search

Amatőr

A Balaton-parti klubban az év eleje óta hivatalosan is Pákai Norbert irányítja a szakmai munkát. Terveikről így beszélt.

(Lapszemle: Facebook) 

Már régebb óta dolgozol együtt a Csopak Teniszklubbal, de hivatalosan csak 2023 elejétől lettél a csapat vezetőedzője. Hogy muzsikál Pákai Norbert csapata, becenevén a "Pakademy"? Hogyan értékeled az eltelt 3 hónapot?

PN: A Pakademy - mondjuk úgy, hogy az edzői tevékenységem "felhő tárhelye". A gyakorlati megvalósulása pedig a Csopak Teniszklub. Ahogy én is, a versenyzőink többsége csak január 1-től edz és játszik a Csopak színeiben. A négy korábban is csopaki játékoshoz 5 junior csatlakozott. A többségükkel már évek óta dolgozom együtt, de ilyen csapategységben – úgy gondolom – most van igazán lehetőségünk kibontakozni. Ez mindenkinek új felállás, mert ugyan eddig is együtt edzettünk, de mostantól minden játékos nem csak önmagáért, hanem ugyanazért a csapatért is tesz. Az előző évek közös munkája teremtette meg azt a bizalmi viszonyt, hogy a történet minden szereplője – a játékosok, a Csopak TK menedzsmentje és én magam is – igent mondtunk erre az egységre. Ez hatalmas előrelépést, plusz motivációt jelent, de idő kell ahhoz, hogy a kisgyerek koruk óta egyéni sportot űző srácok megértsék, érezzék, hogy mennyivel több egy csapatért, egymásért is versenyezni.
Az első negyedévben tehát arra fókuszáltunk, hogy képletesen a Csopak Teniszklub hajóját "vízre bocsátsuk". Ezen sikeresen túl vagyunk, elindult az ovisoknak a Teddy Tennis, hamarosan stratol az iskolatenisz is, a versenyzőkkel pedig gőzerővel készülünk az április végén kezdődő csapagtbajnokságra.

Milyen célokat tűztetek ki a versenyzők számára?
PN: Mindenkivel egyénenként leültünk, hogy közösen megfogalmazzuk a saját középtávú céljaikat. A játékosok az első hónapokban ugyanúgy edzettek és versenyekre is jártak, ahogy előtte is, de az új klubjukban nem várhattuk el egyikőjüktől sem, hogy ilyen rövid idő alatt hangos sikereket érjenek el. Ez az időszak az összekovácsolódásról, az egyéni és a csapatérdekek összehangolásáról szólt. Főleg, hogy játékosaink – különböző koruknak és különböző egyéni helyzetüknek és céljaiknak megfelelően – versenypályafutásuk más és más fázisában vannak. Ne felejtsük el, hogy amellett, hogy versenyzők, gyerekek is. A tenisz mellett ott van nekik az iskola, a barátok vagy épp egy váratlanul jött megfázás.

Ha már itt tartunk, hogy van Hornung Gábor?
PN: Gábor nem megfázással küzdött, hanem egy régóta tartó, újra és újra megjelenő hátsérüléssel. Tavaly év végén 5 hetet töltöttünk Cipruson, ahol laboratóriumi körülmények között tudtunk edzeni néhány játékossal. Az ideális környezet – hogy csak a teniszre tudtunk összpontosítani – jót tett Gábor sérülésének is, emellett az egyik ciprusi ITF versenyen elődöntőig jutott, majd egy hétre rá meg is nyerte a következőt. Eddig is nyilvánvaló volt, de ez a bő hónap be is bizonyította, hogy ő kifejezetten alkalmas a szisztematikus munkára és meg is látszik az eredményein. A tenisz egyik legnagyobb kihívása, hogy a játéktudást sikerekre tudod-e fordítani.

Mi történt azóta?
PN: Hazajöttünk és kicsit megtört az a lendület, amit a mediterrán környezetben könnyű volt megvalósítani. Kiújult a sérülése, az edzésmunka nem volt folyamatos, a csapatváltás megteremtése is elvonta a figyelmet. De a lényeg, hogy egy ideje már újra tud edzeni, és már két nemzetközi versenyén is túl van Láthatjuk a sérülésükből visszatérő ATP játékosoknál is, hogy nagyon hosszú idő, mire újra ugyanazon a szinten tudnak teniszezni, mint előtte. Más az edzés és más a meccs. És mindenkinél különböző hosszúságú a "visszaszokási időszak". Gábor nagyon gyorsan adaptálódik és nagyon fókuszált, ezért én már úgy gondoltam, hogy a múltkori J200-as firenzei ITF versenyen meg tudja mutatni, mire képes, de sajnos az olaszos versenyhangulat még az olasz ellenfele győzelmét segítette, két szoros szettben kapott ki az első kvali fordulóban. Tudni kell, hogy Gábor egyedül utazott ki a tornára, vagyis egyedül csinálta végig, ahogy az ezt megelőző szlovákiai versenyt is. Sokat segíthet, ha a meccs kritikus helyzeteiben van kire kinézni és kapsz egy-egy bátorító szót. Ezt most így oldottuk meg, de az az ideális, ha én, mint edző vagy legalább egy játékostárs el tudja kísérni a versenyzőt.

Hogy szerepelnek a játékostársak?
PN: A szereplést itthon, úgy értjük, hogy nyertek-e. A sikerek érthetően fontosak a versenyzésben, de nem fedi le azt, amiért ezek a fiúk minden nap edzenek. A 15 évesekkel voltunk most Rijekában egy Tennis Europe versenyen és azt láthattuk, hogy az olaszok vagy a szlovének több busszal érkeznek, mintha nem is teniszezők lennének, hanem kosárlabda csapat. Vajon közülük hányan lesznek top játékosok? Hogy mennyi minden szükséges egy ilyen álom megvalósításához, egy külön beszélgetést érdemelne, de a srácoknak (olaszoknak, szlovéneknek és a magyaroknak is) ott akkor az a fontos, hogy részt vesznek egy nemzetközi színvonalú tornán, beszélgetnek külföldi játékosokkal, ha már nincsenek versenyben együtt edzenek tovább azokkal, akik még játszani fognak, segítik őket. Sokat tanulnak belőle, az élmény karakteres emberekké teszi őket. Ez a szemlélet az, amivel a Csopak Teniszklub rendelkezik, amiért én is szívesen dolgozom.
A tenisz versenyzési rendszerének köszönhetően egy tornának egy győztese lehet, a többi 31 vagy 63 játékos veszít, mindegy, hogy az első körben vagy a döntőben, az a vereség ugyanolyan vagy még fájdalmasabb tud lenni. A győzelem értéke is relatív, mindenki máshol tart az életében, egy első fordulós selejtezős nemzetközi győzelem is érhet annyit, mint egy kupa elnyerése egy hazai versenyen.

Azért van győzelem is, igaz?
PN: A jó hír, hogy most nem is kell nagyon mélyre ásnunk az emlékeinkben, mert a múlt hétvégén a siófoki Spartacus Kupán Kulcsár Kristóf és Vadász Oszi megnyerték a kiemelt F16-os párosversenyt, Kristóf pedig a döntőig jutott egyéniben és második lett....A győzteseknek jut az a kiváltság, hogy nem is kell magyarázkodniuk, ezért most lehet ez a végszó, folytathatjuk majd innen a beszélgetést!

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline