search

Hazai

Új kapitány került a női válogatott élére. Tizenhat szakember kap havi 150 ezer forintos támogatást a Nevelő Edzői Program keretében.

MTSZ 

Február 28-án  ülésezett a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége, s a testület több szakmai kérdésben döntött.

A Billie Jean King-kupa kapcsán elfogadta Babos Csaba kapitány lemondását, megköszönte munkáját. Sávolt Attila szakmai igazgató javaslatára Palágyi Miklós kapott bizalmat a következő megmérettetésre. A magyar csapatra tavalyhoz hasonlóan újra az euro-afrikai zóna I. csoportja vár tíz másik nemzet, Bulgária, Dánia, Egyiptom, Hollandia, Horvátország, Lettország, Norvégia, Svédország, Szerbia és a házigazda Törökország legjobb teniszezőnőinek társaságában. A küzdelmekre Antalyában kerül sor április 10-15. között.

A Gerevich Aladár-sportösztöndíjra vonatkozó szakmai javaslat a 2021-ben elfogadott, és azóta iránymutatásként szolgáló szabályrendszer alapján minden évben automatikusan részesülnek az ösztöndíjban a január 1-jei ranglista korosztályos első helyezettjei, valamint a Fogyatékkal Élő Teniszezők Bizottsága által javasolt játékosok.

A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által 2023. január 1-jétől augusztus 31-éig meghirdetett Nevelő Edzői Program általi támogatása keretében 16 szakember kaphat havi kb. bruttó 150 000 forintot az MTSZ szakmai igazgatójának javaslata alapján: Bakos György, Bakos László, Bocskay József, Csonka Gábor, Csordás Attila, Darai Imre, Dósa Dominik, Győrbíró Zsolt, Kiss György, Mihálka Attila, Punyi Gábor, Selmeci Petra, Simara János, Simon István, Szombati-Serfőző Eszter és Úr Csaba.

Továbbá az elnökség tájékoztatást kapott a bizottságok és a megyei igazgatóságok beszámolóiról.

A testület tagjai áttekintették az idei hazai rendezésű nemzetközi versenyeket, amelyek közül a legközelebbi a március 13-19. között lesz Székesfehérváron, a Kiskút Tenisz Klubba. Az ATP Challenger-tornát fedett pályán, salakon rendezik meg, és amelyen várhatóan részt vesz a Fucsovics Márton mögötti teljes magyar élmezőny. Marozsán Fábián, Piros Zsombor, valamint Valkusz Máté alanyi jogon főtáblás.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline