search

Hazai

Adódik, hogy rácsodálkozik az ember a környezetére. Itt van például ez a közel nyolcezres kisváros a Jászság szélén: sokunknak még a neve is ismeretlen, nem pedig az, hogy mit kínál a sportoláshoz, a testmozgáshoz (megszoktuk: legtöbb településen a futballpálya az egyetlen…). Jászárokszálláson az Eleven Ház sportközpont, pontosabban Sportcentrum – Eleven Business & Sport Hotel büszke lehet sokrétű sportos ajánlatára. Melynek a tenisz is részese.

Árvay Sándor

Először azt tisztázzuk Agócs Sándor tulajdonossal, hogy miként lehet odajutni (kocsival az M3-ostól alig tízpercnyi furikázás, vonattal Jászberény, vagy a Budapest-Miskolc közötti InterCity vámosgyörki megállója a közelítési pont). Amíg a helyszínre érünk, azt is megtudjuk, hogy a sportközpont nem az angol 11-es szám magyarba ültetése, hanem arra a testkultúrára, az elevenségre, a sok mozgásra utal, melyet az Agócs-család fontosnak vél, s melyet a 3 csillagos, 28 ember elhelyezésére alkalmas szálláshely, s a hozzá tartozó létesítmények szolgáltatásként felkínálnak. Hatalmas fitneszterem, csoportos edzések, szauna, masszás, fallabda- és teniszpálya.

Eleven sportcentrumEleven sportcentrum

 

–  Azt szeretnénk, ha a sportra, a testmozgásra buzdítana a létesítmény minden egysége. S nem csak a helyszínen, a közelben is. Itt a városban a fürdő, uszoda egyelőre még csak tavasztól őszig tart nyitva, de van terv és ígéret a fedett létesítmény kialakítására. S szervezünk kirándulásokat, erdei barangolásokat, biciklitúrákat a közeli hegyekbe, a Mátra lejtőire. Sokszor magam is bringára pattanok, s vezetem a túrázókat – vall sportos életmódjáról, s a testmozgást hirdető elveiről Agócs Sándor.

S miközben körbejárjuk a kisváros nagy létesítményét, a légkondival, wifivel felszerelt Eleven Ház Sportcentrum és Szálloda minden egységét, az is érdekel, milyen élet zajlik a teniszpályán. E kis birodalom mindennapjairól Kóczi Ferenc edző tájékoztatja olvasóinkat.

– Százhalombattán éltem, dolgoztam és teniszeztem hosszú ideig, de hazaköltöztünk Jászárokszállásra. Itt aztán hamar eluntam, hogy csak a kertészkedés jelenti a szabadtéri mozgást. Hiányzott a tenisz, így a közeli Jászberényben kerestem partnereket. Aztán végül itt, Árokban lett az igazi teniszes otthonom is – tudjuk meg Kóczi Ferenctől, aki napjainkban az Eleven Ház sportcentrumában levő teniszpályán tart foglalkozásokat, szervezi a teniszéletet.

 

– Az volt a feltétele az itteni munkavállalásomnak, hogy elvégzem előtte az edzői tanfolyamot. Nyugdíjasként jártam ki ezt az iskolát. A pesti oktatáson Punyi Gábor volt a mentorom, s noha korábban is teniszeztem, tőle tudom, hogy mit, mikor és hogyan kell továbbadnunk a képzésben a fiataloknak – fűzi tovább a gondolatot az életvidám tréner, aki immár négy esztendeje a helyi teniszélet egyik fő szervezője. Ő foglalkozik az oktatással. Tizenhatan járnak a kedd, csütörtök délutáni kiscsoportos gyakorlásokra. – A legfiatalabb 8 esztendős, a három nagyfiú pedig már kinőtte a gyerekcsapatot, ők inkább a felnőttekkel edzettek.

Arról már Agócs Sándor beszél, hogy igyekeznek hosszúra nyújtani a szabadtéri szezont, s a téli időszakban is felhasználni a kemény pálya napsütés adta előnyeit. Az oktatásnak egy fontos eszközét, az adogatófalat ez év szeptemberében a www.molino24.hu partnerük látta el szuperkemény felülettel és így, ezzel támogatta önzetlenül  a helyi gyerektenisz-oktatást .

– Lépésről lépésre fejlődünk. Rendszeres házibajnokságunk van, jönnek már Jászapátiból, Jászfényszaruból, sőt, mivel a vármegyék határán fekszik a városkánk, még Hevesből, Gyöngyösről is volt indulónk.

A kedvező fekvés egyébként a sportközpont üzemeltetésében is meghatározó szerepet játszik. Szolnok, Jászberény, Gyöngyös, sőt még az autópályán alig egy órányi utazásra levő főváros is „bejárható” távolságban van.

A helyszínnel kapcsolatban Agócs Sándor azt is kiemelte, hogy a város környékén megtelepedett ipari park cégeihez érkező külföldi és hazai üzletkötők, szakemberek a munkanapokon jól „töltik” a szállodát, s örülnek, ha munka, tárgyalás után itt testmozgásra, sportos kikapcsolódásra van alkalmuk. – Hétvégeken pedig azon vagyunk, hogy utazók, kirándulók testmozgásához kínáljunk lehetőségeket, főleg a hazai turizmus sportos igényeit szolgáljuk ki.

– Nemrégiben Béres Alexandra járt a város termálfürdőjében tartott rendezvényen, s megtekintette a fitnesz-központunk berendezéseit, a szaunát, meg a 14 szobás, háromcsillagos szállodánkat is, s Facebook-posztjában azt írta, „el sem tudok képzelni jobb edzőtábor-helyszínt” – büszkélkedett a 2023 januárjában elkészült hotel tulajdonosa.

A hotel 14 darab kényelmes, modern berendezésű szobával rendelkezik, melyek mellett bár, fitneszterem, squash-és teniszpálya gondoskodik a teljes körű kikapcsolódásról.  A csoportos edzések között van gyermek aerobik, nyugdíjastorna, spinning, TRX&Mobility, jóga, alakformáló mozgás, Powerboy, Hip-Hop,  valamint meg lesz rendezve a  Jaszi-Jágó futóverseny, s a részvevők számára kedvezményes keresztedzési lehetőséget biztosít az Eleven Ház.

– A helyiek teniszbajnoksága pedig kezdi kinőni az egyetlen pályát… – kapcsolódik vissza a beszélgetésbe az edző, de tudva, hogy a rendelkezésre álló terület minden négyzetméterét betöltötte már a létesítmény – inkább azt részletezi, hogy miként lehet mégis gazdálkodni, osztozni a játéklehetőségen. Három csoportban vívnak körmérkőzéses tornát, kora tavasztól késő őszig tart a bajnokság. Az múlt hétvégére csúszott a gyerekek házibajnoksága,  két külön csoportban (11 év alatt , illetve a 12 - 14 évesek számára). A kicsiknél az idei győztes Monori Maja lett, míg a nagyoknál Szőke Patrik.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline