search

Hazai

A Magyar Tenisz Szövetség éves közgyűlését csütörtökön délután öt órára hirdették meg.

Totaltenisz.hu

Kezdéskor a határozatképességhez szükséges185 szavazati joggal rendelkező voksoló helyett csak 42 szavazó volt jelen, így a szabályok szerint fél órával elhalasztották a közgyűlést, amikor már létszámtól függetlenül lehetett hivatalosan tanácskozni.

Fél hatkor Lázár János MTSZ-elnök nyitotta meg az összejövetelt. Ekkor a szövetség 369 szavazatra jogosult tagja közül 60 képviselő volt jelen. Az eredeti napirend változtatására nem kerülhet sor.

Az Ellenőrző Testület 2022-es beszámolóját a közgyűlés 2 tartózkodással elfogadta.

A 2022 -es szakmai beszámolót 3 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A 2022-es mérleget és a közhasznossági jelentést 3 tartózkodással a résztvevők elfogadták.

A 2023-as tagdíj mértékét 4 nem szavazattal elfogadták.

Villámgyorsaságú tanácskozásVillámgyorsaságú tanácskozásFotó: TotalTenisz

A 2023-as költségvetési tervvel kapcsolatban

- Kovács István a Fortuna elnöke, a klubbizottság vezetője a téli klubtámogatás segítésének elmaradásáról szólt. Pluszforrás biztosítását, vagy a tervek átdolgozását kérte, mert ezek a klubok a szakmai munkában, utánpótlás-nevelésben hatalmas részt vállalnak. Az elnökséget, a szakmai vezetőséget kérte forrás támogatására, a túlélés segítésére.

- Gubacsi Zsófia klubtuljdonos a versenyrendezés támogatását kérte, valamint a szpozorációs pénzek elosztásáról tudakozódott.

Sávolt Attila szakmai igazgató részletesen beszámolt a pénzek elosztásáról.

Lázár János szólt arról, hogy a Davis Kupa-meccseket privát forrásból rendezik. "Próbálunk pénzeket bekapcsolni, eddig 104 millió jött be szponzorációból". Hosszú évek óta a 22-es év volt az, hogy először pozitívban zártuk, s ha sikerül, 2023-ban is tudunk majd tartalékot felhalmozni. Egy költségvetés mindig terv. Most úgy tűnik, a 2023-as megvalósításhoz van elég tartalékunk. A tervezés megalapozott. 

A szavazás során a költségvetési tervet egyhangúlag elfogadták a résztvevők.

A könyvvizsgáló cég megválasztásánál a győri  Pannónia Könyvvizsgáló Kft-t.  egyhangú szavazással megbízták a munka elvégzésével.

Az elnökség felszabadult posztjára, a miniszteri megbízást kapott Lantos Csaba helyére dr. Kosztoványi Rolandot egyedüli jelöltként a közgyűlés egyhangú szavazással megválasztotta. 

Simon István, Kosztoványi Roland és Szombati-Serfőző Eszter a közgyűlés utánSimon István, Kosztoványi Roland és Szombati-Serfőző Eszter a közgyűlés után

Lázár János: "Sikeres év után sikeres közgyűlést zártunk. Megpróbálok a múlt lezárásán dolgozni, több perben zajlanak még a polgári peres tárgyalások, a büntetővonalon is a nyomozási fokon zajlanak. Szívesen küldök erről egy jelentést minden tagunknak, hogy minden egyes eljárás milyen szinten tart." 

Szó esett még a női csapatbajnokság versenykiírásáról, melynek átalakítási terveiről Sávolt Attila válaszolt egy felvetésre. Csapatbajnoki reform van készülőben.

A fél hatkor kezdődött közgyűlés rekord gyorsasággal, 18.11 órakor lezárult.

 

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline