search

Hazai

Park Teniszklub

A Park Teniszklub vezetése új, gazdaságosabb sátrat állít fel január közepén, ezért a pályabérleti díjakat is csökkenti.  A klub vezetője, Nagy Csilla szerint ebben a nehéz helyzetben fontos, hogy a lehető leggyorsabban reagáljanak. Az MTK teniszezőinek ugyan kicsit össze kellett húzniuk magukat ezen a télen, a szakember szerint azonban így is tartani tudták a tőlük megszokott magas színvonalat.

Gy. Szabó Csilla

Az energiaárak berobbanása nehéz helyzetbe hozta a hazai teniszklubokat, különösen azokat, amelyek télen hőlég-befúvós sátrakkal fedik pályájukat. Augusztus folyamán még úgy tűnt, hogy sok helyen játszani sem lehet majd a hideg időben, októberre azonban többségbe kerültek azok, akik a veszteség kockázatát is vállalva, nekivágtak a téli idénynek. A Park Teniszklub vezetése is nehéz döntésre kényszerült, amikor a szokásos négy helyett csupán két sátor felállítását határozta el. Az egyik legnagyobb és legerősebb utánpótlás-nevelő bázisnak számító MTK-s szakosztály számára ugyanis versenyzői, valamint a népes tenisziskola miatt, mindig is létfontosságú volt, hogy télen is a megszokott rendben, tizenkét pályán folyhasson a munka. Most azonban ők sem tudhatták mivel is állnak szemben. Az első számítások alapján végül 18 és 20 ezer forint közötti óradíjakat voltak kénytelenek megállapítani.

Az élet végül úgy hozta, hogy három sátrat helyeztek üzembe, a szomszédos Tabánban ugyanis egyet sem emeltek, így onnan a legkitartóbb bérlők mellett a Tenisz Műhely játékosai is a Feneketlen tónál kaptak pályabérleti lehetőséget.

− Nekem is fájt a szívem, amikor erre az eredményre jutottunk, de egyszerűen nem láttunk más megoldást, akárhogy is számoltuk a köbmétereket és a nyáron ismert árakat – tudtuk meg Nagy Csillától, a Park Teniszklub vezetőjétől, aki a héten viszont már egy szokatlan, ugyanakkor nagyon is örömteli hírről is beszámolt honlapunknak, mégpedig a várható árcsökkenésről. 

Nagy CsillaNagy CsillaFotó: tenisz-palya.hu

– Az idény elején óriási volt a bizonytalanság, csak az összfogyasztásban lehettünk biztosak. A korábbi tapasztalatok és az akkori gázárak alapján rendkívül magas összeg jött ki, s bár magunk is irreálisnak tartottuk a kalkulációnkat, el kellett kerülnünk az óriási veszteséget. Ha pusztán az üzleti érdekek vezéreltek volna bennünket, akkor, bevallom őszintén, egyetlen sátrat sem lett volna szabad felhúznunk. De ezt nem tehettük meg, felelősséggel tartozunk az MTK teniszszakosztálya, a versenyzők, az edzők és a tenisziskola játékosai felé. S bár a rendelkezésünkre álló két sátor miatt alaposan össze kellett húznunk magunkat, a hétvégi plusz lehetőségekkel, az erőnléti edzésekkel forgó, úgymond integrált gyakorlásokkal és a szakembereink leleményességének köszönhetően szerintem tartani tudtuk a tőlünk megszokott színvonalat. Nekünk pedig ez volt az elsődleges célunk erre a télre.

Nagy Csilla szerint alaposan megnehezítette helyzetüket, hogy a nyár folyamán csak nagy általánosságban, elméletileg lehetett beszélni a várható problémákról. Hiába hívott mesterembereket a klubba, azok nem látták felállítva, működés közben sem a sátrat, sem a kazánokat. Így pedig kézzelfogható megoldást sem tudtak javasolni. Éppen ezért szeptemberben az első fontos lépés az volt, hogy egyedi fogyasztásmérőket szereltek fel a gépekre. Pontosan szerették volna látni, hol tudnának spórolni. Körülbelül két hónap után, vagyis november végére ki is tisztult a kép, egy döbbenetes felismerés formájában.

Az egyrétegű sátor felállítása egy öngyilkossággal ért fel, azt azonnal le is kellett volna engednünk, de nem tehettük meg a játékosok miatt – idézte fel ezt a nehéz pillanatot Nagy Csilla, majd a klubvezetés nagyon gyors reagálására tért át. – Az világos volt, hogyha nem lépünk azonnal, nemcsak a megtakarításunk megy rá a fűtésre, de óriási veszteséget is termelünk. Éppen ezért sürgősséggel rendeltünk egy új, négyrétegű sátrat, amely január közepére várhatóan meg is érkezik. A fogyasztásunk így jelentősen csökkeni fog, ráadásul pillanatnyilag a gáz tőzsdei ára – ami alapján az MTK-n keresztül kötött szerződésünket kalkulálják – sem olyan magas, mint volt augusztusban. Mindezek fényében mertük meghirdetni az árcsökkentést, a legolcsóbb óradíjunk tizenegyezer forint lesz.

Árcsökkenést ígérnek

A szakember abban reménykedik, hogy már rövidtávon is vissza fognak térni a most elveszített pályabérlők közül azok, akik máshol nem foglaltak teljes szezonra. Hosszú távon pedig mindenkit visszavárnak, a különleges körülmények miatt elveszített jelentős számú bérlőjük közül. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy már most készüljenek a jövőre. Nem szeretnének még egy hasonló telet átélni.

− Az új sátor a legvastagabb és legjobban hőszigetelő technikával készült, a következő lépés pedig a kazánok korszerűsítése lesz. Ha nem lesz újabb gázáremelkedés, akkor így most már nyugodtan várhatjuk a következő téli szezont. Szerencsére voltak tartalékaink, eddig is felelősen terveztünk, ennek köszönhetjük, hogy most a fejlesztések felé, gyakorlatilag előre menekülhetünk. Az előttünk álló két és fél, három hónap tapasztalatai alapján hozzuk majd meg újabb döntéseinket is. Ennek ellenére a következő három-öt év gazdaságilag mindenféleképpen nehéznek ígérkezik. De ha mindig időben és jól reagálunk, akkor van remény arra, hogy a szakmai elvárásaink megtartása mellett, veszteség nélkül éljük túl ezt az időszakot – foglalta össze terveiket Nagy Csilla, aki honlapunknak elismerte, hogy a Villányi út felőli hátsó három pályára állandó könnyűszerkezetes, gazdaságosabb megoldásban gondolkodtak, ám a helyi önkormányzattól nem kaptak rá engedélyt. Az ötlet létjogosultságát elismerték, de városképi indokok miatt támogatni nem tudták. Pedig azok a pályák gyakorlatilag egy gödörben helyezkednek el, a szerkezet teteje nem érné el az utcai fák lombkoronáját sem.

− Természetesen nem adjuk fel a legmodernebb és leggazdaságosabb megoldás megtalálásának a lehetőségét. Addig fogunk keresni, kutatni, amíg nem lesz ismét tökéletesen megnyugtató a helyzetünk. A játékosaink által elért sikerek ugyanis bennünket is köteleznek, mégpedig arra, hogy a Park Teniszklubban minden az ő fejlődésüket és nyugodt felkészülésüket szolgálja – zárta összegzését Nagy Csilla.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline