyári felnőtt országos bajnokságon. A koronát az elsősorban fiatalokból álló női OB I-es csapat tette fel a sikerszériára. Veretlenül, 15 győzelemmel a tarsolyukban jutottak fel a Szuper Ligába. Az oda vezető úton a rájátszásban a Mátyásföldi LTC csapata volt a legkeményebb ellenfél, hiszen 3-3 állásnál, utolsó párosban a meccs-tiebreak döntött a győzelemről.

A rájátszásban előbb a PG Tenisz, majd a Senior SE csapatát győzték le.

− Természetesen a siker reményében vágtunk neki a sorozatnak, de azért arra nem számítottunk, hogy ez a fiatalokból álló együttes így menetel majd egészen a legfelsőbb szintig – értékelte a Szuperliga-együttes teljesítményét Gubacsi Zsófia a BHSE teniszszakosztályának vezetője. – Azt hiszem ebben óriási szerepe volt annak, hogy összetartó közösség vagyunk, és mindenki számára elsőbbséget élvezett a csapat érdeke. A találkozókra többnyire a lehető legjobb összeállításban tudtunk kiállni, szerencsére népes, tizennégy fős együttesünk van, így ez nem okozott nehézséget. Pedig nagyon fiatalok a játékosaink, hiszen számunkra egyébként is az utánpótlás-nevelés a legfontosabb. A klubomban és a BHSE-nél egyaránt. A Honvéd nyugodt, stabil háttért biztosít a számunkra, s mivel növekedni szeretnénk, ez most különösen fontos.

Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke és Gubacsi Zsófia aláírásával kezdődött meg a komoly építkezésGergely István, a BHSE ügyvezető elnöke és Gubacsi Zsófia aláírásával kezdődött meg a komoly építkezésFotó: BHSE

A korábbi top100-as teniszezőnő szerint az első Szuper Ligás évben nem várnak majd el sokat a csapattól, bár Udvardy Luca beállásával a legmagasabb szinten is ütőképesek lehetnek. S bár mindenkit szívesen fogadnak, aki náluk képzeli el a jövőjét, semmiképpen sem fognak kizárólag a Szuper Liga miatt igazolni. Jövőre ráadásul a fiúvonal építését is megkezdik, mégpedig a legfiatalabbaktól, vagyis a bázisnövelés érdekében.

Az együttes kapitánya Simara János szerint is nagy dolog, hogy ez az igen fiatal csapat feljutott a legjobbak közé, és elsősorban ő szorgalmazta, hogy az őszi meccseken, már az U12-es Nógrádi Noémi és Sziklai Zita is pályára lépjen.

− Mindketten nagyon sokat fejlődtek az elmúlt félévben, tavasszal még korai lett volna bevetni őket a női csapatok ellen, mostanra azonban kellőképpen megértek a feladatra – magyarázta honlapunknak Simara János. – Az edzéseken természetesen nagyon figyeltem rájuk, teszteltem a tudásukat, próba nélkül nem dobtam volna be őket a mélyvízbe. Udvardy Luca sérülése miatt azonban végül nem is igen volt más választásunk, és nagyszerűen helytálltak. A rájátszás első mérkőzésén, a PG Tenisz ellen szerintem nem mi voltunk az esélyesek, és éppen, hogy a legfiatalabbak remek teljesítményének köszönhetően nyertünk. Noémi és Zita egyaránt fantasztikus volt. Ez egyrészt nekünk öröm és visszaigazolás arra, hogy a lehető legjobb úton járunk, másrészt viszont tükröt tart a magyar női tenisz elé is.

A PG Tenisz (zöldben) legyőzése igazi bravúr volt a honvédos fiatalok részérőlA PG Tenisz (zöldben) legyőzése igazi bravúr volt a honvédos fiatalok részérőlFotó: BHSE

A szakember szerint, a női OBI-es indulás a tizenhat-tizenhét éves játékosaik versenyeztetése miatt volt különösen fontos, akik éltek is a kínálkozó lehetőséggel. Simara János korábban éveken át irányított Szuper Ligás együtteseket, így most számára is érdekes volt alsóbb osztályban játszani. Ugyanakkor azt egyáltalán nem érti, miért nincsenek támogatói a hazai csapatbajnokságoknak, különös tekintettel a legmagasabb kategóriára. Nagyobb értéke lenne a győzelmeknek, és általában a részvételnek is. Arról nem beszélve, hogy a klubok is motiváltabbak lennének az indulásra, s arra, hogy a legjobb csapattal álljanak ki.

− Igyekeztünk játékosaink egyéni edzőivel is teljes összhangot kialakítani, péntekenként tartottuk az összetartó gyakorlásokat, amelyet mindig izgalommal vártak a lányok. Ugyanakkor Gubacsi Zsófia támogatását és segítségét sem tudom elégszer hangsúlyozni, aki klubtulajdonosként hosszú évek óta sokat tesz ezekért a gyerekekért, s ezáltal a magyar teniszért is – tette hozzá Simara János, aki szerint jövőre a legjobb négy közé is bejuthatnak a legmagasabb osztályban, amennyiben a fiatalok az idei évben mutatott ütemben fejlődnek tovább. A kiesés lehetősége meg sem fordul a fejében, a mezőny ismeretében ezt bátran ki meri jelenteni. Éppen ezért nem is akarnak mindenáron erősíteni, bár ez sem elképzelhetetlen.

A dobogó két legmagasabb fokán, Sziklai Zita (balról) és Nógrádi Noémi (középen) a hazai pályán megrendezett kiemelt kategóriás U12-es tornánA dobogó két legmagasabb fokán, Sziklai Zita (balról) és Nógrádi Noémi (középen) a hazai pályán megrendezett kiemelt kategóriás U12-es tornánFotó: Gubacsi Zsófi Tenisz Klub

A nyári szezonban a Gubacsi Zsófia Teniszklub SE hat pályáján nyugodtan készülhetnek a BHSE játékosai, a téli időszak azonban elég sok fejtörést okoz a pályák beosztásakor, hiszen ekkor csak kettőt fednek le sátorral. A költségek fizetésére természetesen bérlőkre is szüksége van az egyesületnek, a megmaradó órákon pedig a versenyzők a fogyatékkal élő teniszezőkkel is osztoznak, hiszen ez utóbbiak is évek óta itt kapnak játéklehetőséget.

A jelenleg elsősorban klubszolgáltatásaival hátteret biztosító Budapesti Honvéd SE vezetőinek ugyanakkor hosszútávú terveik vannak a teniszezőkkel, s természetesen idővel a pályagondokon is enyhíteni szeretnének.

− Nagyon fontos volt számunkra, hogy egy korábban tradicionálisan erős sportágunkat tudtuk visszahozni az egyesület keretei közé – tudtuk meg Imre Gézától, a BHSE sportigazgatójától. – Az előkészítő tárgyalások során minket is megfogott Gubacsi Zsófia lendülete és elkötelezett honvédos érzelmei, amelyek az eltelt évek ellenére sem koptak meg. Szívvel-lélekkel vágott bele a munkába, jó példát mutatva mindenkinek. A sikerek tempója kicsit minket is meglepett, de nagyon örülünk nekik és büszkék vagyunk a játékosokra. A női csapattal kapcsolatban pedig különösen fontos volt számunkra, hogy fiatal teniszezők alkotják, klubunkban ugyanis prioritást élvez az utánpótlás-nevelés. A következő nagy lépés és feladat, hogy helyet keressünk a számukra. Nagyon szeretnénk minél közelebb hozni őket, ide a tizenharmadik kerületbe. Az „Iskolám a Honvédban” program keretében minél előbb szeretnénk a teniszt is felvenni a sporttelepünkön zajló foglalkozások sorába, amelyre a szerződött iskolák jönnek a tornaórák keretében. Ez egyfajta toborzási lehetőség is, amellyel tovább erősíthetnénk a szakosztály bázisát. Persze, most leginkább a pályafejlesztésen törjük a fejünket, ötletek már vannak, de még nem tudok konkrétumokra beszámolni. De ezen a téren is bizakodóak és optimisták vagyunk, s reméljük, hogy hamarosan olyan megoldást találunk, amely minden fél számára kedvező lesz. A BHSE teniszszakosztálya pedig ismét régi fényében csilloghat.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline