search

Amatőr

Új szerepkörben mutatkozik be Varga Bence júniusban Berlinben, a Speciális Olimpia Nyári Világjátékán. A Kastély Sportegyesület, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség közösségét eddig partnerjátékosként erősítő versenyzője, az egyesített tenisz párosok megfigyelője lesz a rangos világeseményen. Újabb sportdiplomáciai siker az SO tenisz szakágában, hiszen munkáját a berlini világjátékokon az egyesített sportért felelős vezető, Orbán-Sebestyén Katalin irányításával végezheti.

Gy. Szabó Csilla

Varga Bence neve többek között a tavalyi, nagy sikerű budapesti nemzetközi meghívásos egyesített tenisz párosversenyről lehet ismerős, hiszen Szendi Norbert oldalán megnyerte csoportját, s az összesítettben is a dobogón végzett. A 26 sportágban, közel 170 ország, több mint 7000 sportolójának küzdelmében azonban nem teniszezőként, hanem megfigyelőként vesz majd részt június 17-től, amit ugyanolyan örömmel vár, mintha maga is pályára lépne. Igaz, ez utóbbira most nem is lenne lehetősége, hiszen a férfiak mezőnyében nem sikerült kvótát szereznünk. Bence éppen ezért remek tapasztalatszerzési lehetőségnek tartja a berlini részvételt, ráadásul mind SO partnerjátékosként, mind pedig az épek teniszoktatásában nagy tervei vannak. Elhivatottságát korábbi sportmúltjából meríti.

− Nógrád megyei lévén Vácon futballoztam, az élvonalbeli ificsapatig jutottam. Egy súlyos térdsérülés törte derékba a sportpályafutásomat tizennyolc éves koromban – beszélt indíttatásáról Varga Bence, aki tizenhárom évesen kezdett el teniszezni, de csak a foci mellett, nyári hobbiként. – A kezdetek kezdetén, öcsémmel vettünk néhány leckét egy idősebb teniszoktatótól, aki csodálkozott azon, hogy már az első órát követően ügyesen ütögettünk. Sajnálta, hogy nem jöttünk korábban, de nekem akkor még a foci volt a mindenem. A sérülést követően játszottam ugyan alsóbb osztályokban, de hiányzott a profi légkört, ezért inkább átnyergeltem a teniszre, amibe két-három éve vetettem bele magamat komolyabban.

Az egykori labdarúgó szinte beleszeretett új sportágába, s bár eddig elsősorban autodidakta módon képezte magát, egyre több amatőr versenyen indul. A világhálón fellelhető videók sokaságát nézte már át, Patrick Mouratoglou oktatófilmjei tartoznak a legnagyobb kedvencei közé. Az igazán nagy váltást azonban az jelenti majd, ha szeptembertől a Testnevelési Egyetemen folytathatja ismeretei elmélyítését. A három esztendős teniszedzői BA-képzésre jelentkezett, de még nem tudja, felvették-e.

− Komoly szándékkal vágok bele az edzősködésbe. Nem a megélhetés, hanem az eredményesség lesz a célom – beszélt távolabbi teniszes terveiről Varga Bence. – Kicsi gyerekeket szeretnék a lehető legmesszebb eljuttatni, éppen ezért harminc év múlva szívesen látnám viszont magam az egyik tanítványom mérkőzésén, mondjuk Wimbledonban. Ez persze egy nagyon távoli álom, de nagy tervek nélkül bele sem vágnék. Ha valamivel foglalkozom, akkor azt komolyan és magas szinten teszem. Úgy gondolom, hogy a siker elsősorban szaktudás, jó hozzáállás és kemény munka kérdése.

A Speciális Olimpia eszméjével, annak egyik legnagyobb alakja, Wisinger János révén ismerkedett meg, aki családi jóbarátja, és nem mellesleg földije is a fiatal sportembernek. Az első találkozásra a koronavírust követő nyitóversenyen került sor, amely örökre megváltoztatta a fogyatékossággal élők sportjáról alkotott elképzeléseit.

Szabó Attila és Varga Bence meccs közbenSzabó Attila és Varga Bence meccs közben

− Egy hihetetlen világba csöppentem, ahol mindenki kedves, a jóindulat hatja át az egész közösséget. Nem is gondoltam, hogy ilyen jó érzés lesz sérült gyerekekkel foglalkozni. Borzasztóan sokat kapok tőlük vissza, feltöltődöm a közelségükben. Ez az a fajta segítség, amely egyértelműen csak gazdagít. Ugyanakkor a tavalyi, hazai nemzetközi verseny sokat is kivett belőlem, elsősorban érzelmileg. Egy fogyatékkal élő játékos oldalán ugyanis nemcsak a teniszre kell figyelni. Győzelemhez szeretnéd segíteni a partneredet, de nem szabad dominálnod, miközben az ellenfeled állapotára is tekintettel kell lenned. Ez utóbbi nem mindenki számára egyértelmű. Volt már ezzel kapcsolatban rossz tapasztalatom, de a Szőnyi úti eseményen jó is történt. A marokkói partnerjátékos például borzasztóan sportszerű volt, amíg kettőnk között ment a labda, úgy ütöttünk, ahogy csak bírtunk, de amint a párjainkra váltottunk, mindketten azonnal visszavettünk az erőből. Az egy élvezetes meccs volt mindenki számára – foglalta össze a SO-ban szerzett tapasztalatait Varga Bence.

Európai egyesitett teniszverseny a BVSC-pályán, 2022Európai egyesitett teniszverseny a BVSC-pályán, 2022

A világjátékok berlini szervezői a lehető legszínesebbé szeretnék tenni a júniusi eseményt, ezért nyitottak a szervezés terén is a külföldiek felé. Így esett a választás Varga Bencére önkéntes megfigyelőként, amelyben nemcsak egy nagy élményt lát a fiatal sportember, de lehetőséget is. Elsősorban a tanulásra, amely szerinte minden életkorban és élethelyzetben ugyanolyan fontos. Időközben természetesen a közvetlen felkészülést is megkezdte, s bár jól ismeri a rendszert magát, azért most újból átnézi a teljes szabálykönyvet. A legtöbb időt azonban az angol nyelvtudása felfrissítésére szánja, mert bár több mint tíz éven át tanulta iskolai környezetben és még érettségizett is belőle, az utóbbi időben nem használta napi szinten.

− Izgatottan várom már a világjátékokat, eddig csak jót hallottam róla. Érdekes lesz megfigyelőként részt venni rajta, remélem a következőre már egy magyar férfi játékos párjaként is eljutok – tette hozzá Varga Bence, aki a berlini világesemény egyik tenisz szakági sportszakmai vezetőjével, Orbán-Sebestyén Katalinnal is egyeztet még az indulás előtt.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline