search

Hazai

A Hungarian Grand Prix csütörtöki napját követően Stollár Fanny maradt versenyben egyedüli magyarként a 250-es WTA-tornán. Mind Bondár Anna, mind pedig Tóth Amarissa búcsúzott egyesben, míg Stollár a lengyel Piter oldalán már az elődöntőért pályára lépve a cseh Maleckova sérülése miatt vesztes állásból jutott tovább.

Gy. Szabó Csilla

A centerpályán csütörtökre kiírt találkozók az eddigiekkel ellentétben viszonylag gyorsan, két szettben pörögtek. Podoroszka 6:3, 6:0-ra verte Siskovát, Timofejeva pedig 6:1, 6:1-re Schnaidert. A folytatásban a legjobb nyolc közé jutásért harcoló két magyar, Bondár Anna és Tóth Amarissa esetében sem volt szükség harmadik szettre, bár ennek a hazai közönség örült a legkevésbé. Az orosz Avaneszjan három (6:3, 6:0), az ukrán Baindl pedig négy (6:3, 6:1) játékot engedélyezett Annának, illetve Amarissának.

A WTA-n 69. helyezett Elina Avaneszjan szinte tökéletes játékkal lepte meg Bondárt, akitől tavaly, Kolozsváron még 6:4, 6:2-re kikapott. A római-parti szeles idő azonban most egyáltalán nem kedvezett a magyar lány stílusának, akin látszott, hogy nagyon szeretne jól játszani, ám ez csak néhány pillanatra sikerült neki. A 2:1-es vezetést követően zsinórban négy játékot veszített el, a másodikban pedig már gémet sem nyert. Mestere, Kuhárszky Zoltán szerint, ebben óriási része volt a már-már viharos erejű szélnek.

− Avaneszjan pontosan úgy játszott, ahogy ilyen időjárási körülmények között kell – ismerte el Kuhárszky Zoltán. – S bár nem szokásom mentegetőzni, mert a tények mindig erősebbek a magyarázatnál, most mégis fel kell kicsit mentenem tanítványomat, akinek ez a védekező stílus egyáltalán nem az erőssége. Hiába is próbált az adott körülményeknek megfelelően váltani, neki az nem megy. A nagy első szervákat ekkora szélben nem tudta pontosan kivitelezni, a második kickre pedig remekül reagált ellenfele. Minden, ami Annának egyébként fegyvere, az itt és most nagyon nehezen kivitelezhető lett volna. Főleg egy ilyen riválissal szemben, aki viszont pontosan azt csinálta, amit kellett, s akihez amúgy is ez a stílus állt közelebb.

A tanítvány szinte pontosan úgy értékelte a mérkőzést, mint mestere. Bondár Anna honlapunknak elismerte, hogy nem tudott alkalmazkodni a nehéz körülményekhez, s ezzel elvesztette valamennyi fegyverét. Pedig volt jól felépített taktikája, ám a szél elvitte a magas tenyereseit. S miközben orosz lány minden labdát biztosan visszatett a pályára, Anna egyre többször hibázott bele a labdamenetekbe.

A legjobb nyolc között Avaneszjan hatodik kiemeltként a torna legerősebb rangsorával rendelkezik, így akár a végső győzelemre is esélyes lehet. Ám ehhez előbb a legjobb négy közé kell jutnia, mégpedig pénteken, Nadja Podoroszkával szemben.

Bondár Anna Bondár Anna Fotók: huntennis.hu

Bondár Annát Tóth Amarissa követte a centerpályán, mégpedig a Szabanin Natáliát búcsúztató Katyerina Baindl ellenében. Az ukrán teniszezőnek mindössze kilenc percre volt szüksége ahhoz, hogy 3:0-ra elhúzzon, majd egy hosszabb gém után már 4:0 volt a javára. Ekkor a magyar lány pillanatai következtek, 4:3-ra feljött, ám a szettet mégis rutinosabb ellenfele fejezte be 6:3 arányban, 48 perc alatt.

A második szett kiegyensúlyozottan indult, 1:1-nél úgy tűnt, a magyar fiatal ismét megszorongatja a WTA 100. helyezettjét. A folytatásban azonban egyre inkább utóbbi akarata érvényesült és 6:1-re nyerte a második szettet. A találkozó utáni interjúban úgy fogalmazott, hogy bár ellenfele hazai pályán játszott, ő ezt azért nem érezte tehernek, mert kizárólag a saját teniszére figyelt. Ezt követően kihasználta a nyilvánosság kínálta lehetőséget arra, hogy jobbulást kívánjon Csang Suajnak, s azt a reményét is kifejezte, hogy minél előbb és minél erősebben térjen vissza közéjük a WTA mezőnyébe. Mint köztudott, Tóth Amarissa úgy jutott a legjobb 16 közé, hogy kínai ellenfele feladta ellene a mérkőzést, s ennek később nagy visszhangja lett a nemzetközi teniszéletben.

Természetesen nemcsak Csang Suajt viselték meg a Római Teniszakadémián kedd este történtek, de Tóth Amarissát is, akinek viselkedéséről a világ legjobbjai nyilatkoztak elítélően. Honlapunk éppen ezért a találkozó után először azt a kérdést tette fel neki, hatással volt-e a mérkőzésen nyújtott teljesítményére az incidens? Erre tömören csak egy igennel válaszolt, s nem is akart többet beszélni róla, a néhány perccel később kiadott közleményben foglalta össze az ezzel kapcsolatos gondolatait.

 "Nem gondoltam volna, hogy pályafutásom első WTA-főtáblás sikere ekkora vihart kavar. Nagyon sajnálom a történteket, tisztelem Csang Suajt játékosként és emberként is. Soha nem állt szándékomban tiszteletlennek lenni, bántani vagy felzaklatni senkit, kiváltképpen az ellenfelemet" - mondta a 20 éves magyar játékos a keddi meccséről, miután csütörtökön kiesett.

Amarissa elsősorban a meccs utáni ünnepléséért kért elnézést:
 "Tisztában vagyok vele, hogy nem kellett volna úgy ünnepelnem, ahogy a meccs után tettem, ezt sajnálom. A meccs hevében elragadtak az érzelmeim és a pillanat. A teniszre koncentráltam, nem így akartam nyerni" - jelentette ki Tóth, aki hozzátette, reményei szerint lesz lehetősége beszélgetni Csang Suajjal, és elmondani neki, milyen rosszul érzi magát, hogy a meccsük így ért véget.

A mérkőzésről annyit mondott, hogy az elmúlt két nap a teniszén is nyomott hagyott, nem tudott olyan koncentráltan felkészülni a meccsére, mint szokott. Éppen ezért a saját játékát sem tudta teljes egészében hozni. Ellenfele ezzel szemben nagyon jól teniszezett, nem adott hibákat neki, és gratulál a győzelméhez!

A centeren ekkor már Stollár Fanny játszott Katarzyna Piter oldalán, s a Nagy, Tóth kettőst búcsúztató Kolodziejova, Maleckova kettős ellen kísérelték meg a legjobb négy közé jutást. Az első szett nagy csatát hozott, amelyet végül rövidítésben nyert meg a cseh duó, s ettől akkora lendületet kapott, hogy 5:1-ig meg sem állt. Az i-re azonban nem sikerült feltenniük a pontot, Fannyék egyre közelebb kerültek hozzájuk. 5:3-as és 15:0-as állásnál Maleckova a lehető legrosszabbul ütött meg egy lecsapást, a földre érkezve pedig sikítva kapott a bokájához. Olyan súlyosnak tűnt az eset, hogy szinte biztos volt a visszalépésük, ám az orvosi ellátás után a cseh teniszezőnő bicegve ugyan, de mégis visszatért a pályára. Minden bizonnyal azért, mert három pontra voltak csupán a találkozó megnyerésétől. A közönség természetesen tapssal jutalmazta bátorságát, s bár Kolodziejova megpróbálta kiszerválni a meccset, végül elveszítették a játékot. 5:4 lett az állás, a sérült cseh pedig sírva ölelte meg társát, s jelezte, hogy nem tudja folytatni a mérkőzést.

− Ez nem a mi meccsünk volt, de ennek ellenére hajtottunk, nem adtuk fel, még akkor sem, amikor ellenfelünk már öt-egyre vezetett a második szettben – nyilatkozott sportszerűen Stollár a találkozó után. – Mi nem igazán éreztük a játékot, ők viszont nagyon stabilan játszottak, jól röptéztek, és léptek be a labdákra. Nagyon sajnálom, ami történt, természetesen nem így szerettünk volna továbbjutni. A következő fordulóban ennél jobban kell játszanunk.

Stollár Fanny ezzel már most az idei legsikeresebb magyar játékos, hiszen egyesben egyedül jutott a legjobb nyolc közé, párosban pedig elődöntőt játszhat szombaton. A remeklő magyar játékost az egy hét alatt ifj. Fekete Rudolf látta el tanácsokkal, aki az MTSZ női szakágának edzőjeként, Fanny kérésére vállalta el kísérését.

− Örömmel segítek neki, ahogy minden női játékosunknak, ha úgy hozza a sors – beszélt a pillanatnyilag igencsak eredményes együttműködésről ifj. Fekete Rudolf, hangsúlyozva, hogy korábban Babos Csaba is sokat dolgozott a fiatal magyar teniszezővel. – Egy külföldi tornáról hazatérve, hétfőtől éppen volt néhány nap szabadidőm. S bár Fanny az utóbbi időben sokat versenyzett Amerikában, amikor hazajött és a NEK-en készült, mindig láttam, hogy milyen tisztességesen, és jól dolgozik. Számomra tehát egyáltalán nem meglepő a mostani teljesítménye, ha időről időre nem akadályoznák sérülések, akkor tehetsége alapján sokkal előbbre járhatna. Az első páros meccsen Babos Timi volt az egyik ellenfél, ezért nagyon vigyáztam arra, hogy pártatlan maradjak.  Mégis ki kell jelentenem, hogy a négy játékos közül Fanny mutatta be a legjobb teniszt, stabil volt alapvonalról, kiválóan szervált, röptében pedig klasszis megoldásokkal élt. Az egyes első fordulójában, a spanyol Burillo Escorihuela ellen eleinte nem találta a helyét a centerpályán, ám amikor beindult láthatóan el kezdett hinni magában, ami az ő számára életbevágóan fontos. Mivel itt komoly WTA-szintű teljesítményt nyújtott, úgy gondolom, ez a győzelem áttörés lehet a karrierje szempontjából, amelyben az elmúlt négy év során alig volt problémamentes időszak. Erre a teljesítményre bátran alapozhat a folytatásban, hiszen a klasszis megoldások mellett, a fontos pillanatokban mindig ő döntött jól. Márpedig a tenisz leginkább ezen múlik. Amint megérezte a stabilitást, belement a hosszabb labdamenetekbe, és egy nyerő felfogást épített fel magában.

Ifj. Fekete Rudolf a Tatjana Maria elleni szerdai, szintén győztes meccs értékelésénél hangsúlyozta, a német teniszezőnő kellemetlen, nyesett, lapos labdákra építő stílusát, amelyet szinte hibátlan játékkal kombinált. Nem adott egyetlen ingyen pontot sem, így Fannyra hárult a támadás terhe és kockázata.

− A második szett első két gémjéig a játék minden elemében felülmúlta német ellenfelét, nem várt a hibájára. Ezt követően kicsit esett az energiaszintje, amit rutinos riválisa azonnal kihasznált. Ekkor már az alapvonalon belülre lépve kifejezetten támadott a nyeséseivel, ráadásul a fonák oldalt célozva. A döntő szettben két nagyon fontos dolgot emelnék ki, Fanny harcosságát, valamint a fontos pontoknál mutatott tökéletes összpontosítását. Remélem, hogy az eddigiek visszaadják a hitét, a munka és a tehetség ugyanis már az ő oldalán van – foglalta össze Stollár Fanny menetelésének legfontosabb összetevőit ifj. Fekete Rudolf, aki nagyon bízik benne, hogy a 24 éves teniszezőnő a hét hátralévő részében további meglepetéseket tartogat a számunkra.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline