Gyöngyös: új vezetés, nagy tervek – videóval
Közel húszévnyi szünet után éled újjá a tenisz a Batthyány téri pályán Gyöngyösön. A sportág iránti szeretet vezérelte azt a baráti társaságot, amely két évvel ezelőtt megvette a város központjában található létesítményt, s elhatározta, ismét pezsgő klubéletet varázsol a korábban számos sikeres játékost is kinevelő, a helyiek között nagy népszerűségnek örvendő pályákra.
BTC: nyílt nap, szélesedő bázis – videóval
A Budapest Tenisz Centrumban jól megférnek egymás mellett amatőrök, profik, idősebb és fiatalabb teniszezők. Utóbbiak számára tartottak szombaton nyílt napot a Városmajorban, a BTC vezetői ugyanis az utánpótlás-nevelést is legalább olyan fontosnak tartják, mint az éljátékosok felkészítését, vagy a társasági teniszélet szervezését.
Marozsán: gyermekkori álmom vált valóra!
Marozsán Fábián a vasárnapi perugiai győzelmével a 91. helyen lépett be a férfi teniszezők top100-as elitmezőnyébe. Kicsit több mint egy hónappal Carlos Alcaraz legyőzését követően, újabb mérföldkőhöz érkezett a 23 esztendős játékos, aki Balázs György edző (a kép jobb szélén) vezetésével mindent megtesz azért, hogy stabilizálja fantasztikus formáját.
Ma is tanulhatnánk a legendás edzőtől, Kelemen Imrétől
A teniszjátékosok fizikai felkészítésének hazai úttörőjére, Kelemen Imrére emlékezünk fiai, András és Imre, valamint egykori tanítványa, Csoknyay Bertalan (nyitó képünkön) segítségével. A "magyar Harry Hopman" 1956-ban, a Roland Garroson ismerkedett meg az ausztrál szakember edzésmódszereivel.
A siker fejben dől el!
A modern tenisz egyik legfontosabb, ám még mindig nem eléggé ismert területéről, a mentális fejlesztésről tartottak képzést a hétvégén a Nemzeti Edzésközpontban. Az MTSZ tréningjén edzők, játékosok és szülők vettek részt, a magyar előadók mellett pedig egy neves külföldi szakember, az olasz Alberto Castellani is szerepelt a programban (nyitó képünkön Papp Sándorral és Sávolt Attilával látható).
A győzelmek edzik a bajnokot
A magyar Davis Kupa-csapat kapitánya, Nagy Zoltán, április végén elbúcsúzott eddigi klubjától, az MTK Park Teniszklubtól, ahol hosszú évek óta dolgozott. Edzői karrierjét a Nemzeti Edzésközpontban folytatja, a top 100-ba törekvő fiatal férfi teniszezőinknek szeretné átadni a Fucsovics Márton mellett, Jancsó Miklós társaságában eltöltött három esztendő minden tapasztalatát.
Page 4 of 8