search

Hazai

Idén is csak magyar játékos kap szabadkártyát a budapesti WTA versenyre, a szombaton kezdődő Hungarian Grand Prix küzdelmeire. 

Márky Jenő versenyigazgató és a HunGP szakmai partnere, a Magyar Tenisz Szövetség vezetése közösen döntött arról, hogy az idén is csak magyar játékos kaphat szabadkártyát a versenyre.

Ami a magyarokat illeti: sérülése miatt Gálfi Dalma visszalépett, pedig világrangsora (WTA 126.) alapján egyesben és párosban is saját jogon főtáblás lett volna. Több hetes gyógyulás vár reá, s reméli, hogy a felépülést követően kedvenc GS-tornáján, a US Openen már tökéletes formában lesz. Udvardy Panna (82.) és Jani Réka (155.) a párhuzamosan zajló 125 ezres romániai tornára nevezett.

Saját jogon tehát a magyarok közül csak Bondár Anna (110.) lett főtáblás, egészen szerda délutánig, amikor kiderült, hogy Babos Tímea (WTA 196.) is felcsúszott a legjobbak közé.

A Wild Card-jogok kiválasztásánál az elsődleges szempont a ranglistahelyezés volt. Ennek megfelelően a főtáblára Szabanin Natália (262.), Stollár Fanny (363.) és Tóth Amarissa (540.) kerül fel szabadkártyával.

A 24-es selejtezőben hat magyar teniszező próbálkozhat a pontszerzéssel: Nagy Adrienn (507.), Stolmár Rebeka (755.) és Bartha Panna (996.) - utóbbinak ez lesz az első fellépése a WTA mezőnyben -, valamint a mindössze 16 esztendős Bíró Melinda. Kántor Anna és Varga Viktória is lehetőséget kap a bizonyításra.

A magyaroknak nem volt szerencséjük a sorsolásnál, ugyanis mindannyian kiemelt játékossal találkoznak a kvalifikáció nyitó körében, Nagy ráadásul az elsőként rangsorolt görög Valentini Grammatikopuluval mérkőzik majd szombaton.

Bondár Anna a párosban – Gálfi Dalma helyett – a kínai Shuai Zhang oldalán indul. A 34 éves ázsiai játékos kétszeres Grand Slam-bajnok női párosban. Babos Tímea az orosz Alekszandra Panovával, Stollár Fanny pedig a lengyel Katarzyna Piterrel indul. A 16-os párostáblára szabadkártyával két magyar kettős kerülhet még fel - őket a nevezési határidő lezárulta után, a sorsolást megelőzően jelölik ki.

A Hungarian GP szombaton kezdődik a Római Teniszakadémián (a selejtezőkre ingyenes a belépés), a WTA 250-es verseny főtáblás mérkőzéseit július 17., hétfőtől rendezik. 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline