Nagy Zoltán
-
Kincses a Harvardon sem adja fel profi álmait
Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő évet zárt 2023-ban Kincses Kolos, hiszen Monte-Carlóban megnyerte a TE U16-os Mesterversenyét, amelyen évről évre Európa legjobb fiataljai mérik össze tudásukat, elnyerte a TE U16 év játékosa címet, az ITF világranglistán pedig a 700. hely
... -
Piros hozta a kötelezőt
Piros Zsombor szerezte meg az első magyar győzelmet a Székesfehérváron zajló ATP Challenger-tornán. A főtábla első fordulójában 6:3, 6:2 arányban verte az olasz Foniot, akitől három évvel ezelőtt még vereséget szenvedett. Boros Attila 7:5, 6:1-re kapott ki a nála jóval esélyesebb,
... -
Kellner Ádám edzőként is maximalista
Kellner Ádám személyében egy korábbi ATP-játékos csatlakozott az év végén Fucsovics Márton csapatához. A fiatal szakember Rotterdam után már versenyekre is elkíséri második számú férfi teniszezőnket, miközben eddigi tanítványa, Füle Mátyás is számíthat a tanácsaira. Kellner szerint
... -
Piros Zsombor ismét éhes a sikerre
Minden eddiginél nagyobb elszántsággal és érettséggel vágott neki az idei esztendőnek Piros Zsombor, aki a salakos szezon elejére vár magától egy nagyobb eredményt. Honlapunknak elismerte, tavaly nyáron nagyon megtörte, amikor nem sikerült belépnie a top100-ba, jóllehet egy
... -
Marozsán kezdi a táncot
A csütörtöki sorsolással hivatalosan is kezdetét vette a Magyarország-Németország Davis-kupa világdöntő selejtező találkozó. Fodor Rajmund, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Marozsán Fábián nevét húzta ki, így ő játssza az első mérkőzést a németek kettes számú játékosa, vagyis
... -
A kapitány bízik csapatában
Egy héttel a Németország elleni Davis Kupa-selejtező mérkőzés előtt, Nagy Zoltánnal, a magyar válogatott kapitányával beszélgettünk a játékosok pillanatnyi formájáról és az esélyekről. (Fotó: Magyar Tenisz Szövetség)
-
A teniszben gyorsan jönnek a pofonok
Több mint harminc éve oktat, nevel, edzősködik Nagy Gyula az MTK szakembere, aki a 90-es évek elején, a rendszerváltással sportágukra köszöntő nehéz időkben tette le az ütőt és nyomban élversenyzőkkel kezdett el foglalkozni. Jelenleg a P+S korosztály szakmai vezetőjeként építi újjá
... -
Fucsovics a top30-at célozza
Fucsovics Márton sikeres évet zár 2023-ban, hiszen július óta folyamatosan az ATP legjobb hatvan játékosa között van. Nem véletlenül jelölte meg jövő évi célként a top30-at a honlapunknak adott interjújában. A férfi világranglista legelőkelőbb helyén rangsorolt magyar teniszező
... -
DK: Igazi csapatmunka volt!
A magyar férfi teniszválogatott a törökök legyőzését követően már a jövő évi világcsoport-selejtezőre készülhet, amihez a tanulságok levonása is hozzátartozik. Nagy Zoltán kapitány, valamint Marozsán Fábián első játékos értékelte honlapunk számára a találkozót, a vendéglátók
... -
Piros is hozta a kötelezőt
A papírforma szerint Piros Zsomborra várt a nehezebb feladat a Keszthelyen zajló Magyarország – Törökország mérkőzés második találkozóján, hiszen a vendégek legjobbja, az ATP 219. helyezett Cem Ilkel volt az ellenfele. S bár a közel százötven
... -
Fajta és Füle is győzelmet tippel
Bizakodó hangulatban készült pénteken délelőtt a magyar férfi teniszválogatott a 13 órakor kezdődő Magyarország – Törökország Davis-kupa-osztályozóra, amelynek győztese a jövő év elején mérkőzhet majd a fináléba kerülésért. A pénteki nyitónapon, Keszthelyen, előbb Marozsán Fábián,
... -
Marozsán kezd a törökök ellen
Marozsán Fábián a törökök második számú játékosa, Altug Celikbilek ellen kezd pénteken a Davis-kupa I-es világcsoportjában sorra kerülő találkozón, Keszthelyen. A sorsoláson együttesünk legjobb világranglistás helyezéssel rendelkező teniszezőjének (ATP-92.) nevét húzták ki először
... -
Nem éltek az esélyekkel
Továbbra sincs magyar korosztályos válogatott a Summer Cup döntőjében, a héten ugyanis két jó eséllyel induló csapatunk is a selejtezőben búcsúzott. A Kincses Kolos által vezetett U16-os fiúk Mannheimben végeztek csoportjuk negyedik helyén, míg az Udvardy Luca nevével fémjelzett
...