search

Hazai

Egyesben nem jutott a Hungarian Grand Prix WTA250 egyéni elődöntőjébe Stollár Fanny, párosban azonban vigasztalódott, hiszen a lengyel Katarzyna Piter oldalán győzött a Nadia Podoroska, Kamilla Rahimova (argentin, orosz) duó ellen, így vasárnap döntőt játszhat a Római Teniszakadémia Asbóth József stadionjában.

Árvay Sándor

A vihar miatt péntekről szombat délelőttre halasztott egyéni negyeddöntő-folytatásban Fanny két játszmában kikapott ukrán ellenfelétől, aki később a fináléba is bejutott. A magyar teniszező számára párosban kínálkozott a lehetőség, hogy ott legyen a vasárnapi finalista programban.

Néhány perccel este nyolc előtt kezdődött a villanyfényes  összecsapás. Izgalmas első játszma behúzása után jó ütemben haladtak Fannyék a meccsnyerés irányába. 7:6, 5:2-nél azonban nem sikerül kiszerválni a győzelmet, így vetélytársai a break és saját adogatójátékuk megnyerése jóvoltából vészes közelségbe kerültek. Sőt: újabb break elérésével zsinórban harmadik játékot is megnyerték, s 5:5-nél ők szerváltak az előnybe kerülésért. Azt is behúzták, így a Stolláréknak a szettben maradás kiharcolása volt a céljuk a sorsdöntő játék során.

Megtört végre rossz sorozatuk, így 6:6-nál tie-break pontvadászat kezdődött, akárcsak az első játszmában. Térfélcserekor 3-3 volt az állás, majd 4-4 és 5-5, s 6-5 állásnál meccslabdánál fogadtak Stollárék. Sikerült!!!!

Fanny és lengyel partnere 1 óra 49 perc játék után ünnepelhették a döntőbe jutást, ahol a Jessie Aney, Anna Siskova amerikai, cseh párossal néznek majd szembe.

- Nem tehettem meg partneremmel, hogy az egyéni meccsem vereségével a fejemben búslakodjak, s ne játsszak száz százalékosan - mondta Stollár Fanny. - Izgalmas, jó mérkőzést vívtunk, sokat segített a közönség bíztatása. Örülök, hogy bejutottunk a fináléba. Ellenfelünket nem ismerjük, de lesz rá időnk, hogy felkészüljünk. Természetesen az a célunk, hogy megszerezzük a tornagyőzelmet.

Páros, elődöntő:
Katarzyna Piter, Stollár Fanny (lengyel, magyar) - Nadia Podoroska, Kamilla Rahimova (argentin, orosz) 7:6(3), 7:6(5)

Vasárnap 14.30 órakor tehát döntőt játszhat a magyar lengyel duó: Piter, Stollár - Aney, Siskova (amerikai, cseh).
Ezt követően, nem hamarabb mind délután ötkor kezdődik az egyéni finálé az orosz Tyimofejeva és az ukrán Baindl között.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline