A teniszjátékosok fizikai felkészítésének hazai úttörőjére, Kelemen Imrére emlékezünk fiai, András és Imre, valamint egykori tanítványa, Csoknyay Bertalan (nyitó képünkön) segítségével. A "magyar Harry Hopman" 1956-ban, a Roland Garroson ismerkedett meg az ausztrál szakember edzésmódszereivel.
Gy. Szabó Csilla
Közel hatvan évvel ezelőtt még megtörténhetett, hogy a Roland Garros férfi döntőjét egy nappal elhalasszák az egyik finalista sérülése miatt. Igaz, ehhez 1966-ban a magyar klasszis, Gulyás István beleegyezésére is szükség volt, aki cselekedetéért – valamint a hamburgi, szintén igen sportszerű magatartásáért – egy évvel később fair play-díjban részesült. Az RG-címet végül az ausztrál Tony Roche nyerte, aki másnap már gyógyultan állt ki ellene. A legendásan elnyűhetetlen hatvanhatszoros magyar bajnok ennek ellenére sokak, így Csoknyay Bertalan számára is a párizsi nyílt teniszbajnokság igazi győztese.
− Hihetetlen kondija volt, az ellenfeleit hordágyon kellett levinni a pályáról, de ő még akkor is futott néhány szigetkört – sztorizott Gulyás Istvánról a Budaörsi Teniszcentrum alapítója, s teszi fel a kérdést, vajon, ki állt a páratlan fizikális képességek mögött?
Természetesen Kelemen Imre (1917. május 19., Túrkeve – 2002. május 2., Budapest), akit nyugodt lélekkel tekinthetünk a hazai erőnléti képzés megteremtőjének. Csoknyay Bertalan maga is sokat köszönhetett a sportolói karrierjét atlétaként és kosárlabdázóként kezdő, majd később a TF Sportjáték Tanszékét vezető, és a hazai teniszedző-képzést megszervező szakembernek, akit 1957-ben azért távolították el az intézményből, s fosztották meg szakedzői minősítésétől, mert 1956-ban őt választották meg a TF forradalmi bizottságának élére. Csak 1991-ben rehabilitálták.
Budaörsön éveken át viselte nevét egy korosztályos bajnokság, amelynek folytatását a Covid, majd pedig a klubokat sújtó energiaválság hiúsította meg. A májusi esemény a hónap kiválasztásával is Kelemen Imre születésének és halálának időpontja előtt kívánt tisztelegni, amely a Roland Garros hagyományos kezdetének idejével is egybe esett. Márpedig a magyar szakember a válogatott szakvezetőjeként Párizsban ismerkedett meg az ausztrál Harry Hopman kemény edzésmódszerével, amelyet aztán Kelemen Imre alkalmazott először a hazai teniszéletben.
− Az utóbbi időszakban kezdtem el rendezgetni a szakkönyveimet és így került kezembe az általa éppen hetven éve írt „Teniszoktatás”, amelynek még ma is aktuális szinte minden szava – emlékezett Csoknyay Bertalan egykori mesterére annak két fiával, ifj. Kelemen Imrével és Andrással, akik maguk is a pályán nőttek fel, bár a családi hagyományok miatt a tenisz mellett a tanulást is komolyan kellett venniük. Előbbi mérnök-közgazdász lett, utóbbi pedig fizikus. Édesapjuk örökségét azonban a mai napig híven ápolják, s ha tehetik mesélnek korántsem irigylésre méltó, a történelem viharai által alaposan felforgatott életútjáról.
Kelemen Imre az Ú. Dózsa 1960-ban ob-győztes női csapatával
Így többek között a Harry Hopmannal való emlékezetes találkozásról is, amelyre még 1956 májusában került sor. Az ausztrál szakember a pályafutása során később nyolc Grand Slam-címet szerző, Kenneth Robert Rosewallal mutattatott be néhány gyakorlatot. Alapként például kétszáz tökéletes kenguru-szökdelést. A meccsére készülő, akkor még fiatal játékos pedig szó nélkül végrehajtotta mestere utasítását. A tizennyolc évesen még diszkoszvetésben ifjúsági csúcstartó Kelemen ezzel a legjobb helyről kapott igazolást és biztatást, a számára addig is nélkülözhetetlen erőnléti edzések továbbfejlesztésére. Számos tanítványa, így többek között Gulyás István is, az általa pontosan megszabott erősítő és futóprogrammal egészítette ki a teniszedzéseit. A mesternek pedig mindenre volt változata, arra is, ha egy adott tornán döntős lesz, de arra is, ha korábban kiesik.
− Emlékszem, mielőtt Gulyás hosszabb túrára indult volna, egész estére bezárkóztak nálunk az egyik szobába, hogy véglegesítsék a versenyek alatti felkészülés és formábantartás legapróbb részleteit – idézte fel egyik kedves gyermekkori emlékét ifj. Kelemen Imre, aki a két fiú közül a sikeresebb teniszkarriert futotta be, amiben annak is része volt, hogy ő még a forradalmi események előtt, a TF-en dolgozó édesapja mellett, szinte belenőtt a sportágba. – Apától nemcsak a tudást vehették át a későbbi hazai edzők, de az oktatás iránti alázatát is. Minden egyes edzésre pontos, személyre szabott programmal érkezett. Akkoriban a tél a klasszikus tornatermi felkészülés ideje volt, amelyet hathetes ciklusokra osztott. Öt héten át emelkedett a terhelés, a hatodikon kicsit visszaesett. Az újabb sorozat az előző csúcspontjáról indult. Ládányi értékes edzésvázlata maradt ránk. A hazai edzőgárda két meghatározó személyiségét, tanársegédeit, Jákfalvi Bélát és Halmos Imrét is ő indította el a pályán, ahogy később több más ifjabb kollégát, mint pl. Gáspár Balázst, Katona Sándort vagy Nándori Attilát is segítette hivatásának elsajátításában.
Korabeli nagyságok együtt: Dörner László, Kelemen Imre, Katona Sándor és Asbóth József
Kelemen András szerint, ha édesapjuk élne, örömmel látná, hogy a hitvallásának tekintett erőnléti felkészítés milyen nagy szerephez jut a mai, modern játékban. Akkoriban a legtöbb sportági mester még szinte irtotta a játékosok fizikális terhelését, úgy gondolták, hogy a túlzott izomnövekedés tönkreteszi a teniszüket. Kelemen Imre azonban vigyázott az arányokra, még akkor is, ha sportolóit a teljesítő képességük határai felé igyekezett tolni. Mindezt a legnagyobb tudományos alapossággal tette, hiszen az osztálykirándulásokat rendre arra használta, hogy a fizika tanárt a biomechanika rejtelmeiről faggassa. Az így szerzett ismeretanya összefüggéseit viszont már ő maga építette bele saját tenisz edzéselméletének alapjaiba.
A két fiú máig emlékszik arra az októberi reggelre 1957-ben, amikor hiába keresték édesapjukat a reggeliző asztalnál. Az állambiztonsági nyomozók hajnalban kopogtattak, s a családfőt a gyűjtőfogházba vitték. Kelemen Imre rovásán ugyanis nemcsak a forradalmi bizottság elnöki posztja volt, de az is, hogy egy azt követő várnai kirándulás során nem volt hajlandó „hangulatjelentést” írni kollégáiról és játékosairól. Másfél hónapig tartották fogva ítélet nélkül, szabadulása után pedig alkalmatlannak ítélték arra, hogy a magyar ifjúságot nevelje. Kizárólag fizikai munkásként kaphatott munkát. Végül autófényező kisiparos apósánál lett betanított munkás. Egy napon Jámbor Gyula toppant be a műhelybe, s döbbenten kérdezte, mit csinál itt a tanár úr? A Budapesti Tanácsnál osztályvezetőként dolgozó egykori tanítvány minden követ megmozgatott, hogy középiskolai testnevelői tanári állást szerezzen mesterének.
Kelemen Imre kosárlabda iránti szeretete is örökre megmaradt
− Apa megkérdezte tőle, hogy melyik suli van ezek közül a leginkább lepukkant állapotban – mesélt a különleges választásról Kelemen András. – A mindössze hét osztállyal rendelkező Hungária körúti Széchényi volt az, így esett rá a választása. Még tornatermük sem volt, a BKV Előre pályára jártak tornaórára. Mondanom sem kell, a siralmas körülmények dacára is többször megnyerte az oktatási intézmények közötti versenyt. Nagyon szerette az iskolai munkát, hihetetlenül pontos és precíz volt, soha nem késett, a káromkodást nem ismerte. Kissé befelé forduló típus volt, nem mutatta ki az érzelmeit, a sorscsapásokat is emelt fővel viselte.
Pedig néhány évvel később ott kellett újból vizsgát tennie, ahol korábban ő volt a tanszékvezető. Ennek ellenére derekasan felkészült, s hiába akarta tudását egyértelmű jelessel jutalmazni a bizottság őt nem ismerő elnöke, az elbocsátásában korábban aktívan közreműködő pártitkár „közbenjárására” végül szerényebb jeggyel kellett beérnie. De ez sem bántotta, hiszen ismét edzősködhetett.
A közel öt évtized során, csaknem mindegyik jelentős hazai klubnál megfordult, a TFSE, a BEAC, az Újpesti Dózsa, a Vörös Meteor, a MAFC, a Spartacus, az MTK és a BSE teniszezőinek egyaránt volt edzője. Első NB I-es csapatában, a TF-en, maga is játszott Jákfalvi Béla, Halmos Imre és Vad Dezső társaságában. Utóbbival emlékezetes győzelmet arattak az akkor már sikeres Gulyás, Zentai kettős felett. Ahogy az újpesti női csapattal megnyert ob-cím is különleges volt, hiszen ezzel a Körmöczy Zsuzsa nevével fémjelzett Vasas egyeduralmát törték meg. Közben többször is irányította az éppen aktuális teniszválogatottat, az edzőbizottságot pedig hosszú éveken át vezette.
Vad Dezső, Kelemen Imre, a kép jobb szélén pedig Jákfalvi Béla
Elméleti munkássága is jelentős, 1964-ben jelent meg „A teniszjáték módszertana”, 1988-ban pedig a „Tenisz ABC”, valamint a TF Továbbképző Intézete számára írt főiskolai jegyzete, amely sokáig a hazai edzőképzés hivatalos tananyaga volt.
− Végtelenül következetes volt, az általa kiszabott penzumot mindenkinek el kellett végeznie – tette hozzá ifj. Kelemen Imre. – Edzés végén azonban mindig volt foci, vagy kosarazás. S mivel a csapatok szimpátia elapján alakultak ki, ő módszeresen az erősebb csapat ellen fújt bíróként. Nagyon szerették a tanítványai. Gulyás István például saját költségén hívta meg őt a Roland Garrosra, a hatvanhatos döntőért kapott borítékot pedig egy az egyben átadta neki. Nem volt óriási összeg, mindössze száznyolcvan dollár. A gesztust azonban sohasem feledte édesapánk, és mi sem. Nagyon büszke volt Gulyásra. Ahogy Csoknyayra is, akit tizennégy évesen a BKV Előre pályán „fedezett fel”, majd a Széchényiben is sokat segített neki testnevelő tanárként.
Kelemen Imre egyébként korábban, TF-es tanszékvezetőként is mindig a képességeket vette alapul. Neki köszönhetően került több értelmiségi, így abban az időszakban hátrányos származású tehetséges teniszező is a főiskolára.
„Te is tudsz úgy dolgozni, mint Gulyás!” – fordult az akkor még fiatal Csoknyayhoz egy napon Kelemen Imre, aki ezzel az egyetlen mondattal megváltoztatta játékosa életét, s későbbi karrierjét. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nemcsak erőnléti edzőként volt kiváló, de a mentális felkészítés, a motiváció terén is pontosan tudta mire van szüksége egy sportolónak.
„A magyar tenisz mindig gazdag volt fiatal tehetségekben, akik a korosztályos versenyeken figyelemre méltó nemzetközi sikereket arattak. Sajnos ritka kivételektől eltekintve elkallódtak, az ügyes, technikás gyerekekből közepes felnőttjátékosokká váltak. Meggyőződésem szerint sokuknál az erőnlét szerepének lebecsülése, a fizikai felkészülés elhanyagolása okozta a remélt sikerek elmaradását Jó lenne, ha ígéretes fiataljaink és edzőik belátnák végre, hogy a csúcsra csak nagyon sokmunkával, kitartó technika csiszolással taktikai felkészüléssel, gondosan megtervezett, kemény fizikai felkészüléssel lehet eljutni!” – írta Kelemen Imre 1997-es utolsó cikkében, ami az akkori Tenisz Magazinban jelent meg.
Az archiv képeket a család bocsátotta rendelkezésünkre.
