search

Hazai

A NEK-en zajló felnőtt országos bajnokság szerdai játéknapján a nők között Faludi Vivien okozott csupán meglepetést Wiandt Viktória legyőzésével, s ezzel a legjobb négy közé jutott. A népesebb férfi mezőnyben a legjobb nyolc közé jutás volt a tét, többen is nagy csata árán harcolták ki a negyeddöntős szerepelést. 

Gy. Szabó Csilla

A hölgyek idei versengésére a szokásosnál is kevesebben neveztek, mindössze tizenkilencen, az utolsó pillanatban ráadásul az első kiemelt Szabanin Natália vissza is lépette. Ezzel a tábla felső részén megnyílt az út a fiatalabbak számára. Benke-Giosanu Izabella így hetedik kiemeltként, a játék nélkül negyeddöntőbe jutó Gyene Csengét 6:2, 6:1 arányban verve harcolta ki az elődöntős szereplés jogát, csütörtökön, a harmadik kiemelt Kis-Czakó Eszter ellen pedig már egyenesen a döntőbe jutás lesz a tét.

− Attól kezdve, hogy Nati visszalépett, természetesen én is a négy közé jutást tűztem ki célul magam elé, amit eddig teljesítettem is – mondta mérkőzését követően a Vasas játékosa, Benke-Giosanu Izabella.  – Csenge ellen biztosan kellett a pályán tartanom a labdát, miközben irányítani is próbáltam. Eszti ellen valamikor nagyon régen játszottam, de mostanában nem, így nem is nagyon tudok jósolgatni. Szeretnék jól játszani, meglátjuk ez mire lesz elég.

A Komlódi Kiarát búcsúztató (6:2, 6:1) Kis-Czakó Eszter már sokkal konkrétabb elvárásokkal érkezett a Nemzeti Edzésközpontba, jóllehet a felkészülését egy betegség és egy ütőcsere is megzavarta. A Bp. Honvéd teniszezője azonban nagyon fontosnak tartja az ob-részvételt, de egyébként is minden versenyt komolyan vesz, amelyiken elindul.

− Természetesen mindig a győzelem a cél, másképp nem is szabad nekivágni – jelentette ki Kis-Czakó Eszter. – De azért ez mégiscsak egy felnőtt országos bajnokság, aminek számomra óriási jelentősége van. A kisebb nehézségek ellenére az utóbbi időben nagyon pozitív változások történtek az életemben, úgy érzem visszataláltam a régi önmagamhoz. Élvezem a játékot, az óriási bizonyítási kényszert pedig szépen lassan elengedtem. Azt hiszem nagyon jó útra léptem ezzel. Korábban sokszor izgultam a meccsek előestéjén, most viszont azért nem tudtam igazán aludni, mert annyira vártam már, hogy pályára léphessek. És ez nagyon jó érzés, ráadásul a fejlődésben is segíteni fog. Kiara ellen, aki mindig veszélyes ellenfél, kicsit döcögősen indult a meccs, de azután belejöttem. Azzal nyertem, hogy agresszívabb voltam nála és variáltam a játékomat.

Hétvége óta folynak a mérkőzések a Nemzeti EdzésközpontbanHétvége óta folynak a mérkőzések a Nemzeti Edzésközpontban

A női tábla alsó felében Faludi Vivien okozott kisebb meglepetést Wiandt Veronika legyőzésével, a 7:5, 7:5-re nyert találkozót követően így érthető örömmel nyilatkozott honlapunknak:

− Bevallom nagyon nyerni akartam, fel is készültem alaposan a meccsre, s ez meg is látszódott a játékomon. Fejben kitartóbb voltam Veránál, és jobban koncentráltam. Amikor hibáztam, akkor gyorsan túl tudtam lépni rajta, ami az ellenfelemnek ma nem igazán sikerült. Az ob előtt nem gondolkodtam a helyezéseken, Punyi Anna visszalépett, így csupán ma kellett kitennem magamért. Csütörtökön Tóth Amarissa ellen játszom, akivel eddig még soha nem volt lehetőségem összemérni a tudásomat. Természetesen szeretném magamból kihozni a maximumot, s mindent megpróbálok, hogy méltó ellenfele legyek.

A világranglista első 1000. magyar női helyezettjéből egyedül a Kiskút TK játékosa, Tóth Amarissa vállalta az ob-részvételt, Szabanin Natália visszalépésével pedig szinte egyenes út kínálkozik számára, hogy ismét az ő neve kerüljön fel a Körmöczy Zsuzsa vándorserlegért.

A férfiak népesebb, fiatalokkal tarkított mezőnye számára csütörtökön még csak a legjobb nyolc közé jutás volt a tét. Az 1. kiemelt Kis-Balázs Rafael már délelőtt biztosította helyét a negyeddöntőben Halmos Kornél 6:0, 6:2-es legyőzésével. Ellenfele Bartakovics Marcell lesz, aki nagy csatában verte Kovács Márkot. Kis-Balázst követte a 3. kiemelt Boros Attila, aki a kvalifikációból érkező, az első fordulóban Sávay Zalánt legyőző Góczi Eriknél bizonyult jobbnak, 6:1, 6:2 arányban. A fedett pályás felnőtt bajnoki címmel rendelkező Vasas játékos kisebb sérülés után lépett pályára az ob-n.  

− A sípcsontommal bajlódtam az utóbbi hetekben, és egy betegséget is elkaptam, amiből még ki sem jöttem rendesen – tudtuk meg Boros Attilától. – Szerencsére az első forduló nem volt nehéz, Paragi a selejtezőből érkezett, ahogy Góczi is. Csütörtökön, Hornung Gábor ellen, viszont már óriási csata várható. Mivel az ob Budapesten van és salakon, ezért az említett nehézségek ellenére is játszani akartam. Szerencsére eddig nagyon jól éreztem a játékot, jóllehet közel sem vagyok százszázalékos formában. Gábor ellen mindent megpróbálok, meglátjuk hogy alakul.

A 2. kiemelt Szőke Ádám is magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé, Pesti Balázs és Miljanic Markó ellen egyaránt két-két játékot veszített csupán. Az ő ellenfele Szappanos Márton lesz, aki három szettben verte a mezőny rangidősét, Szatmáry Adriánt. Pedig Szőke szívesen visszavágott volna utóbbinak, akitől a téli ob-n vereséget szenvedett.

− Az esélyesség terhét érzem magamon, ezért most lépésről lépésre, vagyis meccsről meccsre haladok – magyarázta Szőke Ádám. – Meg szeretném mutatni, hogy amennyiben a helyzet úgy kívánja, tudok nagyon komoly is lenni. Nagyon jól felkészültünk erre az ob-ra, ráadásul egy sikeres nyár van mögöttem, úgyhogy az önbizalmam is rendben van. Kifejezetten élvezem a játékot. Azt hittem Adrián ellen kell majd játszanom a negyeddöntőben. Párosban Halmos Kornéllal éppen őt búcsúztattuk Borsos Gábor oldalán, pedig második kiemeltként esélyesebbek voltak nálunk. Az első szettben érvényesült a nagyobb tapasztalatuk, a folytatásban azonban a mi frissességünk volt az előny. A rutin egyébként fontos dolog, hiszen tudni kell melyek az igazán fontos pontok, s azokat kell megcsinálni.

A szerdai nap leghosszabb, szinte maratoni mérkőzését Kisantal Botond (4. kiemelt) és Sztasák Jonatán vívta. Utóbbi 7:5-re nyerte az első szettet, majd Vasas teniszezője egyenlített 6:3-mal. A harmadikat a Tenisz Műhelyes Sztasák hozta, aki a csb-meccseit a PG színeiben vívta. A fiatal játékos a Tabánban ma már inkább edzéseket vezet, éppen ezért nem is készült túl sokat az ob-ra.

Sztasák Jonatán közel három és fél órás csatát vívott Kisantal BotonddalSztasák Jonatán közel három és fél órás csatát vívott Kisantal BotonddalFoto: Magyar Tenisz Szövetség/Bor Péter

− Azért most volt egy intenzív hetem Lukács Ivánnal, aki mindig segít, ha tud, a csapatverseny előtt pedig Punyi Gáborékhoz mentem le gyakorolni – ismerte el Sztasák Jonatán, aki három óra húsz percig küzdött Kisantallal. – Botond ellen már a meccs elején rájöttem, hogy nem fogom tudni leütni a pályáról. Így azt gondoltam, hogy vagy ki tudom gyúrni ezt a meccset, vagyis lefutom, vagy övé a győzelem. A harmadik szettben az új labdák neki voltak furcsák, így négy-nullára is elhúztam, öt-négynél pedig három meccslabdám is volt. Ez utóbbit olyan jól ki tudtam zárni a fejemből, hogy még magam is meglepődtem rajta. A Szuper Ligában kikaptam Botitól, ezért most nagyon vissza szerettem volna vágni neki, örülök, hogy sikerült.

Az egyetemi tanulmányai mellett a TM-nél heti szinten edzősködő Sztasák Jonatán természetesen alaposan elfáradt a közel három és fél órás meccstől, így alapos levezetésbe kezdett, hiszen csütörtökön délben már Mészáros Patrik ellen kell pályára lépnie, aki 6:2, 6:4 arányban búcsúztatta a budaörsi Varga-Tóth Olivért.

Közel három órán át küzdött a továbbjutásért Hornung Gábor is, akinek a Vasas selejtezőből érkező játékosa, Földi Tamás nehezítette meg a dolgát. A csopaki teniszező végül 6:4, 3:6, 6:4 arányban nyert és készülhet a Boros Attila elleni csütörtöki meccsére.

− Bevallom nem számítottam ilyen szoros meccsre, jó formában éreztem magam, azt hittem könnyebben tovább lépek majd. Az az igazság, hogy a tegnapi nap is kicsit hosszú volt, ezért picit fáradtabbnak éreztem magam a szokásosnál. S hogy mi a célom, elődöntő, döntő, győzelem. De félretéve a tréfát, már egy elődöntős szereplésnek is nagyon örülnék. Boros Attila ellen elég régen játszottam utoljára, azóta sokat erősödtem, stabilabb lettem. A mai meccsen döntő szettjében a szerváim mögött elég agresszív voltam, az adódó breaklabdát pedig kihasználtam. Az első két szettben csak az ütőm volt a pályán, a harmadikban viszont már a fejem is! – foglalta össze nyolcaddöntős meccsét Hornung Gábor.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline